Pán Péter~Larry

Sziasztok :) Jó olvasást és szép csütörtököt :) D. xx

Lou már hetek óta furcsán viselkedik. Nem tudom mit tehetnék, nem hajlandó belátni, hogy gondja van.
Nagyon lefogyott, arca beesett és sápadt, szemei alatt folyton kialvatlan fekete karikák éktelenkednek, s már nem csillognak. Szép lassan hal meg a lelke, úgy járkál, mint egy zombi. Arca a folytonos mosolygós maszkba megkövült.
- Lou? - suttogtam halkan. Éjjel kettő volt, én pedig megéheztem, úgy tűnik ezzel nem voltam egyedül.
- Hazz - biccent egyet, majd a szendvicsével leült az asztalhoz. Örültem, hogy eszik, úgy nézett ki mint egy csontváz.
- Mond el mi történik veled - mondom, hangom tőrként hatolt az éjszakai csendbe. Közömbös szemeivel rám nézett, és egy kicsit elgondolkodó kifejezés ült ki arcára. - Kérlek - kék íriszei ellágyulnak, talán mégsem reménytelen eset.
- Nem tudom miről beszélsz Harry. Tökéletesen jól vagyok. - válaszolta gépiesen, és egyet harapott a kenyérből, mintegy megszokásból.
- Louis, miért hazudsz nekem? - csapom bele a tányért a mosogatóba. Meg sem várom, hogy válaszoljon, felrohanok a szobámba. Valahogy éreztem, hogy nem sokáig maradok egyedül a homályban. Nem csalódtam, mikor egy bűntudattal teli Lou kullogott be a szentélyembe.
- Úgy sajnálom Hazza, csak tudod elkövettem egy nagy hibát, ami tönkretesz. - kíváncsian felemeltem a fejem.
- Mit tettél Tommo? Túl komoly vagy - ijedek meg. Ilyennek csak nagyon, nagyon, nagyon ritkán látni. Szomorkásan elmosolyodik és elém ül.
- Hát igen...megkomolyodtam - vont vállat, akkor valami összetört bennem.
- De..De..- dadogtam - Te vagy a Pán Péterem. Sosem nőhetsz fel. -megijedek, nem hittem, hogy valaha ilyen rosszul érintene az, hogy végre benő a barátom feje lágya.
- Mindenki felnő egyszer, majd rád is sor kerül, addig élvezd ki - nagy levegőt vesz, és valóban, sokkal öregebbnek tűnik.
- De miért?- kérdeztem, majdnem sírva.
-Egy szerelmi csalódás mindenkit fejbe kólintana. - vont vállat. Megint.
- Mi? De még Elenaorral vagy...- gondolkoztam el - És mi az, hogy én nem tudok erről? Állítólag a legjobb barátom vagy. -mondom vádlóan, és akkor tényleg úgy érzem mintha maximum 5 éves lennék.
- Nem mondhattam el...mert...mert...- zavartan lesütötte a szemét. Megfogtam az állát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Bármit elmondhatsz...Soha, semmiért nem foglak elítélni. - mondom olyan komolyan, mint még soha. Louis sosem azt csinálta amit vártam, most is dühösen pattant fel.
- Komolyan? Szerintem rám se néznél ha megtudnád. Undorodnál. - mondja, és hátrál.
- Biztos, hogy nem...Lou, tégy próbára. - könyörögtem.
- Biztos? Beléd szerettem, Harold Edward Styles a kurva életbe - kiálltja, majd kirohan a szobámból. Csak ennyiről van szó? Én már évek óta tudom, hogy biszex vagyok, ahogy azt is, hogy Louis mindig is vonzott testileg, de nem mertem többet érezni, mert nem akartam elveszíteni.
Gyorsan szedtem a lábam és kinyitottan az ő ajtóját. Zokogott a ágy a szélén. Ahogy meglátott próbált menekülni előlem, én azonban elé álltam és a falhoz nyomtam.
- Ne csináld már Tommo. Ebben nincs semmi szégyellni való. Beavassalak egy titokba? - oldalra dönti a fejét, kíváncsian várva a folytatást - Évek óta tudom, hogy a fiúk is vonzanak, különösen te. Úgyhogy szedd össze magad, és csókolj meg Louis William Tomlinson. - Simítottam végig ajkain, és belenéztem azokba a gyönyörű szemeibe. A kezeimet félrelökve száját erősen az enyémre szorította, és elindultunk az ágy felé bukdácsolva. Hosszú csókcsatába kezdtünk, amit végül döntetlennel zártunk. Együtt próbáltunk elaludni, már majdnem sikerült is, mikor halkan megszólalt. Imádtam, hogy jellegzetes hangja tele van érzelemmel és szenvedéllyel, élettel.
- Most mi lesz velünk Hazza? - állát a mellkasomra támasztotta és úgy figyelt.
-Járunk, aztán elveszlek, szarunk az ítélkezőkre, örökbe fogadunk egy gyereket, felneveljük őt, majd együtt öregedünk meg boldogan. Mint a mesékben. Most pedig aludj - dünnyögtem, a szemhéjam önkéntelenül csukódott le.
- Komolyan elveszel?
- Ühüm.
- Lesz rendes esküvő meg minden?
- Igen, ha nem hajnali 3-kor szeretnél velem erről beszélni, kérlek aludj. - félig aludva mondtam, mire kaptam egy eszkimó puszit.
- Nem tudom, olyan izgatott vagyok - kiáltotta - valóra vált az álmom.
- Mi? Hogy esküvőd lesz? - nem igazán tudtam már kivenni beszélgetésünk fonalát.
- Nem, az álmom most épp az ágyamban fekszik, és hülye kérdéseket tesz fel. Hitetlenkedve megráztam a fejem, de megszólalni már nem tudtam, az utolsó dolog amire emlékszem, hogy Lou levezetésképpen elkezd szoba biciklizni.
Mosolyogva aludtam el, mert csak egy valamire tudtam gondolni: Az én Pán Péterem visszatért hozzám, és készen állt elvinni engem Sohaországba.