Tökéletes~Larry

Sziasztok :) Visszatértem. Nagyon köszönöm a kedves kommenteket, nagyon sokat jelentettek. Remélem tetszeni fog ez a Larrys sztori, bár címadásban nem igazán vagyok jó...Várom a kommenteket,remélem nem pártoltatok el tőlem...Jó olvasást :) D. xx

Olyan szuper napom volt. Sütött a nap, ami ugyebár Londonban elég nagy dolog, reggel anyuékkal is beszéltem, Lotti sikeresen elvégezte a általánost kitűnő tanulóként. Amikor elmentem bevásárolni senki nem ismert fel, köszönhető ez a sapimnak és kapucninak, majd mikor hazaértem életem szerelme egy csókkal köszöntött. Tökéletes nap volt...
- Jó reggelt, Boo- suttogta a fülembe jellegzetes rekedtes hangjával, amitől a hideg is kirázott, megremegtek a térdeim, és legszívesebben letiportam volna ott helyben. Ehelyett csak rásimítottam a madár tetkóira a kezem, ujjaimmal végigrajzoltam kockáit, majd smaragdzöld szemibe meredtem.
- Jó reggelt Hazz.
- Imádom, hogy ennyire gondoskodó vagy, - mutatott a szatyrokra  - de jobban szeretném ha melletted kelhetnék. - fancsalian elhúzta a száját, amit csókkal töröltem le.
- Azt ki kell érdemelni. - suttogtam neki pajkosan, majd indultam a konyhába reggelit csinálni. Feltettem a serpenyőt a tűzhelyre és néztem, ahogy a palacsinta fokozatosan barnul le. Már a legutolsó palacsintákat forgattam meg, mikor egy kéz átfogta a derekam. Jólesően hajtottam a vállára a fejem, s nem érdekelt az a hülye reggeli. Megfordultam az ölelésében, s magamba szippantottam citromos illatát. Kezeivel egyre jobban magához préselt, ajkai a nyakamon találtak megfelelő pihenő helyet, s lassan elkezdte szívni az érzékeny bőrt. Felnyögtem ajkai játékára, s csak akkor döbbentem rá a következményekre, mikor egy cuppanó hang kíséretében elvált a nyakamtól.
- Harry, ezt megint, hogy magyarázzuk ki? - próbáltam haragosan rátekinteni, de nem érdekelt mások véleménye igazából, meg amúgy is kitudna ellenállni egy kiskutya szemű Stylesnak? 
- Szerintem sehogy. - mondta végül, összekapcsolva a tekintetünket.
- Ezt hogy érted? - néztem rá egy kicsit összezavarodva. Kezei lesiklottak a derekamon, a fenekemnél egy kicsit megállva, majd ellépett tőlem.
- Úgy, hogy ne titkolózzunk tovább. - vont vállat,karjait a pultnak támasztotta, ezáltal bicepsze megfeszült, láttatni engedve az edző teremben eltöltött több hónap kemény munkájának eredményét. Úgy elmerültem a látványba, hogy egy percig fel sem fogtam, amit Harry mondott.
- De...- kezdtem el ellenkezni, majd gondolkodni. A göndörke türelmesen végig várta amíg gondolkozok, addig pedig átható zöld szemeivel vizslatott.
Mi lenne ha elmondanánk? Lenne egy csomó eszeveszett rajongó, aki megutál, lebuziz. A média kikészítene idegileg. És akkor még nem beszéltem arról hogy ez hogy hatna a karrierünkre. Persze ha nem lenne rajtunk kívül még három ember a bandában, akkor nem gondolkoznák ennyit rajta, de így totál önzőség lenne. Mondjuk lehet, hogy akadnak Larry shipperek, na jó több millióan vannak, de akkor is, a rajongóink száma megfogyatkozna, a szerződés felbomlana, kirúgnának minket a kiadótól. Viszont ha nem mondjuk el, akkor meddig fogunk még titkolózni, úgy hogy az ne álljon a kapcsolatunk közé? Bírnánk még tovább azt, hogy nem érthetünk egymáshoz? Hogy nem sétálhatunk kézen fogva? Hogy nem lehetünk egy normális szerelmes pár? Őszintén; én nem igazán. 
Az önző, és az önzetlen énem belső harca eltartott egy darabig, azonban az angyalom csak várt. Eddig lehajtott fejemet felemeltem, szemeimet belefúrtam az övéibe.
- Mi lenne, ha megkérdeznénk a fiúkat erről? Ha belegyeznek, tőlem mehet - elmosolyodtam, de ő nem viszonozta.
- Minek kéne más véleménye a MI kapcsolatunkról? - kérdezte felháborodva, kezeit ökölbe szorította.
- Harry te is pontosan tudod, hogy nem csak rólunk van szó, hanem Zayn Niall és Liam karrierjéről is. Iszonyat önzőek lennénk, ha nem vonnánk be őket is - tudtam, hogy tudja, és hogy egy nagyon becsületes ember, és a végén jól fog dönteni, szóval hagytam had gondolkozzon. Akárcsak ő engem az előbb. Több percnyi gondolkodás után rám nézett, szemei csibészesen csillogtak, ajkait félmosolyra húzta, megjelentek imádni való gödröcskéi. Nem mondott semmit, csak előhalászta telefonját a zsebéből, tárcsázott és a füléhez emelte. 
- Helló Nialler, áttudnátok jönni a fiúkkal? Sürgős. - bólintott egyet, bár nem tudom minek, talán csak magának, majd lerakta a telefont,és felém fordult. - 5 perc és itt vannak. - mondta, majd leült az egyik székre. Mintha álomból ocsúdtam volna fel dobtam ki a szénné égett palacsintát, majd fogtam meg a kupacot, és helyeztem az asztalra.
- Megtennéd, hogy...- néztem volna fel, azonban már nem ült a helyén, hanem felállt,hogy kiszellőztessen - kinyitod az ablakot? - fejeztem be a mondatot, feleslegesen. Nem igazán lepődtem meg, minket az isten is egymásnak teremtett.  
- De - nevetve nyomott egy puszit az arcomra,majd vagy 5 palacsintát rápakolt a tányérjára, rácsurgatta a juharszirupot, és gyorsan eltüntette. A csengő megszólalt, én pedig fej rázva indultam a bejárati ajtóhoz.
- Reggelt, bro. - köszöntött Niall, lepacsizott velem, majd beleszagolt a levegőbe. - Palacsinta és...- még egyet szippantott - juharszirup? - mindig is csodálkoztam Ni szaglásán, de mára megszoktam, így csak egy kicsit röhögtem fel.
- A konyhában - Niall és Zayn megrohamozták az említett helyiséget, Liam viszont ott maradt. Komoly arccal tekintett rám.
- Ugye nem csak reggeli miatt hívtatok ide? - kérdezte kicsit félre billentve a fejét.
- Nem. - Liam mindig is átlátott rajtam, rajtunk, mindenkin. Ezért ő a Daddy a csapatban.
- Valahogy sejtettem - sóhajtott, majd a többiek után indult. Becsuktam az ajtót, átvágtam a nappalin, majd a konyhába érve konstatáltam, hogy nem maradt palacsinta, nem igazán sajnáltam, elment az étvágyam.
- Nem igaz, hogy pont a szakácsnak nem jut kaja. - nevettem fel, majd Hazza ölébe ültem, tekintve, hogy nem volt több hely. Így járnak az utolsók.
- Figyeljetek - köszörülte meg szerelmem a torkát, mire mindenki elhallgatott, és figyelte őt. Élveztem, ahogy alig pár centiről csodálhatom, miközben beszél, s meleg lehelete csiklandozza az arcomat. Hamar rájöttem, hogy komoly dologról van szó, figyelnem kéne arra, amit mond, és nem arra, ahogy. - Louval úgy döntöttünk, hogy nem tudunk tovább titkolózni, kell a beleegyezésetek, hogy elmondhatjuk-e a kapcsolatunkat, holnap a koncerten, vagy sem. - mind a három fiú megkövülten nézett ránk, Liamen nem látszott meglepődöttség. 
- Azt akarom, hogy boldogok legyetek. - mondta végül Li, s Zayn és Niall is egyetértően bólogatott. 
- Mellettetek állunk - sóhajtott a szőkeség.
- De biztosak vagytok ti ebben? Nem is a karrierünk miatt, csupán az emberek hozzáállása miatt. - folytatta Zayn. Ránéztem Harryre, aki pedig rám. Bámultam úgy, mintha sose láttam volna, ívelt szemöldökét, zöld keskeny szemét, vékony mégis ellenállhatatlanul dús ajkait. Ő is ugyanígy végig vezette rajtam tekintetét, majd mintha valaki vezényelt volna minket egyszerre szólaltunk fel. 
- Megéri.

*******

- Izgulooooooooook - nyújtottam el a szó végét.  Sosem izgultam még koncert előtt, de ez más mint a többi. Ez AZ a koncert.
- Nyugi, minden rendben lesz. -ölelt magához Harry, a kezembe nyomta a mikrofonom, majd maga után húzott a helyünkre. Először Zayn ugrált fel a színpadra énekelve a What Makes You Beautiful első sorait, majd Niall, én, Liam és Harry. 
Természetesen király volt a koncert, egy kicsit több Larry pillanattal megfűszerezve, amit persze egyáltalán nem bántak a lányok. A Little Things-t egymás szemébe nézve énekeltük el, sosem voltam boldogabb.
- You're perfect to me - énekeltük egyszerre, s tömeg sikítani kezdett, a szemem sarkából láttam, hogy a kivetítőn mi ketten vagyunk, amit meg is mosolyogtam. A dal utolsó akkordjai is elhaltak, mire bólintottam Harrynek. Itt az idő. Jelezte, hogy tudomásul vette, majd felállt. Ő akart beszélni.
- Köszönjük, hogy eljöttetek ma este - kezdte bevezetésül - Szeretnék mondani valamit. Valami fontosat. - leült az egyik hangfalra, majd kiszedte a kendőt a hajából, beletúrt a most már szabad tincseibe, és folytatta a beszédet. - Elszeretnék mondani egy történetet. 16 éves kisfiú voltam, amikor találkoztam az angyalommal, és teljesen elvarázsolt - úgy kezdett el mesélni, mint ha csak egy tündérmesét mondana el, talán az is volt. A mi tündérmesénk - Imádtam vele lenni,imádtam a humorát,imádtam a mosolyát, imádtam a marhaságait...imádtam őt. Fogalmam sem volt mi ez, 3 éven keresztül voltunk barátok. Csak barátok. - ismételte meg, nyomatékosítva azt - Aztán betöltöttem a 20-at nem mondanám, hogy benőtt a fejem lágya, de azt igen, hogy akkora már átéltem egyet, s mást. A lányok jöttek mentek, de egyikük csókjánál sem éreztem azt, amit nála már csak akkor, ha rám nézett, nem beszélve a többiről. - pajkosan rám tekintett, végre nem lopva, ahogy eddig. - Pár hónapja eszméltem csak fel mi az a megfogalmazhatatlan dolog, amit vele érzek. - Még mindig a szemeimbe meredt, miközben beszélt, egyértelművé téve,kiről is beszél. Az egész stadionban, mintha nem lett volna senki, csöndben, lélegzet visszafojtva várták, hogy végre bebizonyosodjon kiről is van szó. - Szeretlek Louis William Tomlinson. 
- Szeretlek, Harold Edward Styles - mondtam bele a mikrofonomba, éreztem az emberek megdöbbenését, a szemem pedig könnybe lábadt Harry szavaitól. Oda sétáltam hozzá, felhúztam a hangszóróról, összeérintettem ajkainkat, nem figyelve a több ezer vaku villanására, majd magamhoz öleltem. A válla fölött ránéztem a többi fiúra, akik most a háttérbe vonulva figyeltek minket, Zayn és Niall könnybe lábadt tekintettel tátogták, hogy szeretnek minket, Liam pedig egy halvány mosolyt küldött felém, tudta hogy ez mindennél többet ér nekem. Lecsuktam a szemem, és élveztem, ahogy testünk összeforr egy ölelésben.