Amnézia~Larry

Sziasztok :) Ez egy Larrys kisregény, mind az 5 rész egyben. Elég hosszú lett, és fárasztó volt megírni, de remélem tetszeni fog :) ha már ennyit dolgoztam vele, akkor szeretnék egy kis népszámlálást tartani, aki itt van és látja írjon legalább egy: jelent. Kösziii :) Jó olvasást :) D. xx

1. fejezet

A kórházi ágyon Louis nagy szempillái megremegtek, s nemsokára felfedték csodálatos kék szemét. Fogalma sem volt hol lehet, csak annyit tudott, hogy kórházban van, ezt túl élénken mutatta a csuklójába kötött infúziós tű. Próbálta leszedni a zavaró dolgot, azonban egy kéz megakadályozta ebben, tele volt gyűrűkkel, még se volt nőies, a csuklóján egy vasmacska tetoválás kacskaringózott. Louis szeme lassan futott végig a fiún, tetőtől talpig szemügyre vette. Tetszett neki a stílusa,a fekete csőgatya kihangsúlyozta futó lábait, hasonló árnyalatú pólója alatt dudorodtak izmai. Karjain különböző minták futottak fel, egyik jobban tetszett a fiúnak, mint a másik, s úgy érezte látta már ezeket valahol, de egyszerűen képtelen volt felidézni hol. És akkor ránézett az arcra, a gödröcskékre, a csibészes félmosolyra, a hosszú szempillákra, amik egy gyönyörű smaragdzöld szemet takartak. A hideg kirázta őt, tudata leghátsó részén, mintha megmozdult volna valami, tudta ő ki az a fiú. Tudta, csak az az információ túl mélyen volt, hogy elérje.
Harry ajkán egy mosoly játszott, miközben szerelme felfedezte őt. Egy pillanatig azt hitte emlékszik. Emlékszik mindenre, a szeme felcsillant, úgy nézett szemébe mint a baleset előtt, de aztán a kékség újra tompává vált.
- Ki is vagy te? - szólalt meg a hang, melytől kirázta Harryt a hideg, mely ezernyi emléket ébresztett benne, a baj csak annyi volt, hogy erre csak ő emlékszik. Nem tudta miért reménykedett abban, hogy Lou memóriája épp lesz mikor felébred, hisz az orvos megmondta; több évnyi emlék eshet ki, s Harry csak abban reménykedett, hogy legalább az X-factorig megmaradnak, de nem. Még rá sem emlékszik. Egy cseppnyi szomorúság suhant át rajta, ajkáról lefagyott a mosoly s a szíve megrándult. Élete szerelme nem emlékszik rá, persze nem ő tehet róla, inkább örülnie kéne, hogy egyáltalán túlélte a karambolt.
- Harry vagyok, Harry Styles - mondta, szomorúan csengett a hangja.
- Én Louis vagyok - őszintén mosolygott rá a barna hajú fiú, de valami a szívét szorongatta. - Elmondanád ki vagy? Vagy miért vagy itt? Vagy én miért vagyok itt? - tette fel a megválaszolatlan kérdéseit.
- Harry vagyok. Egy bandában énekelünk 4 éve Zaynnel, Niallal és Liammel. Ők is itt vannak, kint várnak. - próbált elmondani a legtöbb dolgot, de tudta, hogy csak az alapokat mondhatja el, hiszen mindenre maga kell rájönnie. - Azért vagy itt, mert balesetet szenvedtél egy köcsög részeg autós miatt, és elveszítetted a memóriádat. És én pedig azért vagyok itt, mert nagyon közeli barátok vagyunk.
Louis összezavarodott, tekintete oda-vissza járkált a falakon. Lesokkolódott az információ mennyiség miatt, s az is frusztrálta, ahogy Harry szuggerálta igéző zöld szemekkel.
- Sajnálom. - hajtotta le szomorúan a fejét, mire a vasmacskás kéz beletúrt a hajába. Ez olyan érzéseket keltett benne, amik olyan ismerősek voltak, de mégis túl mélyen. Megpróbálta megragadni a dolgot, s az eszébe villant egy ugyanilyen jelenet. Nem tudta hogy, mikor és miért, de Harry ugyanolyan szeretettel túrt bele tincseibe. Az emlék kicsúszott a kezéből, vissza süppedve talán még mélyebbre, mint az előbb. Feltekintett a fiúra, aki reménykedve nézett, erre pedig bűntudat fogta el, annyira sajnálta, hogy nem emlékszik.
- Semmi baj Lou, behívom a többieket. - a fiú felállt, egy pillanatra magára hagyva Louist, aki fellélegzett. Aztán öt fiú rontott be a kórtermébe, túl ismerősek voltak, mégis idegenek, amik borzasztó frusztrálttá tették Louist. Egy szőke srác egyből az ágya mellé állt, és megölelgette. Bárcsak tudná ki is ő.
- Jaj annyira aggódtam miattad Lou - mondta, a szőkeség szemében féltés csillogott, mikor egy puszit nyomott az enyhén borostás arcára, és átadta a helyét egy fekete felzselézett hajú társának.
- Tesó, örülök, hogy élsz. - ő is megszorongatta őt, Louis pedig kezdte egyre jobban frusztráltan érezni magát, hiszen idegenek ölelgetik őt.
Harry észrevette azt, amit a többi bandatársa nem, szegény Louis agyon nyomorgatták, ezzel nem is lett volna semmi baj, hiszen a kapcsolat tényleg testvéri volt, de erre Lou nem emlékezett. Egy aprót köhintett, azonban ugyanakkora reakciót ért el, mint ha kiabált volna. Az összes szem rászegeződött, s megköszörülte a torkát.
- Szerintem mutatkozattok be Louisnak. - mondta halkan, s a fiúk lelkesedése elhalt. Arra nem gondoltak, hogy rájuk se fog emlékezni.
- Liam Payne. - nyújtotta felé hivatalosan a kezét, amit Lou egy kicsit jobb néven vett, mint egy ölelést.
- Én is bemutatkoznék, de van egy olyan érzésem, hogy te ismersz - Harry látta, hogy szerelme elmosolyodik, de tudta, hogy nem igazi mosoly volt. Túlságosan jól ismerte már.
- Zayn Malik. - lépett elő a következő bandatag, s ő is kezet rázott vele. Hangja szomorú volt, és Harry tudta, hogy bármennyire utál ölelkezni, jobban tette volna azt, mint ezt a semmit mondó kézfogást.
- Niall Horan. - a szöszi is bemutatkozott, ők is elismételték ugyanazt a procedúrát, megrázták egymás jobbját.
- Niall? Olyan furcsa név, ugye nem angol vagy? - Louis hangjában semmi rossz szándék nem volt, mégis megbántotta Nit. Még egy ilyen kis információra sem emlékezett.
- Nem. Írországból jöttem. - lehajtotta a fejét, hangja elhalt.
Harry pár lépéssel hátrébb állt, figyelve a jelenetet, s úgy érezte, mintha barátai eltemették volna Louist. De ő nem fog így tenni, nem adja fel, időt, pénzt, és energiát fektet bele, bármit ami kell. Lehet, hogy évek telnek el amíg Louis teljesen visszanyeri az emlékezettét, s lehet, hogy neki maga lesz a pokol, de nem adja fel. Őt nem olyan fából faragták.

2. fejezet

- Akkor vágjunk bele. - mondta Harry Louisnak, s ölében a laptoppal elindította az X-factor meghallgatásán készült videót. Utálta, ahogy barátja semmire nem emlékezett, egyetlen ígéretre, vagy eseményre sem. Amikor hazajöttek olyan volt, mintha egy idegent hozna haza, de ő mégis csak az ő Louisa volt.
- Ez mikor volt? - csillogó kék szemeiben Harry látta a baleset előtti Lout, de arckifejezése semlegességet tükrözött.
- Lassan négy éve. - a képernyőre szegezte tekintetét, s zavarában a göndör tincseit birizgálta.
- Akkor most tulajdonképpen négy év kiesett az életemből? - kérdezte Louis, s Harry színtisztán hallotta a kétségbe esést a hangjában.
- Hát...mi az utolsó dolog amire emlékszel? - a szerelme behunyta a szemét erősen koncentrálva.
- Hannah. Vele járok. - fedte fel csodás kék szemét. Ezzel egy időben Harry lehajtotta a sajátját.
- Nem, már szakítottatok. - felelte végül, s nem akart arra gondolni, hogy talán még vannak érzései a lány iránt.
- Miért? Szerettem. - szemei összeszűköltek, ahogy az agyában próbált választ találni kérdése, de az megtagadta a választ.
- Tulajdonképpen sosem mondtad miért, csak egyszer közöltél annyit, megjegyzem boldogan, hogy többé nem vagytok együtt. - Louis simán vállat vont, szerette exét, de a múlt idő nem volt véletlen.
- És téged hol ismertelek meg? Mert Doncasterből nem vagy ismerős. - Harry olyannak látta most Lout, mint egy kisfiút, aki megkérte anyukáját, hogy meséljen.
- Az vicces volt. Egy mosdóban találkoztunk. Mutatok valamit. - a göndörke megfogta a karját, s egy tetoválást mutatott, majd felhúzta ruhaujját, és megmutatta a válla alatt kacskaringózó feliratot. - Oops, és Hi. Ezt mondtuk egymásnak, és egymásra tetováltuk. - Louis megilletődötten nézett hol a saját, hol Harry tetkójára, de végül másra kérdezett rá.
- Mesélj magadról Harry. - egyenesen a zöld szemekbe nézett, amik mindenféle érzelemtől csillogtak, de egyet sem tudott megnevezni.
- Azt szeretném, hogy magadtól jusson eszedbe. Annyit elmondok, hogy Holmes Chapelből jöttem, és a nővéremmel Gemmával elég jóba vagy. - mosolygott a fiúra, de valahogy nem volt őszinte. Egy normális világban nem kell bemutatkoznia négy év barátság, és 2 év szerelem után.
- Gemma. - suttogta Louis, olyan ismerős volt neki a név, s be is ugrott neki néhány szőke tincs, de az arcát homály fedte.
- Emlékszel rá? - Harry hangja izgalommal volt teli.
- Mutass róla egy képet! - kérlelte őt Lou, Harry pedig előhalászta szűk farmeréből a telefonját, s feloldotta a zárat, bár Louis figyelmét nem kerülte el, hogy ők ketten voltak a képernyőzár háttere. A telefon háttérképe azonban egy szőke lány volt, pont olyan amire emlékezett.
- Olyan ismerős. - nézte a képet. Harry hirtelen zárta le a telefont, így elsötétült a kép. - Megnézhetem? - nyújtotta a készülék felé a kezét. A fiú bólintott és elkezdte beírni a kódot. - Nem kell feloldani. - Harry átadta neki értetlenül a telefont. Megnyomta oldalt a kis gombot, s újra feltűnt a közös képük. Csak nézte, s le sem lehetett tagadni milyen boldogak voltak, s milyen közel álltak egymáshoz. Átölelték egymást, s összenyomták a fejüket, közben nyelvüket kinyújtva meredtek a kamerába. Mindkettőjük arcvonása gyerekesebb volt, így hamar rájött, hogy nem mostani ez a fotó. - Mikor készült? - kérdezett végül rá a sejtésére.
- Olyan 3 éve. - Louis bólintott, és visszaadta a mobilt.
- Nézzünk még videókat.
- Oké. - megnyomott egy gombot a laptopon hiszen a képernyő elsötétült, s feltűnt a Youtube ismerős oldala - Figyelj, ez akkor történt mikor összeraktak minket egy bandába. - Louis érdeklődve nézte a képernyőt, s úgy érezte mintha egy másik ember életét nézné. Felfedezte ugyan magát, de nem emlékezett semmire. Eljött az ominózus pillanat, mikor elhangzott, hogy csapatként tovább mehetnek. Mindenki örült, ő és Harry egymás nyakába ugrottak. Gyorsan megnyomta az állj gombot, és a mellette ülőre nézett.
- Miért ölelgetjük ennyire egymást? - kérdezte, s nem tudta nem figyelembe venni, hogy Harry elpirult.
- Csak elragadott minket a pillanat heve. Mára ennyi elég is. Aludjunk. Holnap folytatjuk, rengeteg időnk van még. - lecsapta a laptop fedelét, biztosítva előbbi szavait, s hátra dőlt az ágyon. Louis utánozta őt..
- Tudod mi a furcsa? - sötétségbe burkolóztak, csendesen, de ahogy a fú megszólalt Harrybe remény költözött, szerelme felé fordult, és bízott abban, hogy a több óráig tartó digitális formában megőrzött emlékek világosak számára. - Nem emlékszem semmire az utóbbi négy évből, de arra igen, hogy szeretlek. - a göndörke szíve egy pillanatra megállt, majd őrületes tempót vett fel. Csodálkozva nézett a fiúra, aki boldogan tekintett vissza rá. - Tudom, hogy te vagy a legjobb barátom, és benned megbízhatok...ugye? - bár a mondata eleje biztos volt a végére mégis elbizonytalanodott.
- Figyelj Boo, tudom, hogy nem emlékszel rá, de ezerszer elmondtam, hogy örökre szeretlek, szóval ne aggódj. Mit nekünk egy kis amnézia? - óvatosan oldalba lökte kedvesét, s nevetve próbálta palástolni szomorúságát, hiszen Louis csak arra gondolt, hogy barátként szereti. De ez sem maradhat örökké homályban, egyszer eszébe jut minden, és onnantól már csak annyi a kérdés, hogy hogyan reagál.
Louis arcát belefúrta a göndör vállába. Nem tudta miért alszanak együtt, sőt ha belegondolt nem is volt a házban más háló, és ő tisztán emlékezett, hogy Harry azt mondta együtt laknak, de túl fáradt volt, hogy ezen gondolkozzon. Csak átadta magát annak az érzésnek, amit okozott az az egyszerű cselekedet , hogy Harry átölelte őt. Úgy érezte hazaért.
Mégse gondolkodott most a felismerhetetlen mintákat a pólójára rajzolgató barátjára, behunyta szemét, s a sötétségbe menekült.

3. fejezet

Louis hamar felébredt, így ideje volt tanulmányozni a mellette alvó fiút. Haja tökéletes összevisszaságban terült szét a párnán, halkan szuszogott miközben karjait még álmában is védelmezően fonta körbe rajta. Nem akarta felébreszteni Harryt, így úgy döntött szemügyre veszi tetkóit. Imádta az összeset, de talán a legjobban a pillangó tetszett neki, ami mellkasán foglalt helyet. Kíváncsi volt az összes történetére, s remélte ha emlékezete végre visszatér eszébe jut majd ez is. De azt sem felejtheti el, hogy a saját testén lévő minták okára sem emlékszik. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság lett úrrá rajta, fejét a párnába temette, hogy elnyomja feltörni kívánkozó könnyeinek hangját. A kéz a derekán hirtelen megmozdult, a szipogó fiút maga felé fordította, hatalmas tenyérével letörölte könnyeit, s hozzá bújt.
- Nincs semmi baj Louis, nem adjuk fel az emlékezeted visszanyerését. - mondta, s Louis megborzongott, ahogy meleg lehelete csikizte a nyakát. - Sajnálom, nem kellett volna. Csak régen, ez olyan természetes volt. - pattant fel a göndörke a helyéről, felvett egy fekete pólót, majd kisuhant a szobából. - Csinálok reggelit. - kiáltott vissza a válla fölött. Louis sután bólintott, bár csak egyedül volt már, gyorsan lezuhanyzott. Jól esett neki a frissítő hideg zuhany, agya egy ideig kikapcsolt, most nem kereste a válaszokat, csak hagyta, hogy a cseppek lemossák róla a kétségbeesést. Megfogta az egyik tusfürdőt, s azzal dörzsölte végig magát. Meglepődve tapasztalta, hogy olyan illata lett, mint Harrynek. Ezt is elcseszte.
Lent a konyhában Harry a főzéssel próbálta kompenzálni a frusztrációját, aminek meg is lett az eredménye. Olyan finom reggelit dobott össze, hogy még neki is összefutott a nyál a szájában, ahogy ránézett.
- Hmmm...de jó illata van valaminek. - Harry mosolyogva fordult hátra, egy pillanatig oda akart menni hozzá, hogy megcsókolja. Úgy érezte újra átéli azokat az időket, mikor még nem mondták el egymásnak, hogy milyen érzéseik vannak.
- A kedvencedet csináltam. - mondta végül, miután leküzdötte ösztönös cselekedetét.
- Ez a kedvencem? - Harry csak bólintott nem akart még többet keseregni. Nézte, ahogy szerelme bekap egy falatot, és elégedetten elmosolyodik. Úgy hiányzott neki már ez a mosoly. - Már értem miért a kedvencem. - nyalta meg a száját, s Harry arra gondolt, direkt csinálja.
Louis agyának hátsó részében valami megmozdult, ahogy ízlelgette a falatot. Olyan volt neki ez az egész, mint mikor meglátsz valakit, s tudod, hogy ismered, de fogalmad sincs honnan. Nagyon ízlett neki a reggeli, miközben evett Harryt nézte, aki belefeledkezett a gondolataiba. Nem is nézte volna ki a göndörből, hogy tud főzni. Bár a megjelenése azt sugallta, hogy ő egy nőcsábász rossz fiú, Lou mégis érezte, hogy ő teljesen más. Imádta hallani a hangját, miközben beszélt nézni ahogy formálja a hangokat. Nem emlékezett rá, mégis hátborzongató érzéseket keltett benne.
- Ma elviszlek valahova, aztán este elmegyünk a One Direction házba. - jelentette ki a göndörke, miután lenyelte az utolsó falatot is.
- A One Direction az mi? - kérdezte Louis, s Harry alig tudta megállni, hogy ne menjen neki fejjel a falnak.
- Az a bandánk neve Louis. - mondta, s próbálta nem éreztetni vele a szemrehányást.
- Oh. - Louis szomorúan lehajtotta a fejét, szégyellte magát, hogy még ezt sem tudja.
- Gyere Boo, elviszlek oda, ahol nagyon sok időt töltöttünk. - megfogta Louis kezét, s kihúzta őt a hatalmas fekete kocsihoz. Csendben szálltak be az ülésere.
- Ebbe tudod mi az egyetlen jó? - kérdezte Louis féloldalasan Harryre nézve, aki el sem tudta képzelni, hogy ebben lehet egyáltalán valami jó. - Újra 17-nek érzem magam. - Harry felnevetett, eszébe jutott, hogy Lou mennyire megragadta mindig is a lényeget.
- Boo, te sosem voltál 17. Max 10. - nevetve vállba bokszolta őt a kedvese, s úgy érezte magát, mint régen. Gyorsan bekapcsolta a rádiót, hogy a rossz érzését megelőzze. A sors gyönyörű fintora, hogy a Viva La Vida ment éppen. Pont az a dal, amit annyira szerettek énekelni anno. Megálltak egy piros lámpánál, így volt alkalma biztonságosan ránézni a mellette ülő fiúra. Arca mintha egy kis felismerést tükrözött volna, de hamar komorrá vált.
- Szép dal. - jegyezte meg, hiszen érezte Harry figyelő tekintetét.
- Az. - mondta a göndör, figyelmét újra az útra szegezte, megnyomva a gázt.
A hely, ahova vinni akarta barátját nem volt messze az otthonuktól, így hamar odaértek.
- Hol vagyunk? - Louis úgy érezte túl sok mindent kérdez, de mit tehetett volna?
- Nagyon sokat vagyunk itt, általában itt vesszük fel a dalokat. Ebben a stúdióban. - a göndörke utálta, hogy kezd hozzászokni, ahhoz hogy folyton meg kell magyaráznia mi micsoda. Kinyitotta nagy ajtót és betessékelte Louist, aki kicsit meglepődött az udvariasságon, de elfogadta. Csodálkozva lépett be a helységbe, mintha egy másik világba lépett volna. A kütyük megbabonázták őt, s a mikrofon oly csábítóan nézett ki.
- Elszeretnék énekelni neked valamit. Megengeded? - nézett Harry Louisra, aki bólintott, és figyelte, ahogy a fiú be áll a mikrofon mögé, és elindít egy dallamot. Felnézett, olyan komolyan mintha az élete múlt volna rajta, majd megszólalt. - A címe: Little Things.

4. fejezet

Amikor Louis meghallotta hogyan is énekel a srác elállt a lélegzete, a hideg kirázta, és a szíve fájdalmasan megdobbant. Hirtelen ugrott be neki egy emlék.

- Akarok valamit mutatni Lou, maradj itt. - a stúdióban Louis otthon érezte magát, így kényelmesen elhelyezkedve figyelte, ahogy a barátja beáll a mikrofon mögé, s közben elindul egy dallam. A göndörke egyenesen a szemébe meredt, s ő ezredszerre is elgondolkodott milyen csodálatos is a hangja, s úgy érezte nála tökéletesebb ember nincs is. Figyelte, ahogy ajkai megformálták a szavakat, s annál édesebb dolog nem volt, mikor elvigyorodott gödröcskéit kimutatva, ahogy azt énekelte; Nem tudsz tea nélkül ágyba menni, s talán ez az az ok, amiért álmodban beszélsz. Mintha csak Louist írta volna, le, s valamiért úgy érezte, neki szól a dal. Elérzékenyült a refrénen, s egy apró könnycsepp folyt le arcán. Elénekelte az utolsó sort is, majd kijött a sráchoz.
- Tökéletes vagy nekem. - suttogta.

Louis észre se vette, hogy becsukta szemét, csak arra figyelt fel, hogy Harry abba hagyja az éneklést, és kíváncsian tekint rá.
- Te ezt egyszer már elénekelted nekem. - mondta, s Harryben reményt keltett, de megtanulhatta volna, hogy várjon egy kicsit, mielőtt reménykedik.
- Igen. - azon a napom, miután elénekelte a csak neki írt dalt...megcsókolta és, kisebb nagyobb nehézségek árán, de összejöttek. - Emlékszel a dalra? Már az is nagy haladás lenne. - kérdezte végül.
- Emlékszem - csillant fel Louis szeme, s annyira lefoglalta, hogy örüljön ennek, hogy nem vette észre Harry szemeinek vizslatását.
- Menjünk, azt hiszem a fiúk már várnak minket. - jegyezte meg a göndör hajú, s udvariasan maga elé intett, hogy előre engedje szerelmét. Gyorsan lekapcsolta a lámpát és bezárta maga mögött az ajtót, majd az előtte haladó Louist nézte. Istenem, de jó a segge~gondolta, majd beharapta a száját, nem szabad erre gondolnom most. Egy ideig nem lesz rosszalkodás. Nagyot sóhajtva érte utol a fiút, s az összes ajtót kinyitotta neki. Ahogy beszálltak a kocsiba mindketten csendbe burkolóztak, bár Harry akart mondani valamit, de nem tudta mit mondhatna.
- Nem rémlik valami a fiúkkal kapcsolatban? - törte meg végül a kínos hallgatást.
- Öhm...- Louis megpróbálta megerőltetni az agyát, de az valahogy még mindig nem volt hajlandó vele együtt dolgozni. - Az a szőke Ír származású. - mondta végül az egyetlen dolgot, amit tudott.
- Jó...hát ez se hátrány, de...egy fokkal jobb lenne, ha a baleseted előtti dolgokra koncentrálnál. - mondta morcosan Harry, s arra nem gondolt ezzel mennyire megbántja kedvesét.
- Sajnálom, de egyszerűen a dalon kívül minden homály. - Louis karba fonta a kezét, s mérgesen nézte az elsuhanó tájat.
- Ne haragudj Boo. - áll le Harry egy hatalmas ház mellett, s megsimogatta a borostás arcot.
- Pfff. - fújtatott egyet a kék szemű, majd kirontott a kocsiból, viszont az ajtó előtt elbizonytalanodott, s megvárta a göndörkét, aki nemes egyszerűséggel nyitott be. Ahogy belépett az ismerős házba be kellett csuknia a szemét akkora erővel tört rá egy emlékkép.

Fáradtan dörzsölte össze kezét, muszáj volt megmosnia arcát az egész nap felgyülemlett feszültség miatt. Louis folyton beleütközött a piros x-be, és X-factor feliratokba, bár nem értette minek ennyire reklámozni, hiszen mindenki tudja hova is készült. Végre valahára megtalálta a férfi mosdót. Sóhajtva nyitotta ki az ajtót, azonban ezzel egy időben bele is ütközött valakibe. Egy nagyon vonzó valakibe. Göndör tincsei szinte kívánták a figyelmét, gödröcskéi és zöld szemei olyan ellenállhatatlan külsőt kölcsönöztek neki, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Louis szíve megrándult a látványra, gyomrába pillangók költöztek. A pólója tulajdonosa nevét hirdette. Harry. Louis szerint ez volt a világ legszebb neve. Talán ezt hívják első látásra szerelemnek.
- Oops. - nyögte ki reagálva az előbb történésekre.
- Szia. - köszöntötte őt a göndör hajú görög isten, aka Harry, s a lábai megremegtek rekedtes hangjára.

Louis kinyitotta kék szemeit, majd végig simított a jobb karján lévő tetkón, amit Harry mutatott neki.
- Eszedbe jutott valami? - kérdezte halkan egy hang mögüle. Ő nem válaszolt egyből, csak megvizsgálta a göndörke karján is az érintett tetkót.
- Emlékszem a mosdós jelenetünkre. - válaszolta, majd gyorsan lerúgta a cipőjét, és belljebb merészkedett, menekülve az érzéstől, melyet az emlékkép okozott. Harry nagyon vonzó, de nem lehet belé szerelmes. Az kizárt.
- Csá Lou, hol hagytad a másik feled? - rázott vele kezet Zayn jókedvűen, elfelejtette az amnéziát.
- Hogy kit? - valójában tudta kire gondolt a fiú, de nem értette miért így kérdezte meg.
- Harry. - lelkesedése alábbhagyott.
- Valahol kint lemaradt. - de ahogy Louis kimondta Harry meg is jelent az ajtóban még mindig az előbbi jeleneten gondolkozva szerelmével, sarkában Niallel és Liammel.
- Szia Harry. - köszöntötte őt, majd leült úgy mintha a Tv-t nézné, de mindenki tisztában volt vele, hogy nem azt teszi. A szőkeség és Liam is abbahagyták egymás ugratását, senki sem törte meg a feszültséggel teli kínos csöndet.
Az élet nem fog megállni csak miattunk, mikor boldogak vagyunk. Ki kell használni. Harry azt kívánta bárcsak kihasználta volna.

5. fejezet

Hirtelen riadt fel Louis, kora hajnalban, az órája szerint fél hatkor. Már hetek óta próbálkoztak visszanyerni az emlékfoszlányokat, de a két, talán legfontosabb, emléken kívül más nem volt hajlandó előjönni. De akkor, azon a napon, valami megváltozott. Louis megdörzsölte a szemét, meglepődve tapasztalta, hogy Harry nincs mellette, így a keresésére indult. A padló hidege csípte a talpát, így néha-néha megugrott. Mégis boldog volt, igazából nem nagyon érezte, hogy felkelt, tulajdonképpen olyan volt, mintha alva járt volna. Nem gondolkozott semmin, csak Harry kilétén, és hogy hogy lehet ilyen baromi hideg a padló.
- Hazza, merre vagy? - kiáltott fel, s a ház visszhangozta a kérdését.
- Konyha - szólalt meg egy rekedtes hang, s Louis egyből arrafelé vette az irányt. Ahogy meglátta a fiút még az is kimen a fejéből, hogy ez a mettlachi rohadt hideg, ha csak rá koncentrált. A csodás zöld szemeire, dús ajkaira melyek kakaót szürcsölgettek, iszonyat szexy meztelen felsőtestére és kusza göndör hajára. Szíve megdobbant, őrült iramot felvéve.
- Én is csinálok magamnak kakaót Cupecake - mondta, s a fiú a fáradtan bólintott.
- A kakaó fent van a szekrény...- kezdte el megadni a paramétereket, de Lou közbe vágott nevetve.
- Jobb felső polcon. - fejezte be a Harry által megkezdett mondatot. -Tudom, hogy hol a kakaó, évek óta itt lakok. - a göndörke megdörzsölte a szemét, majd fáradtan bólintott.
- Várjunk csak. - emelte fel a fejét hirtelen, lecsapta a asztalra a poharát, és szerelme elé sietett. - Cupecake? Évek óta itt lakok? - kérdezte szemei reménnyel teli voltak, s Louis nem értette miért. - Ha azt mondom csókolj meg, akkor hülyének nézel vagy...- de már nem tudta befejezni a mondatot, ajkaik összetapadtak. Tökéletesen illettek egymáshoz, az Isten is egymásnak teremtette őket.
- Miért néznélek hülyének? - kérdezte Louis értetlenül, s fejét aranyosan oldalra döntette. Harry újra meg újra megcsókolta őt, bepótolva az eddig visszafojtott kényszert.
- Boo, amnéziád volt. Nem emlékeztél ránk, nem emlékeztél rám, vagy a fiúkra. Azt hitted Hannah a barátnőd. - most már boldogan mondta az akkor tragikusnak megélt jelenetet.
Louis elméje egycsapásra visszaadta az összes emléket. Lejátszódott szeme előtt a baleset, egy villanás, s onnantól minden kiesett.
- Te jó ég, Hazz. Mennyi ideje volt a baleset? - kék szemei most komolyak voltak.
- Több, mint 2 hete. - válaszolta a göndörke, s figyelte a reakcióját a kedvesének.
- És nem szerettél ki belőlem ennyi idő alatt? - nézett félve Louis  a felé magasodó fiúra. A fiú felkapta őt ráültette a pultra, így szemeik egy magasságba kerültek.
- Még jobban szeretlek mint az előtt. - suttogta a hőn szeretett ajkakra, amitől Louis kirázta a hideg. Egyikük sem mozdult, szájukat egy milliméter választotta el, mégse léptek. -  Egy élet is kevés lenne kiszeretni belőled Boo. - folytatta, s ez betette a kaput nála, kék szemeit lehunyva tapadt szerelme ajkaira, megharapta azt, hogy nyelvük is találkozhasson.
Harry nem is lehetett volna boldogabb, szerelme visszatalált hozzá. S bármekkora fáradtság is volt számára ez az egész, megcsinálná újra. Louis kedvéért bármit megtenne.
- Menjünk vissza aludni Lou. - mondta végül nehezen elszakadva a saját drogjától. Kézen fogta párját, felvezette a hálóba, udvariasságát itt is megtartotta, de azt nem hagyhatta ki, hogy belecsípjen a tökéletesen kerek fenekekbe.
- Mondtam már, hogy mennyire szexy vagy? - kérdezte a fáradt, álmos, kócos hajú Louistól. Ő pedig egy pillanatra becsukta szemét, hogy aztán nevetve nyissa ki. Harry még sosem hallott szebb hangot, mint az ő nevetése, talán csak a hangját.
- Várjunk csak...Kb. ezerszer.
- Akkor elmondom ezeregyedszerre is, Louis rohadt szexy vagy. - beleharapott a fülcimpájába, mindkettőjük szívét a boldogság melengette. Harry előrébb lépett, így a szereleme térde az ágynak ütközött, egy aprót lökött rajta, így mindketten az ágyra zuhantak. Természetesen ezt a helyzetet sem lehetett egy kis smacizás nélkül hagyni. Elszakadva egymástól néztek a másik szemébe. Újra és újra felfedezték egymást, majd egyszer csak Louis fejét Harry mellkasára hajtotta, s egy pillanat alatt az álmok birodalmába tért, Harry pedig jó barátként követte őt.

***
- Na Lou légyszi, vicceljük meg őket. - Nézett Harry az anyós ülésen ülő fiúra. Ő pedig mi mást is tehetett volna, minthogy igent mond? Harry függő vált, s valahogy nem akart leszokni róla, jobb volt, mint a drog. Bólintott, s a szíve négy év után is szárnyra kelt benne, ahogy a gödröcskék megjelentek a szeretett arcon.
- Köszi. - monda mosolyogva, s egy puszit nyomott Louis arcára. - Szóval a terv a következő: Bemegyünk eljátszod, hogy nem emlékszel semmire, légyszi mondd azt Zaynek, hogy Zack, azt imádja, és aztán majd megoldom, hogy de megcsókollak, és akkor bocsánatot kérünk. - Louis félmosolyra húzta a száját.
- A terv utolsó előtti része tetszik a legjobban. Gyerünk. - kiszálltak a kocsiból, kopogás nélkül rontottak be a házba, ahol nem volt meglepetés, hogy a zűrzavar várt rájuk. De ahogy ők megérkeztek mindenki rájuk pillantott.
- Tedd le Niallt, Zack. - ült le a kanapé szélére a mímelt amnéziás, s három csalódott szemmel találkozott.
- Zayn vagyok. - csóválta meg a fejét a sértett.
- Bocsi, de egyszerűen túl sok a megjegyezni való. - vont vállat közömbösen, de titokban Harryre nézett, hogy jöhet a várva várt rész, hiszen nem bírta nézni a szomorú arcokat maga körül, s Harry se nagyon tudta már palástolni a boldogságát.
- Gyere csak ide, Boo. - intette magához a fotelből, ő pedig feltápászkodott, nemes egyszerűséggel a szerelme ölébe ült, s a szájára adott egy puszit, játékosan megharapva azt, de nem akarták elmélyíteni, társaságban nem.
- De...mi...hogy..? - dadogtak összevissza mellettük a testvéreik. Mosolyogva összenéztek, majd Louis Niallre tekintett.
- Nem felejtettem el, hogy kölcsön kérted a kedvenc filmem, kérem vissza. - nézett rá megjátszott szemrehányással.
- Istenem, de örülök, hogy visszatértél, annyira hiányoztál. - ugrott a nyakába szőkeség.
- Nem tudom, hogy megverjelek amiért most átvertél minket, vagy összevissza ölelgesselek.- csóválta meg a fejét Zayn, de természetesen az utolsót választotta későbbre tartva a szidást. Liam pedig csendes egyszerűséggel utánozta a többieket, nem tudott megszólalni a meghatódottságtól. Egy hatalmas kicsit undorítóan boldog csoportos ölelésbe forrtak össze.
A hír, miszerint a híres Louis Tomlinson visszanyerte emlékezetét villámgyorsan terjedt el az egész világon, a sajtó ettől volt hangos, s ezernyi interjúra voltak hivatalosak. Pont egy ilyen showra készültek most is. Louis kapott egy biztató csókot, mielőtt kiléptek volna a reflektorfénybe, s egymás mellett foglaltak helyet. Úgy érezték folyton egymáshoz kell érniük, így hol a combjukat passzírozták egymásnak, hol féloldalas öleléssel biztatták a Larry shippereket. Az interjút egy nagyon csinos hosszú szőkés-barna hajú fiatalos nő tartotta, aki egyből szimpatizálni kezdett a szőke társukkal, ezt pedig Niall hevesen viszonozta. Végül Louishoz fordult.
- És mindenre emlékszel már, Louis? - tette fel érdeklődve a kérdést a nő. Louis félmosolyra húzta a száját.- Mindenre, de arra a legjobban, hogy mennyire szerelmes vagyok Harold Edward Stylesba. - egymásra mosolyogtak, s nem érdekelte őket a körülöttük kibontakozó őrület, melyet Louis szavai okoztak. Csak nézték egymást, s nem lehettek volna boldogabbak abban a pillanatban.

(A képeken: Larry Stylinson 2010-2014)