Gitár óra~Nouis

Jó látni, hogy tetszik bárkinek is, amit csinálok, csak köszönni tudom. Ha valaki szeretne, nyugodtan kérhet sztorit komiban :) vagy bárhol, bár csak kommentben tudtok elérni, szóval nincs sok választási lehetőség...mindegy a lényeg, hogy nem harapok ha kértek :) Bár most, hogy ezt leírtam rájöttem szívesen megismernélek titeket, oké mindegy, nem hadoválok itt. Jó olvasást :) D. xx

A napfényes utcán fütyörészve indulok legújabb tanítványomhoz. Pár éve foglalkozok a gitár oktatással, hogy kitudjam fizetni az egyetemet, amit ebben az évben kezdtem el, ennél jobb munkát keresve se találhattam volna, hisz imádok gitározni. Elég sokat keresek vele, és folyton jönnek az új ügyfelek, akárcsak a mai. A Tomlinson család kért meg, hogy tanítsam meg valamire fiukat, Louist, elvileg nehéz eset.
Ahogy elérem a megadott címre boldogan kopogok be. Belülről lány hangokat hallok meg, és egyetlen fiúét. Az utóbbi tulajdonosa nyit ajtót, s egy pillanatra, mintha megállna a világ, nem érzékelek semmit a környezetemből, csak őt. Haja egyszerű és nagyszerű összevisszaságban, nevető kék szemeivel engem is végig mér alaposan.
- Mond, hogy te vagy Louis Tomlinson - mondom reménykedve, meggondolatlanul, amiért természetesen ezerszer fejbe verem magam majd otthon. Kicsit összezavarodva néz rám, de tehetek róla? Imádnám ha őt kéne tanítanom.
- Igen, az vagyok...és khm..te ki is vagy? - kezével zavartan túl barna tincseibe.
- Öhm..Niall Horan vagyok, felbéreltek gitár oktatásra, talán zavarok? - nézek a lába köré csavarodott kislányra.
- Nem, gyere be. - jobban kitárja az ajtót, beinvitál, miközben leszedi a lányt, és egy puszit nyom játékosan az orrára.
- Sajnálom, a szüleim nem értek még haza, egy kicsit tudnál várni? Vagy sietned kell? - igazából lenne egy csomó dolgom, de azokat figyelmen kívül hagyom, és mosolyogva jelzem, szabad vagyok.
- Oké, akkor bemutatom a lányokat. Daisy és Phobe, az ikrek - mutat kék szőke szépségre, ők pedig egyből megrohamoznak az ölelésükkel.
- Sziasztok Szépségek - nyögök egyet a súlyuk alatt. - Nagyon aranyosak és...erősek - szólok ki a karok közül, mire nevetve szól az ikrekre.
- Ő itt Charlotte, vagyis Lottie - mutatja be a kék szemű gyönyörű lányt, arcát szőke haj keretezi, kissé elpirul, mikor kezemet nyújtom, de elfogadja.
- Helló Gyönyörűség - kacsintok rá.
- És Felicité, de mi csak Fizzynek hívjuk -rámosolygok a lányra, aki kiköpött nővére.
- Szervusz, Hercegnő - puszilom meg, és mosolyogva koccantom meg a koronáját.
- Na és mit csináltatok mielőtt megjöttem? - kérdezem a tipikus gyerekkel beszélős hangomon.
- Próbálták szétszedni a házat, engem meg őrületbe kergetni - játékosan megforgatja a szemét, de tekintetében szeretet csillog a 4 lány felé.
- És mit most szeretnétek csinálni? Válassz te, Hercegnő - nézek Fizzyre, aki egy pillanatig gondolkodik, majd rávágja: bújócska.
- Kiszámítható vagy Fizz - megy el mellette a legnagyobb nővére - De te leszel a hunyó! - kiállt még vissza a válla fölött, mire mindenki el kezd spurizni, Louis pedig megfogja kezem és beránt a szárító mögé.
- Itt biztonságban leszünk - mondja, és leül a földre, megpaskolva maga mellett a helyet. Beülök, azonban elég szűkös a hely, így az oldalunk, és a combunk is teljesen egymásnak préselődik. És akkor beáll a kínos csend, fogalmam sincs mit mondhatnék, viszont érzem valahogy meg kell törnöm.
- És...- kezdem, de mutató ujját a számra helyezi, én pedig abban a pillanatban hallom, húga befejezte a számolást, így ha megszólalok meghall minket. Mosolyra húzom a szám, s mikor úgy tűnik messze már Fizzy, közel hajol hozzám, ajkai a fülemet súrolják, miközben elképzelhetetlenül halkan a fülembe suttog.
- Én is megszeretnélek ismerni, de utálok veszíteni. - kiráz a hideg, miközben érzem meleg leheletét.
- Megvagytok! - kiállt egy hang hirtelen ránk, én pedig ijedten ugrok egyet. A szőkeség vigyorogva néz ránk.
- Hiába, te vagy a bújócska királynője - puszil bele a kislány hajába Louis, s a csengő hangja hasít a levegőbe.
- Kinyitom- szalad elő rejtekhelyéről Lottie, és az ajtóban a szülőket vélem felfedezni.
- Bocsi Lou, hogy késtünk - egy fiatalos barna rövidhajú nő túr bele a fia hajába, aki mosolyogva tűri. - Niall, ha minden igaz - tekint rám, én pedig szemben találom magam Louis szemeivel, már megvan kitől örökölte.
- Igen, csókolom - rázok vele kezet.
- Rendben menjetek gitározni, én átveszem a terepet. - int felfelé, gondolom a hálószobák felé.
- Gyere Ni - húz maga után negyed órás ismeretségünk alatt már másodszor. - Ez itt az én szobám - egy kék falú hatalmas hálóba vezet, benne egy szekrénnyel, íróasztallal, és az arra ráhelyezett laptoppal, könyvekkel, valamint videó játékokkal. Az ágy széléhez pedig egy vadonatúj gitár támaszkodik.
- Szép nagy - ámuldozok.
- Ülj csak le - az ágy felé int, én pedig megfogom a hangszert és végig húzom a húrokon az ujjam.
- Kezdhetjük? - félénken bólint, én pedig órákig magyarázok a helyes fogásról, a pengető használatról, az akkordokról na meg a hangolásról.
- Niall, mondtam, hogy reménytelen eset vagyok, hagyjuk - hátraveti magát ágyán, és fejét a párnába temeti.
- Dehogy vagy az, holnap újra megpróbáljuk - jelentem ki magabiztosan, ujjaimat végighúzom a hátán, majd felállok, végigsétálok a fehér szőnyegén és becsukom magam mögött a barna ajtaját.
Azóta minden nap ott vagyok náluk, akár a gitár órákért, akár a lányok miatt, de legfőképpen Louis miatt. Úgy összehangolódtunk, mint még soha senkivel ezelőtt...A mai is egy ilyen szokásos nap, mikor a Tomlinson házban tengetem a szabadidőm.
- Szia Fizzy - köszönök az ajtó nyitónak, aki megölel. - Mizujs hercegnő?
- Louis már várt téged, ahogy én is, meg a többiek. Hiányoztál, Ni! - felnevetek és az ölembe veszem, lábammal berúgom az ajtót és a többiek keresésére indulunk. Nem kell sokáig menni, máris  8 kar szorítja ki belőlem a szuszt.
- Azt hiszem megszerettek téged - nevet fel jóízűen az ajtó félfának támaszkodva a kék szemű félisten.
- SOS - hallatszott kétségbe esett hangom valahonnan középről.
- Jól van lányok engedjétek el, Ni az enyém. - semmi reakció. - Süti van a konyhában - jött a következő próbálkozás, ami sikeres lett, hirtelen kapok levegő után.
- Mond, hogy nekem is van sütid. - nézek rá könyörgő szemekkel.
- Gyere, te kis éhenkórász - húz be a konyhába, azonban előtte kapok egy nagy ölelést.
Mire odaértünk már csak két szelet maradt, és az is veszélyesen közel a halálhoz.
- Ez a kettő a miénk! - kapja fel hirtelen a megüresedett tálcát éhes karmok elől. - Menjetek, rakjatok be valami filmet, mindjárt jövünk! - a lány hadsereg kiözönlik az ajtón, mi pedig hozzálátunk megenni az utolsó falatokat. Olyan otthonosan mozogtam már a lakásban, hogy simán elmosogattam a tálcát, mikor végeztem, de amikor megfordultam Lou nevetni kezdett.
- Mi az?
- A szádon..a szádon maradt egy kis süti morzsa - mutatja meg saját arcán, hogy honnan is kéne leszednem, én pedig sehogy sem találom. - Nem, nem ott...kicsit jobbra...igen most fel, ohh Niall - nevetve jön közelebb, és letörli az arcomat. - Most már jobb - jelenti ki, de ahelyett, hogy elhajolna, még egy kicsit közelebb merészkedik hozzám. - Hmmm...de finom illatod van - orrát a nyakamba temeti, én pedig lefagyva hagyom. S ami a legjobban megrémiszt: élvezem, amit tesz. Egy puszit nyom oda, majd egyre feljebb halad, és mire észbe kapok a szám felé közelít. Egy kicsit hezitál, de ajkainkat összeérinti, egy isteni másodperce, de gyorsan el is hajol, hátrál egy lépést.
- Sajnálom, nem tudom mi ütött belém. - tekintetünk összekapcsolódik, és egy borzalmasan hosszú pillanatig egyikünk se szól egy szót se, csak bámuljuk egymást. Aztán léptem, egyszerűen képtelen voltam elviselni azt a pár centi távolságot se, és csak ajkaira tapadtam, élvezve nyelvünk együttes mozgását. Elképesztő Louissal csókolózni, mintha belülről tűz perzselne, és beleakarok bújni, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Úgy tűnik ő is így gondolja, hevesen lesöpri szabad kezével az asztalon lévő cuccokat, és felültet rá, közben a pólóm alatt simogat.
- Lou? - suttogom ajkaira, kíváncsian mélyed el a szememben.
- Ni?
- Szerintem ne most - simítok végig arcán, ő pedig beletörődve bólint, és egy erőszakos csók után elenged. Visszarántom magamhoz, attól mert nem akarok tovább menni még csókolózni lehet. - Képtelen vagyok betelni veled - suttogom szájába, erre ráharap az ajkaimra.
- Khm. - hallunk meg egy krákogást az ajtó felől, ijedten kapjuk oda a fejünket - Louis, megmagyaráznád kérlek? - néz rá az angyalomra, aki előbb felém fordul, beharapja a száját, kacéran rám kacsint, majd visszafordul az anyjához. Nekem háttal áll, azonban felém nyújtja a kezét, ujjaink összekapcsolódnak, mintha így lenne megírva. Letörölhetetlen a vigyor az arcomon, miközben hallgatom Boo magyarázkodását, s érzem keze erős szorítását. Mindenki megtalálja végül élete értemét. Az enyém vagy Louis, vagy a gitár, még nem igazán döntöttem. Ááá, ez nem igaz, ez a kérdés már akkor el volt döntve, mikor becsöngettem az ajtón.