Focimeccs~Larry

 Focimeccs

 

        

- Elmentem anyu, majd jövök. – kiáltottam még be az ajtóba és már futottam is, nem akartam elkésni. Megígértem Louisnak, hogy elmegyek a szezonzáró meccsére, így olyan gyorsan szedtem a lábam, ahogy csak tudtam. 

 A cipőm halkan kopogott a felforrósodott, a felvett pulcsi szinte szúrt, ahogy tapadt rám ebben a melegben. Nem hittem, hogy ekkora hőség lesz ma, így egy belebújós pulcsit is felvettem, de hamar megbántam.

Szerencsére a stadion közel van hozzánk így kezdés előtt 5 perccel estem be. Gyorsan leültem a már székhelyemmé avanzsált helyemre, és lekaptam, magamról a pulcsimat. Hirtelen egy kezet éreztem meg magam mellett, így sikeresen levettem azzal együtt a fölsőt is. Nem zavartattam magam, félmeztelenül néztem a megzavarómra, közben pedig hallottam a lányok sóhajtásait. Azért nem nézhetek ki olyan jól.

- Ha tudom, hogy sztriptíz show-t rendezel, akkor maradtam volna a helyemen. Út közben is ezt csináltad, azért késtél? – néz rám kihívóan, de látom, hogy közben elég jól megszemlél.

- Szerinted kitiltanak, ha így maradok? Baromi meleg van – legyeztem meg magam, mire egy pillanatra elélt Lou lélegzete.

- Hát öhm maximum a lányok avatnak szex istenné. – mondta kicsit megtréfálva, és vállba lökött.  

- Haha, nagyon vicces vagy.

- Na jól van, Babycakes, megyek vissza, kívánj sok sikert. És ha többet nem látlak, mert elraboltak rabszolgának, ne csodálkozz. – kacsint rám, és már csak a távolodó alakját láttam, kerek feneke most nem igazán látszódott ebben a nadrágban, a legnagyobb sajnálatomra.

- Sok sikert! – eszméltem fel hirtelen, mire röhögve megcsóválta fejét, és a csapatához állt.

Világéletemben fogalmam sem volt a fociról, és meg mondom őszintén, még mindig nincs annak ellenére, hogy ezer meccset láttam már a legjobb barátom miatt. Hiszen sosem a játékra figyeltem, hanem arra az egy emberre, aki miatt minden hétvégén itt szurkoltam. Louis Tomlinson miatt hajlandó voltam 90 percet végig ülni, sőt élvezni is.

Megijedve a barátom mondataitól inkább visszavettem a felsőt, majd amint meghallottam a játék kezdetét jelentő sípszót leugrándoztam a pálya szélére. Nekem szabadott.

- Szia Zayn – csaptam bele a fekete hajú srác kezébe. - Hogy vagy? 

- Még nem játszhatok – húzta el a száját a fiú fájdalmasan. Szegény az előző meccsen sikeresen eltörte a bokáját, most is csak végszükség esetére van itt. Tudtam mekkora fájdalom neki csak nézni a játékot, de nem tudott mit tenni, csak tehetetlenül ülni csereként. Mindenkihez odamentem beszélgetni egy kicsit, még a kis szerencsétlen Niallhez is, akit talán még Zayn után tennék be, csak akkor, ha tényleg nincs más, így ő a meccsek közben tökéletes társaságot nyújtott nekem. Szememet a kék szempár és Louis futó alakja között váltogattam, bár nem tagadom, az utolsót négyszer annyiszor láttam, mint beszélgető partneremét.

- Képzeld, sokat gyakoroltam titokban, még gyúrni is eljártam, hogy erősebb legyek – mutatta meg a szöszi a kezdetleges, de dudorodó izmait. Elismerően néztem rá. – Úgy beállnék közéjük, szeretném megmutatni mit tudok. – mondta, szeme csillogott, ahogy a pályára nézett. Nekem csak egy zöld gyep, csak egy labda, csak mezes játékosok, de neki, és a többi itt szaladgáló fiúnak ez sokkal többet jelentett.

- Hát szólj az edzőnek. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Nem lehet, ez egy fontos meccs, talán majd máskor – hajtotta le szőke fejét. Elszomorított, hogy ezt gondolja. Az állánál fogva felemeltem a buksiját.

- Miért vagy ennyire rossz véleménnyel magadról? – nem vártam választ. A félidő elkezdődött én meg ott hagytam a szöszit egy kicsit gondolkodni, amíg én odamentem az edzőhöz, persze Louisra is ránéztem, de ő pont el volt foglalva az ellenfél egyik játékosával. Reméltem, hogy nem összetűzésbe keveredtek.

- Elnézést. – álltam oda az edzett férfi elé.

- Mondjad Harry – mosolygott kedvesen, mondtam, hogy ismerek mindenkit.

- Csak meg szeretném kérni az edző bát, hogy rakja be Niallt ha vége lesz a szünetnek. – boci szemekkel néztem rá, láttam, hogy elgondolkodtatom őt. Már szólásra nyitotta volna a száját, s tudtam, hogy nemet fog mondani. - Tessék bízni bennem, meg persze Niallben. Ígérem, hogy nem fog csalódást okozni! – kérleltem tovább.

- Rendben, de ha miatta kapunk ki…

- Nem fognak, mert van a csapatban valaki, aki sosem veszít. – jelentettem ki büszkén.

- Kire gondolsz fiam? – nézett rám, fürkészve.

- Azt hiszem Tomlinson van ráírva a mezére. –kacsintottam rá, majd hátat fordítottam, de még hallottam öblös nevetését.

- Harold. – köszöntött a barátom, mikor elé álltam, érdeklődve. Csak most, hogy szemügyre vettem láttam, hogy arca a fájdalomtól eltorzul.

- Mi a baj Louis? – néztem aggódva, s testén legeltettem szemem estleges sérülések után kutatva.

- Hát tudnád, ha nem azzal a nyomival csevegsz. – mondta durcásan és fogta a palackját, hogy szomját oltsa.

- Azt kérdeztem mi a baj.

- Az a hülye kigáncsolt, és kiment a térdem. – jelentette ki még mindig durcásan.

- Nem igaz, hogy egy percig nem figyelek és bajod esik. Látod, ezért vagyok a kabalád. – mosolyogtam rá békéért esedezve, halványan ő is elvigyorodott. – Tudsz játszani?- néztem rá komolyra váltva.

- Hát…persze, rajtam nem fog ki az a szarházi – félmosolyra húztam a szám, ahogy láttam a  szemében a kihívást.

- Csak ne legyen semmi bajod – pusziltam meg az arcát. Mintegy végszóra az edző belefújt a sípba, egy gyors csapatmegbeszélést összehívva. Egymásba karolva állták körbe a férfit. Mindenki arcán elszántság, és versenyszellem ült, ki az összes szem izgatottan csillogott, éltette őket ez a sport.      

Nem figyeltem arra mit mond a férfi, csupán a végén mikor felsorolta a kezdő játékosokat.  Louis volt természetesen az első, persze diadal ittasan össze is néztük erre. Aztán egy kis gondolkodás után elmondta az utolsó játékos nevet is.

- Horan, mutassa meg mit tud – csapott az erős kéz a szeppent fiú vállára.

- Én? – kérdezte félénken.

- Ne kelljen még egyszer elmondom, számítok magára. – a szőkeség a szemembe nézve némán kérdezett rá, hogy n voltam-e, én csupán csak sejtelmesen rámosolyogtam. Hála költözött azokba a kékségekbe.

- Köszönöm – tátogta, majd gyorsan végzett pár bemelegítő gyakorlatot.

Louisra vándorolt a tekintetem, sértődötten húzta fel magára a térdvédőjét.

- Minden oké, Louis? – szóltam oda, bólintott, ő ilyenkor fejben már teljesen máshol jár.

A pályára felfutva lepacsizott velem, én pedig ott maradtam, és, hogy jobb kedvre derítsem szurkoló lányként kiabáltam, és biztattam a közönséget.

- Mond már a csajodnak, hogy kussoljon – szólalt meg már a vége felé az a srác, aki kigáncsolta Lout. A kissé bicegő fiú hirtelen nagy tempóra kapcsolt, nem szólt vissza a fiúnak, annál sokkal okosabb volt, csupán a düh hajtotta, mikor mindenkit kicselezve gólt lőtt. Örömujjongásban törtem ki, s nem érdekelt az előbbi megjegyzés. Louis hálásan nézett rám egy pillanatra, majd újra a meccsen járt az agya.

Végül 3-1re megnyerték, úgy hogy Niall lőtt egy gólt, Louis pedig kettőt. Gratuláltam Niallnek, tényleg nagyon sokat fejlődött, majd Louhoz mentem.

- És itt van ő, a pályák királya – nevetve ölelt meg, majd kért pár percet, amíg átöltözik. Mindenki rekord sebességgel hagyta el a pályát, mintha ki lett volna osztva, hogy nekik menniük kell, így mikor Louis kb. 20 perc múlva visszaért alig voltak a nézőtéren, a két csapat pedig rég elhúzott.

- Nem lövünk még párat? – nézett rám Boobear.

- Tomlinson, most játszottál le egy 90 perces meccset, s meg te folytatni akarod velem? Aki mellesleg a világon legbénább a földön fociban? – vontam fel a szemöldököm.

- Hát Styles, úgy tűnik. Na csak egyet. Aki az első gót berúgja, az nyer. – mondta, és már dekázott is a labdával.

- Mit kap a nyertes?

- Az majd jön spontán. – mondta vigyorogva. – Megadom a kezdést neked. – elém helyezte a labdát, és én nem hagytam neki reagálási időt, gyorsan kicseleztem és futottam a kapu felé, furcsálltam, hogy a barátom nem lohol utánam, de végül a nyerés mámorában rúgtam be a gólt, azonban mikor visszanéztem rá csak azt láttam, hogy röhögő görcsöt kapva terül el a fűben.

- Most mi az? – néztem rá kicsit összezavarodva. Kisöpörtem az egyik kósza tincsemet a szememből, és visszaindultam.

- Hát ez öngól volt, én nyertem. – nevetett, és amikor rájöttem, hogy tényleg én vagyok a világ legbénább focizója, a kijárat felé indultam. Louis azonban gyorsan felpattant, é visszahúzott, mire mindketten felborultunk.

- Ne haragudj Hazza, nem mindenki lehet jó focista – mondta, közben még mindig rajtam fekve.

- Jó, tudom. – mondtam, s éreztem, túl közel van Lou feje. Egyre szaporábban lélegzett, ahogy én is, közben folyamatosan közelített felém.  Ajkunkat már csak pár milliméter választotta el, és én túlságosan kívántam őt.

- Mit szeretnél a nyereményként? – nyögtem ki nagy nehezen a Louis vonzerőtől nem szabadulva.

- Téged – suttogta édesen ajkaimra, s végre összeérintette őket. Olya hévvel csókolóztunk, hogy mindent elfelejtetem. Eszembe se jutott, hogy most tulajdonképpen a legjobb barátomat csókolom, aki szintén fiú, csupán csak beletúrtam a hajába, még közelebb magamhoz vonva.  

- Azt hiszem mégsem olyan rossz a foci.