Egymásnak teremtve~Larry

Sziasztok :) Abszolút Larry shippereseknek kedvére, bár egy kicsit rövid :) Remélem tetszik. Jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Este hozom a Ziallos sztorit, aztán eltűnök hétfőig. :)

Az élet néha vicces tud lenni. Teremt két embert, akiket valami láthatatlan kötéllel összekapcsol. Ők ketten nem menekülhetnek, bármi történik valamilyen úton-módon egymásra találnak, és egyből tuják; Ő az. Ők ketten alkotnak egy egészt, egyszerű mégis hatalmas bonyodalmat szíthat. Mint említettem, az élet rendelkezik humorérzékben rendesen, nem könnyíti meg az életet, így olykor-olykor elköveti azt a csínyt, hogy két embert ugyanolyan neműnek teremt. Összetartoznak, mindketten tudják, egymás nélkül nem tudják elképzelni az életet, de a szíved nélkül senki nem tudnám, nem igaz? Azonban soha nem élhetnek rendes életet. Akik erősek együtt kibírják, de van akit megtör az ítélkező tömeg.
Louis és Harry is ilyen helyzetben volt, egyszerűen csak eljöttek az X-factor válogatóra, és egyikük sem gondolta, mi fog ott történni. De, mint tudjuk a szerelem mindig akkor jön, amikor nem számítunk rá. Őket nem is érhette volna váratlanabbul.
Louis úgy érezte menten el fog ájulni, egész nap ott állt a hosszú sorban, mintha a kivégzésére várt volna. A bent lévő zsűri olyan félelmetesnek tűnt neki, hogy legszívesebben haza futott volna, s irigykedve nézte a távolodó, néha síró, néha boldog arcokat. A szoba kezdte fojtogatni őt, az emberek arcát nem tudta megkülönböztetni egymástól, pólója nyakát húzogatta levegőért kiáltva.
- Kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök. - szólt oda a szüleinek, és már el is indult az emberek közt, két vigyázó tekintet figyelte ruganyos mozgását.
Harry nem tudta mit tartogat számára a válogatás, de egyszerűen úgy érezte el kell jönnie, és ő jött. Félt a ráváró nézőktől, és a zsűri tagoktól, de még nem gondolt rá, hisz a sor végeláthatatlanul kígyózott előtte. Szemét végig vezette az embereken, voltak itt furcsa szerzetek rendesen. A szivárvány összes árnyalatát fel lehetett fedezni a hajszínekben, s a kor is elég tág volt. Néhány nála fiatalabbat is látott, egészen egy kb. 90 éves bácsiig. Viszont megakadt valakin a szeme. Nála idősebb lehetett, barna haja oldalra volt fésülve, kék szemeit még onnan távolról is látta. Az anyukája - vagyis feltételezte, hogy ő - néha bátorítóan megsimította a vállát, s a fiú ilyenkor lecsukta a szemeit. Harry tudta, hogy fél a meghallgatástól, s nem akart más csak odamenni, átölelni őt, hogy többé ne lássa a szemeiben csillogó félelmet. De annak is tudatában volt, hogy ez nagy baromság, hiszen nem is ismeri a fiút, mégis tovább figyelte őt. Nem sokkal később elindult valahova, nem úgy tűnt, mintha annyira jól érezné magát. S, ahogy haladt az emberek közt, Harry is elkezdte törni az utat a tömegben. Úgy érezte, mintha egy láthatatlan kötéllel lennének összekötve, s nem kerülhet távolabb tőle, csakis közelebb. De ez ellen nem is igazán ellenkezett.
Ahogy Louis szinte betört az ajtón örült neki, hogy nincs senki a mosdóba. A tükör elé sántikált, ahonnan egy sápadt ronda arc nézett vissza rá. Így nem szerepelhet a Tv. - ben, ki fogják nevetni. Legszívesebben hazament volna, de innentől már nem hátrálhatott meg. Lehajolt, hogy megmossa arcát, s hűsítette őt a jéghideg víz. Egy fokkal jobban érezte magát, mintha a folyadék lemosta volna róla a félelmet. Bátran nézett vissza a tükörképére, készen állt, hogy visszamenjen, és farkas szemet nézzen a rémálmaival. Igen, napok óta rosszul alszik, olyan rémképeket kergetve, amik ezerféle módon mutatják be, hogyan éghet le az emberek előtt. De hát ő Louis Tomlinson, majd megmutatja mindenkinek mit tud. Felszegett fejjel, magabiztosan tervezte el kilépőjét, de ez meghiúsult, mikor bele ütközött valakibe. Egy nagyon jó illatú valakibe. Hát persze, hogy nem jön neki össze amit eltervez. Feltekintett az arcára, és elámult a smaragd zöld szemektől.
- Oops. - csúszott ki a száján, s hátrébb lépett, bár minden izma azt suttogta bújjon még közelebb a fiúhoz.
- Szia. - válaszolta, majd rámosolygott. Olyan mosoly volt ez, amitől bárki elolvadt volna, nemtől függetlenül, s ami még vonzóbbá tette, a göndör hajú nem tudta ezt magáról. Louis végig vezette szemét az előbb említett fürtökön. Még életébe nem látott olyan embert, akinek ilyen jól álltak volna.
- Louis vagyok. Louis Tomlinson. - nyújtotta Harry felé a kezét, aki rádöbbent, hogy Louisnak közelebbről még szebb a szeme.
- Harry Stlyes. - mutatkozott be, s a kezeik összekulcsolódtak üdvözlés formájába. Csak nézték a kezüket, s valami furcsát éreztek, egyesek ezt szikrának nevezték volna, de ez nem az volt. Inkább egy egész tűzijáték, lávafolyam, erdőtűz. Még sosem éreztek ennyire intenzívet.
Azóta eltelt négy év. Nem volt könnyű egyikőjüknek se. Túl vannak egy csomó álbarátnőn, állveszekedésen, álszavakon, már maguk sem tudták néha mi az igazság. Mégis mikor esténkét összetudtak bújni, egymás szemébe, egymás lényébe bújva nem bírták becsapni magukat hazugságokkal. Szerelmesek egymásba, csak ennyi a bűnük.