6-os mező~ Larry

Sziasztok :) Ez-mint a cím is mutatja- egy Larrys sztori lesz. Láttam az egyik blogon ezt a képet, és nem tudtam megállni, hogy ne rajzoljam le, így hát ez a különlegesség. Béna meg minden, és egy kicsit hasonlít csak, de attól megosztottam veletek :) Jó olvasást :) D.xx
Ui.:köszönöm a +2 feliratkozót és a kommenteket. :)

- Gyere már Louis - néz rám nevetve, kivillantva gödröcskéit. Szemei úgy ragyognak, mintha valóban zafír lenne, göndör egyébként sötét barna haja most fekete a víztől. Csak bámulok rá, közben viszont hozzám beszél. Megbabonáz, úgy, hogy többé azt se tudjam fiú vagyok-e vagy lány. Egy-egy mozdulatába annyira beletudok feledkezni...mint most. Csak kijött a medence szélére, csak pajkosan nézett rám, csak kezével hátra söpri a haját, nekem mégis túl sokat jelent.
- Jössz? Vagy egész nap ott fogsz állni és nézni? - ajkait csibészes félmosolyra húzza, majd egy hirtelen mozdulattal lefröcsköl. Nevetek, ahogy egyből spurizik is el, félve a reakciómtól. A nap megcsillan a testén lévő vízcseppeken, még jobban kihangsúlyozva izmos hátizmait.
- Fuss Styles! - kiálltok utána, majd egy fejessel ugrok a vízbe. Jobb úszó vagyok nála, így hamar beérem, adok neki egy másodpercet a levegővételre, s benyomom a víz alá. Köhögve jön fel, én pedig megijedek, kiúszok vele a szélére, felültetem, és jó sokszor hátba vágom.
-Tudod Louis - félbe szakad a mondata a köhögés miatt - elmehetnék színésznek - hirtelen nevet fel, semmi baja nem volt.
- Jól van, ha így állunk - nézek rá szúrós szemmel és önként merülök a felszín alá. Egy percnél tovább viszont nem bírom, kénytelen vagyok újra levegőért feljönni. Ahogy kinyitom a szemem egy boci szemű Harryvel találom szemben magam.
- Haragszol? - biggyeszti le ajkait, akár egy 5 éves kisfiú.
- Csak megijesztettél - simítok végig izmos mellkasán, megállva a pillangónál és a madaraknál.
- Éhes vagyok Boo - jelenti ki, ismét egy óvodás fiúhoz hasonlítanám.
- Akkor szépen bemész és csinálsz magadnak amíg én napozok - mutatok az ajtó felé, és már fekszek is a medence szélére.
- Lou? - kezdi abban a hangsúlyban, mikor akar valamit. Már becsukott szemmel válaszolok.
- Nem.
- Azt se tudod mit akartam kérdezni - mondja kicsit durcáskodva.
- Hogy csinálok-e neked valamit enni, és a válaszom: nem. - hangom határozottan cseng, azonban 5 perccel később már a konyhában szorgoskodok.
- Köszönöm - suttogja a fülembe, miközben hátulról átölel, fejét a vállamon pihenteti és nézi a vacsorája készülését.
- Az a baj, hogy nem tudok neked nemet mondani, és te csúnyán kihasználod - mondom, de mosolygok, hisz ez csak annyit jelent az övé vagyok, s ő az enyém.
Érzem a kockás hasát a hátamnak, és még valamit a fenekemnek nyomódni. Megfordítom a palacsintát, és csak nézem az azon lévő barna foltokat. Az egyik, mintha egy szívecske lenne, a másikba egy masnit, hernyót, labdát látok bele. E nagyon hasznos művelet közben érzem Őt. Nem csak testileg, hanem lelkileg is. Lélegzete perzseli a nyakamat, érzem szíve hevesen ver, talán egyszerre az enyémmel, a szoba pedig egyre forróbbá válik. Kicsit örülök, mikor elkészül a palacsinta, és felmegyünk enni a hálóba. Elképesztő, hogy Harry azt a hétköznapi cselekvést, mint az evés mekkora szexiséggel tudja csinálni. Megfújja a tányér fölé hajolva kicsit a villájára szúrt falatot óvatosan, majd a szájához érinti megnézve ezzel tud-e már enni, ezután harap egyet.
- Sosem fogom megérteni hol vagy ilyenkor - kúszik e mondata a fülembe, meglepődve eszmélek fel.
- Hogy hol vagyok? - kicsit összezavarodva nézek rá
- Igen. Egyszer csak mintha egy másik világba térnél, és nem figyelsz rám - ajkait egy vonallá préseli össze, homlokát aranyosan összeráncolja. Felnevetek az abszurditáson, miszerint nem szentelem rá a figyelmem. Jó vicc.
- Jaj, ha tudnád Hazz...Tudod min gondolkozok el mindig ilyenkor? Rajtad! Hogy hogy lehetsz ilyen...tökéletes. - nézek rá rejtetlen rajongással. - Hogyan is érdemelhetek meg egy olyan embert mint te? - kezemmel végig simítok arcélén, majd megállapodok a szájánál, amin lassan végig simítok. Igen, a legjobb szó erre a rajongás.
- Én ezt pont fordítva gondolom - kacsint rám pajkosan.
Hát nem érdekes? Hogyan tud egyszerre két, azonos nemű ember szinte angyalként egymásra nézni, miközben magukat nem tartják semmire?
Az élet melyik csalfa játékát játssza ezzel? Vagy ez csak egy kiváltság, amit csak a 6 mezőn élvezheted, de előbb utóbb újra dobni kell? Esélyt adva a további kiváltságokra? Vagy ez már a cél, ahol mindent bezsebelsz?
Akkor úgy éreztem, ha mégis dobnom kéne újra, én inkább kiszállok a játszmából. Nekem nem kell a többi, csak ő.
- Már megint ezt csinálod - korhol le megjátszott méreggel.
- Örökre együtt maradunk? - arca gyorsan vált át huncut mosolyból komoly arcvonásokra.
- Nem ígérek semmi olyat, amit nem tudok betartani. - a szívem fájdalmasan összehúzódik e szavakra, egyébként is feldúlt voltam, most meg jön ezzel. - De azt megtudom ígérni, hogy holnap, ha fel kelsz itt leszek. Hogy örökké szeretlek. De nem tudom mit hoz a sors, Boo. Mi lenne ha a jelenre koncentrálnánk? - megfeszítem az állam, s közben érzem: apró puszikkal hinti be a nyakam, majd meglepődve tudatosul bennem, végig nyal rajta. A feszültségem felenged, s egy jóleső sóhaj hagyja el a számat, amire felbátorodva elkezdi szívni a bőrt. Néha felszisszenek, de nem bánom. Ez csak egy jel, arra hogy nem álmodom, mindenkinek ezt kellene használnia az ősrégi csipkedős módszer helyett.
- Harry...- suttogom, ő azonban nem akar tudomást venni erről a tényről, s fogával meghúzza az érzékennyé vált bőrt. - Cupcake - próbálok komoly hangon megszólalni, de egy kéjes nyögést hallatok akaratlanul. Harry a csupasz mellkasomon halad egyre lefelé. Azt se tudom mikor került le rólam az anyag. - Ne, nem szeretném. - állítom meg a göndör tincseket az utolsó pillanatban, mielőtt a tiltott zónához érne. Csillogó zöld szemeit az enyémekbe fúrja, próbálva kiolvasni belőle gondolataimat.
- Mond el mi jár most a fejedben - kéri kicsit oldalra döntve a fejét, én pedig gátlástalanul eleget teszek a kérésének.
- Kérvényeztetni fogom, hogy a "görög isten" címszó alatt a szótárba a te képedet tegyék be - ámulattal nézek rá, s kicsit elpirulva lehajtva a fejét. Egy puszit nyomok az orrára, majd kiviharzok az ajtón. Nevetve kiabálom, hogy kapjon el, de nem igazán futok. Tervem beválik, alig kergetőzünk 2 perce, mikor kacagva szorít a karjai közé, és folytatja amit félbeszakítottam odafent, és most nem ellenkezem. Ha ez egy játék, a dobókockát eldobom, ezzel örökre a 6-os mezőn maradva.