Bajkeverő~Ziam

Sziasztok :) Remélem nem baj, hogy naponta van új rész...Ma egy Ziam sztorival jövök, amit ez a fan art ihletett meg, valamint Taylor Swift: I knew you were trouble száma. Remélem tetszeni fog :) D. xx
ui: Megint köszönöm a két feliratkozót, el sem tudom hinni.

0

Olyan régen történt már...mégis minden pillanatra emlékszem. Haja feketeségére, kreol bőrére, pajkos arany barna szemeire. Véletlenül találkoztunk, talán a sors akarta így, bár akkor kegyetlenül utálhat..
A szokásos napomat töltöttem az edző terembe. Először bemelegítettem, majd a futógépem futottam egy órát. Ilyenkor kikapcsolok, és csak a fülemben üvöltő basszusra koncentrálok, elfeledve az összes szarságot, ami történik körülöttem. A lábamat egyre gyorsabban kapkodtam, szinte szinte repültem a szalag fölött, csukott szemmel élveztem szívem kalapálását, és akkor éreztem meg: valaki figyel. Hátra tekintettem, és valóban, érzékeim nem csalódtak egy magas srác tartott szemmel, egyre közeledve felém. A gépet leállítottam, és csak vártam, hogy érjen oda hozzám, pedig egy hang azt suttogta meneküljek. Én azonban kizártam azt, és érdeklődve néztem rá. Valami megmagyarázhatatlan sötétség vette őt körbe, angyali külseje ezzel merő ellentétben állt. Már akkor hinnem kellett volna a "Ne a könyv borítója alapján ítélj" mondásnak, azonban hülye módon nem vettem tudomást a baljós előérzetemről.
- Helló Szépfiú - kacsintott rám, hangjában kacérságot véltem felfedezni. - Segítenél nekem? - s én, mint a kígyóbűvölő állatkája, megbabonázva bólintottam egyet. Rám mosolygott, én pedig majdnem elolvadtam. - Ó, még be se mutatkoztam. Zayn Malik - nyújtotta felém a kezét, amit készségesen elfogadtam. Ahogy érintkezett a bőrünk szikrák pattantak, a világ pedig megszűnt létezni...nem is inkább csak egy személyben megtaláltam a világom. Zayn megkért, hogy segítsek neki a felülésekben, folyton elmozdul a lába. Így hát a combjaim közé vettem a két edző cipőbe bújtatott lábát, és csak csodáltam, ahogy fáradhatatlanul csinálja a gyakorlatot. És számoltam, monoton, közben fedetlen felső testén legeltettem a szemem, hasa iszonyatosan kockás, mellkasa nagyon ki volt dolgozva. Úgy néztem rá, mint egy Istenre.
999-nél tartottam, mikor utoljára felült, és ajkait az enyémekre nyomta. Készségesen válaszoltam hívogató nyelvére, és vele együtt dőltem vissza a földre. Igazából nem érdekelt, hogy ő is fiú, és hogy edző teremben vagyunk, csak a szájára tudtam koncentrálni, és arra, hogyan tud ilyen jól csókolni. Mikor nagy nehezen elváltunk pirulva fordítottam el a fejem.
- Nézz rám! - fogta meg az állam. - Ne szégyelld Liam. - egy gyors puszit nyom a számra. - Az enyém vagy - suttogta, nekem pedig nem volt ellenvetésem, ezt már akkor tudtam, mikor belepillantottam azokba az igéző szemeibe. - Most te jössz! Mit szoktál csinálni? - ajkait megnyalta, én pedig semmi rosszat nem tudtam volna feltételezni róla, olyan kis ártatatlannak tűnt.
- Szeretek bokszolni - válaszoltam, bár nehezen beszéltem a szemei bűvkörébe kerülve.
- Akkor gyere, ma én leszek a boksz zsákod - rám kacsintott, és felhúzott a földről, egészen a bokszos részletig. - Gyerünk kis tigris! - vette fel a kesztyűt, amivel hárítani lehet az ütéseket. Beleütöttem, de csak épphogy. Felnevetett. - Nyugodtan üthetsz Payne, nem fáj. Vagy ilyen puhány vagy? - ingerelt, én pedig bedühödtem,és belevágtam a kesztyűkbe. - Ez az, Baby. Mutasd meg mit tudsz! - élvezte a fájdalmat, minden egyes ütés erősebb lett, s néha sziszegve rázta meg a kezét, mégis egyre jobban buzdított. Már vagy egy órája püfölhettem, erőm pedig még csak most kezdett kiteljesedni, ám mikor meghallottam a roppanó hangot ijedten hagytam abba.
- Úristen jól vagy? - néztem a srácot, ahogy masszírozza a kezét, arca egy kicsit megrándul fájdalmában, mégis mikor feltekint indokolatlan mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Eltörted a kezem. - bólogatott elismerően - Kesztyűn keresztül! Ez igen! - füttyent egyet, és azt hiszem mikor rám pillantott vágyat láttam a szemében. Épp kezét egy pacsira nyújtotta, én pedig óvatosan csaptam bele.
Valóban eltörtem a kezét, megállapította az orvos is, kapott egy gipszet is, amire egy szívecskét rajzoltam feketével.
Egy héttel később az utcán sétálgattunk, gipszes kezét áthelyezte a vállamon, úgy beszélgettünk. Egy társaság tartott felénk, tele velünk egykorú, és egy kicsivel idősebb fiúkkal. Próbáltam nem tudomást venni róluk, és csak nevetni a Zayn által elmondott viccen, amin még ő is nevetett, de akkor a társaság megszólított minket. Pontosabban Zaynt.
- Hé Malik, a főnök hívott, hogy van egy kis elintézni valód - kurjantotta az egyik, én pedig kíváncsian néztem Zaynre miről is van szó.
- Azt hiszem, most valaki szőkét kell megölnöd - suttogta a mellettem álló fülébe valaki, én pedig ledermedtem. Megölni? Erről még nem is tudtam, de nem az nem lehet, Zayn nem olyan...
- Mi az, a kis barátod nem is tudta mivel foglalkozol? Hogy hívják az új áldozatod? - szólt be ugyanaz, aki először.  A mai napig emlékszem kristály tisztán arra, ahogy arcvonásai hogy lettek egyik pillanatról a másikra komolyak. Egy pillantással belém fojtotta kérdéseket, s tudtam otthon megmagyarázza. Bár már akkor nem érdekelt, csak úgy tettem, mintha meg se hallottam volna ezt az információt. Ezzel együtt is szerettem, reménytelen volt felhozni akár egy dolgot is, ami miatt ez megváltozna.
- Semmi közöd hozzá Zack, és most húzzatok el! - mondta, nem kiabált, hangjából mégis akkora szigor áradt, hogy még én is majdnem mentem velük, csakhogy ne szembesüljek haragjával.
- Különben? - a fiú viszont nem félt, sokkal többen voltak, mint mi. - Beversz nekem? Úgy tűnik már valaki megtette helyettem. - mutatott a gipszére, Zayn arca egy kicsit megrándult, de eszébe juthatott valami, amin elmosolyodott.
- Tudod, ő itt a barátom - hangsúlyozta ki a szót, így félreérthetetlenné téve milyen értelemben is vagyok barát. - Pár nappal ezelőtt megmutatta a boksz tudását, rajtam. Volt rajtam kesztyű Zack, mégis eltörte a kezem, az én kezem. - büszkén pillantott rám, én pedig rámosolyogtam akkora önbizalommal, ami nem volt rám jellemző soha. Bár abban az időben csupa olyasmit csináltam, amit addig nem, ez már fel se tűnt.
Onnantól mindenki tudta, hogy Zayn Malik tulajdona vagyok. A barátaim elpártoltak tőlem, a szüleim tisztes távolságot tartottak, és gyakorlatilag kirúgtak a lakásból, ő pedig szívélyesen befogadt a házába. Romba dőlt minden tervem a jövővel kapcsolatban, de akkor úgy éreztem nem kell nekem se barát se család, se főiskola, csak hogy ez a fiú maradjon örökre mellettem. Ez volt az egyetlen kérésem. És egy ideig úgy is tűnt, hogy megteszi.
Minden nap elmentünk edzeni, mindig segítettem neki a felülésekben, és mindig megcsókolt a végén. Ajkait egy hónap után is ugyanolyan édesnek éreztem, mint a legelső csóknál, azt hittem ő s élvezi. És akkor azt elmondtam neki, amit már a legelső együtt töltött éjszakánk után is tudtam: Szeretem. Ő viszont meghátrált. Azt mondta, neki ez túl gyors, tartsunk szünetet. Egyszóval: szakítsunk, mert nem szeret. A szívem darabokra hullt, hónapokig úgy járkáltam, mint egy zombi. Azt hittem ő más, de tévedtem. Amint felfogta milyen érzelmeket váltott ki belőlem meghátrált, és ugyanúgy élte tovább az életét, mint azelőtt. Nélkülem.
Először merészkedtem be a közös edző termünkbe, ez volt a nem tudom hányadik hibám. Egy idő után már nem számolja az ember. Megpróbáltam ugyanúgy edzeni, ahogy rég. Nem ment, nem állt mellettem, mikor futottam, hogy játékosan leállítsa a gépet, nem segített a bemelegítésbe, és ami a legrosszabb...nem kérte az én segítségemet a felüléseknél...de másét igen...Egy másik fiú állt ott, én pedig végignéztem, ahogy megcsinálja vele ugyanazt, mint velem. Megcsókolta, magára húzta, közben pedig rám kacsintott, a srác válla fölött.
Abban a pillanatban Zayn Malik elvesztette a varázsát. Nem hallgattam az megérzésemre, nem láttam a sötétséget, ami körbe vette. Mint egy hirtelen kijózanodott részeg ráztam meg a fejem. A sátánért feladtam mindent, és nagyon megjártam, mikor eldobott, akárcsak egy játék babát. Elvesztettem a barátaimat, a családomat és...önmagamat.Tényleg igaz amit, mondanak, nem tudod ki vagy, addig amíg el nem veszel.