Mert...~Larry

Sziasztok :) Ezt a részt Loraa *-* -nak küldöm, és bár nem Narry, remélem élvezni fogod :) ennek van folytatása is, szóval várom a pipákat és kommenteket. Szép nyarat :)) D.

(Az a nézés *-*)

 
Harold Styles
Ha valaki megkérdezné ki a legbonyolultabb ember az életemben azt mondanám Louis Tomlinson.
Mostanában egyáltalán nem értem. Egyik pillanatban olyan, mint régen a másikban meg, mintha valami rosszat tettem volna ellene. Visszahúzó, kicsit ellenséges. Teljesen összezavar.
- Hé, Hazza jössz a Nando's-ba? - néz rám csillogó szemekkel, most a régi Tommot látom benne, de meg se várja válaszom tovább bohóckodik Zaynnel. Újra új önmaga. Sóhajtva állok fel, úgy érzem egyedül maradtam. Liam és Niall, Zayn és Lou, én pedig magányosan csapongva. Mérgesen megyek ki az ajtón, a kocsikulcsot pörgetve a mutató ujjam körül. Kinyitom a Range Roverem, azonban egy ír akcentusú hang visszatart.
- Hova mész Harry? Nem velünk jössz? - én megrázom a fejem, és beülök a nagy fekete kocsimba, sietősen hagyom ott a négy meglepődött arcot. Abban a pillanatban csak annyit tudok, hogy nem maradhatok ezekkel az idiótákkal. Az utam Paulhoz vezet, nem szoktuk őt a lakásán keresni, emiatt ül ki idegesség arcára látványomra.
- Mond, hogy nem történt semmi baj.- mondja köszönés nélkül.
- Nem - nevetek, kicsit oldottabban invitál be. - Nem maradok sokáig, csak szeretném, ha foglalnál nekem jegyet Los Angelesi járatra. - félve nézek fel rá.
- Oké, mikor indulsz? Mikor jössz vissza? Kivel mész? - kérdezi, a vártnál unottabban.
- Minél hamarabb, akár egy óra múlva - felvonja a szemöldökét, de nem kérdez semmit. Egy hétig nem lesz koncert, pihenünk egy kicsit. - A show-ig visszaérnék, de aztán mennék megint vissza. - mondom, a szemöldöke ha lehet még feljebb húzódik - És egyedül mennék. - döbbent arccal próbál rájönni cselekedetem okára, végül azonban csak bólint.
- Rendben, de itt kell lenned minden bandával kapcsolatos dolgon, egyet sem hagyhatsz ki. Magánrepülővel mész, egy óra múlva, vagyis pontosan- ránéz a karórájára - 14:30 kor a házatok elé megyek, elviszlek a repülőig. Azt már tudod hol fogsz lakni?
- Hát...azt hiszem Ed ott van, nála csövezek egy ideig aztán veszek egy házat - vonok vállat, mintha nem lenne nagy cucc, de ezzel elmondtam, hogy tulajdonképpen nem vagyok hajlandó a fiúkkal üzleti kapcsolaton kívül bármi mást fenntartani.
- Biztos vagy benne? -félve kérdezi, szemében apai aggodalom csillant, abban a pillanatban nem a banda jövőjét féltette, hanem a lelkemet. És emiatt is imádtam annyira ezt a nagydarab fickót.
- Teljesen. - tudom, hogy képtelen lennék együtt élni a közömbös Louissal. Egy bólintással veszi tudomásul válaszom, majd visszatér menedzser szerepébe.
- Készülj. Nem sokára ott vagyok. - majd telefonnal a kezében kikísér, és már tárcsáz is.
Kinyitom a kocsiajtót, beülök, de nem fordítom el a kulcsot. Megcsörgetem Edet, és megdumálom vele, hogy egy hétig nála legyek, addig pedig megszervezem az új lakásom.
Lábaim ólomsúlyként húznak le, miközben összepakolok. Úgy tervezem, hogy majd a következő fellépés után hozom el az itt maradt cuccaimat, amíg a többiek az after patin buliznak. Búcsú nélkül azonban nem akartam elmenni, így az összes fiú szobájában hagytam egy búcsú levelet.

Ni, sajnálom, hogy nem köszöntem el, de távolságra van szükségem, meg Horan hugra majd a koncerten. Remélem nem haragszol. H.x

Li, remélem megérted, hogy nem tudok most otthon tartózkodni. Kérlek ne keress, a koncertre vissza érek. H.x

Zayne, sajnálom, hogy nem búcsúztam el, csak friss levegőre van szükségem, koncertre visszaérek. Ígérem, sosem hagylak cserben titeket. H. x

Viszlát BooBear. H. x

Louisnak egyszerűen nem voltam képes több mindent leírni. Egy regény is kevés lett volna elmagyarázni minek is száműzöm magam a saját házamból. Gyorsan a bőröndjeim társaságába beülök az elsötétített autóba és felülök a repülőre útba Los Angelesbe. Nem tudom, hogy életem legjobb vagy inkább legrosszabb döntése otthagyni a One Direction házat, és abban a pillanatban nem is igazán törődöm vele. Azonban miközben a felhők közt utazom a második kedvenc helyemre a világon nem tudom kiűzni Paul féltő arcát mielőtt felsétáltam volna a lépcsőn a gépbe.
- Ne tegyél semmi olyat, amit később megbánnál, Harry. Hidd el itt mindannyian szeretnek. Hiányozni fogsz - mondta akkor, majd hátat fordított, újra felvéve hétköznapi hivatalos maszkját.
- Mr.Styles 5 perc múlva elkezdjük a leszállást, készüljön fel. - szólalt meg a stewardess bársonyos hangja a hangszóróban. Természetesen megnéztem magamnak a fiatal lányt, de nem mozgatott meg bennem semmit. A repülő kerekei tompán érintkeznek a talajjal, Los Angeles napsütötte városába érkezve.
- Viszlát. - intek oda a pilótának és a lánynak, majd a csomagjaimat egy taxiba pakolom Ed házszámát bediktálva.
A barátom hatalmas mosollyal üdvözöl, és jó baráthoz méltóan nem kérdezi miért jöttem. A hét gyorsan telik szinte eszembe sem jutnak az otthoniak, a telefonom már felszállás óta kikapcsolva hever az egyik táska alján. Eddel egy csomó helyre mentünk. Buliztunk, medencéztünk, gokartoztunk, a tetováló szalont is meglátogattuk, és elkísértem stúdiózni is. Ha lehet még közelebb kerültem hozzá. Mindig is azt mondtam, hogy az 1D fiúk nem a legjobb barátaim, hanem a testvéreim, mert ezt a szerepet Ed tölti be.
Elérkezett a nap, mikor visszakellet mennem Londonba, akkor úgy búcsúztunk el, hogy éjjel jövök is vissza.
Nagy mosollyal az arcomon értem oda kezdés előtt egy fél órával. Minden tökéletes volt, mármint amennyire egy koncertünk az szokott lenni, azonban még nagyobb magányt éreztem, mint azelőtt. Alig szóltak hozzám a többiek, és a színpadon láthatatlan szikrák pattogtak. Rájöttem, hogy nem maradhatok örökre távol a konfliktusoktól LA-ben, de nem álltam készen arra, hogy szembe álljak a fiúkkal és elmondjam az érzéseimet. Így amint véget ért a show, és megbizonyosodtam róla, hogy mindenki elhúzott az after partira előhúztam a kulcsom, és a közös házunkba összepakoltam az itt maradt cuccaimat. A kulcsot letettem az asztalra, úgy éreztem már nem lenne jogos, ha nálam lenne, többé nem lakok itt.
Még visszamentem utoljára a régi szobámba. Az üres falak és szekrények árván álltak velem szemben, már nem is olyan volt amilyenre emlékeztem. Nem az a szoba volt, ahol Louis és én annyi reggelen összegabalyodva ébredtünk, vagy ahol reggelit kaptam ágyba Loutól. Beletúrtam göndör tincseimbe, és megfordultam, hogy visszamenjek LA-be ahol, látszólag, az élet gondtalan és csodás. Viszont az ajtófélfának dőlt alak még a lélegzést is belém folytatta. A holdfény lustán simított végig az oly' szeretett arcon, és csillant meg az égszínkék szempáron.
- Miért csinálod ezt Hazza? -hangja szomorúsággal teli.
- Talán egyszer elmondom. Most hagyj elmenni - mondtam, de se én se ő nem mozdult a helyünkről.
- Maradj itt - suttogta, és a hideg kirázott jellegzetes hangjától.
- Miért tenném? -nevettem fel szárazon. Hitetlenkedve.
- Mert szerelmes vagyok beléd.