 |
| (saját) |
- Köszönjük Amszterdam, csodásak voltatok. - üvöltöttem a mikrofonba, mire hatalmas sikítozás tört ki. Halvány mosolyra húztam a számat; ezekért a pillanatokért megéri a világ egyik leghíresebb bandájában játszani. Szépen lassan mindegyikünk leugrált a színpadról, s az őrjöngő tömeg zaját már csak a falak mögül lehetett hallani.
- Szép volt, fiúk. - jött oda hozzánk Paul, s mindenkire rámosolygott. - Menjetek haza, pihenjetek. Holnap találkozunk. - mondta, majd sietett is tovább. Közös megegyezés alapján a hotelünk felé vettük az utat, bár az, hogy azután hova megyünk már nem volt ilyen egyértelmű.
- Zayn. - szólított meg Liam, mire kicsit összerezzentem. - Én itthon maradok, a többiek mennek bulizni, velük mész? - kérdezte, de igazából nem is figyeltem arra, hogy mit mond, elvesztem a csoki barna szemeiben. - Nem. - ráztam meg a fejem, és megszakítottam a szemkontaktust, semmiképpen nem volt hangulatom bulizni. Homlokomat a hideg ablak üvegnek döntöttem, remélve, hogy ezzel a gondolataim is lefagynak, de sajnos nem így történt. Fejben újra meg újra visszatértem a pillanatokra, amikor azok a szemek csak rám fókuszálnak, s azok a tökéletes ajkak csak nekem formálják a hangokat.
- Minden oké? - kérdezte Harry, mikor már a lifttel tartottunk a legfelső emelet felé. A vállamra tett kézre meredtem, s azt kívántam bárcsak valaki másé lenne, mégis melegen mosolyogtam a göndörkére.
- Persze. - suttogtam, majd újra a gondolataimba mélyedtem. Magamon éreztem egy tekintet, de nem mertem megnézni ki az, hiszen mindenképpen rosszul érezném magamat, ha tudnám ki bámul. Ha Niall, Harry vagy Louis, akkor csalódott lennék, mert nem Ő. Ha Liam, akkor pedig azért, mert nem teheti. Inkább maradtam boldog tudatlanságban.
Magam elé bámulva ültem a kanapén, miközben néztem, ahogy a három idióta mellettem kapkodva lefürdik, új ruhát húz, majd eltűnik az éjszakában. Magam elé bámultam, és csak gondolkoztam az életen. Vajon miért kapják a jó emberek a rossz dolgokat? És fordítva?
Utáltam, amiért azzal kell áltatnom a rajongókat, hogy szeretem Perriet. Szeretem, de csak mint egy barátot, s az, hogy kényszerítettek az eljegyzésre csak még szomorúbbá teszi az egészet. Nem lehet egy vőlegénynek piszkos gondolata a munkatársáról, aki ráadásul még fiú is.
Éreztem, ahogy besüpped mellettem a kanapé, oldalra döntöttem a fejem, hogy egy pillanatot se mulasszak el belőle. Imádtam őt nézni, olyan tökéletes volt, a szája, a szeme, az arcának vonala, a teste, a hangja, és természetesen a belső tulajdonságai. Egyszerűen tökéletes.
- Min gondolkozol annyira? Ma olyan furcsa vagy. - a szívem hevesebben kezdett el dobogni, ahogy a tekintetünk összekapcsolódott.
- Éhes vagyok. - álltam fel hirtelen, ezzel kis meglepetést okozva Liamnek, aki kissé eltátott szájjal bámult fel rám. Bólintott egyet, felfogta, hogy nem szeretnék erről beszélni. Jobb karjával megtámaszkodott a szófán, hogy bal kezével ügyesen kihalássza a farmerzsebéből okos telefonját.
- Mit rendeljünk? - kérdezte, s éreztem a hangjában bujkáló huncutságot.
- Hawaii pizza. - vágtam rá közös kedvencünket. A rendelést leadtuk, s hiába hazudtam azzal az indokkal, hogy éhes vagyok, mégis alig tudtam kivárni, hogy végre megérkezzen a kaja.
- Rakjunk be zenét. - ajánlottam fel, s Liam heves bólogatással kezdett el keresgélni a CD-k között.
- De mit hallgassunk? - tette fel a kérdést, s végig húzta a gyűjteményen kecses ujjait.
- Mit szólnál ha a Midnight Memoriest tennénk be? Niallnél tuti van egy példány, talán ő a legnagyobb rajongónk. - újabb bólintás kíséretében kezdtünk el kutatni a szőkeség táskájában, s mint kiderült tényleg az egyik legnagyobb directionerrel volt dolgunk. A bőrönd tele volt neveinkkel és képeinkkel ellátott pólókkal, bögrékkel, és még egy órát is felfedeztünk oldalt. Természetesen az albumunk szent helyet foglalt el a legbelső zsebben. Gondolhattam volna.
Nevetve tettük be a lejátszóba a fekete alapomon fehér csillagokkal ellátott lemezt, s elindult a Best a song ever, azzal együtt Harry hangja. Felváltva énekeltük a sorokat, s közben néha-néha beszélgettünk is, jelentéktelen dolgokról. A Better Than Words és a Little Black Dress, Alive, Why don't we go there és a Midnight Memories után már pizzával együtt énekelhettünk a saját bulinkon. Természetesen előkerült az alkohol is, s nem gondoltam bele ez mekkora galibát is okozhat. A Something Great ment éppen, mikor Liam egyszer csak mindent lesöpört az asztalról, s felugrott rá. Kezét hívogatóan felém nyújtotta, én pedig hülye lettem volna nem elfogadni a felhívást. Minden részünk összeért, miközben táncoltunk, bár az évek során sem javult igazán a mozgásunk, így elég sutának tűnhettünk, de nem érdekelt. Csakis arra figyeltem, ahogy szívünk egyszerre dobog, hogy egyre szaporábban vesszük a levegőt, s ahogy arcunk egyre közelebb került egymáshoz. Louis hangja is elhalt, a pillanatnyi csöndet csak a lihegésünk törte meg. Egy örökké valóságig meredtünk egymás szemébe. Liamnek hihetetlenül barna szeme van, ezerszer el lehet benne veszni, anélkül, hogy érzékelnéd az idő múlását. A háttérben lassan kezdődött el a kedvenc számom. You and I.
- Zayn. - suttogta, ajkainkat már csak pár centi választotta csak el.
"I figured it out. I figured ut out from black and white.
Second and hours, maybe they had to take some time"
Az agyam leállt a bevitt alkohol mennyiségtől, a szívem vette át a hatalmat, csak azokra a vonzó ajkakra bírtam gondolni. Egy teljes másodperc erejéig összeérintettük ajkunkat, de ez elég volt arra, hogy észbe kapjak, és eltávolodjak életem szerelmétől.
"I know how it goes. I know how it goes from wrong and right
Silence and sound did they ever hold each other tight like us
Did they ever fight, like us"
- Kérlek. - húzott közelebb magához kétségbeesetten Liam, úgy nézett rám, mintha az élete függne azon a csókon. Én se éreztem másképpen. Közelebb léptem hozzá, s a kezemet nyújtottam felé, amit örömmel fogadott el. A karjait a nyakam köré kulcsolta, én pedig derekát fogtam át, miközben lassúzni kezdtünk a zene ütemére.
"You and I. We don't wanna be like them, we can make it till the end
Nothing can come between You and I
Not even a Gods above can separete the two of us
Nothing can come between You and I. Oh You and I"
- Liam. - suttogtam most én, de nem tudtam folytatni. Szavakkal nem tudtam kifejezni amit éreztem. Néztük egymás száját, a dolgot, melyet egyikünk sem kaphat meg. Liam egyre közelebb hajolt hozzám, nem tudott megálljt parancsolni magának. De én tudtam.
- Payno, nem lehet. Ott van Sophia, én meg...eljegyeztem Perriet. - mutattam rá a lényegre, bár ez nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is milliméterekre helyezkedjek el a tiltott gyümölcsömtől.
- Csak egy csók Zayn. - suttogta, én pedig egyszerűen képtelen voltam nemet mondani a vágyaimnak, egyszerűen ráhajoltam az ajkaira.
"I figured it out. Saw mistakes of up and down.
Meet in the middle, there's always room for common ground
I see what it's like. I see what it's like for day and night. Never together.
Cause they see things in a different light, like us. They never tried, like us."
Édesebb volt a csók, mint aminek képzeltem, de keserűbb is, hiszen benne volt az utolsó első csókunk öröme.
"You and I."
Nem akartuk abbahagyni, egyszerűen képtelenek voltunk elszakadni egymástól. Egyre jobban faltuk a másik ajkát, s bármennyire is az alkoholra akartam fogni nem ment. Túlságosan valós érzelmek voltak ezek ahhoz, hogy bármiféle ital befolyásolja. Szinte egymásba olvadtunk, mikor nyílt az ajtó, s valószínűleg 3 döbbent szempár függött rajtunk, de csak belemosolyogtam a csókba, fájdalmasan elszakadtam, és a legjobb barátaim felé néztem. Nem volt mit megmagyarázni, biztatóan összekulcsoltam a kezünket, s úgy meredtem a 3 szempárba, nem volt más hátra, mint elmesélni a történetünket. Onnantól kezdve Liammel úgy döntöttünk nem érdekel minket a barátnőnk, igazi kapcsolatra vágytunk, tele szerelemmel, amit nekem csak ő tudott megadni. Igaza lett a dalnak; senki sem állhat közénk.
- Zayn. - szólított meg Liam, mire kicsit összerezzentem. - Én itthon maradok, a többiek mennek bulizni, velük mész? - kérdezte, de igazából nem is figyeltem arra, hogy mit mond, elvesztem a csoki barna szemeiben. - Nem. - ráztam meg a fejem, és megszakítottam a szemkontaktust, semmiképpen nem volt hangulatom bulizni. Homlokomat a hideg ablak üvegnek döntöttem, remélve, hogy ezzel a gondolataim is lefagynak, de sajnos nem így történt. Fejben újra meg újra visszatértem a pillanatokra, amikor azok a szemek csak rám fókuszálnak, s azok a tökéletes ajkak csak nekem formálják a hangokat.
- Minden oké? - kérdezte Harry, mikor már a lifttel tartottunk a legfelső emelet felé. A vállamra tett kézre meredtem, s azt kívántam bárcsak valaki másé lenne, mégis melegen mosolyogtam a göndörkére.
- Persze. - suttogtam, majd újra a gondolataimba mélyedtem. Magamon éreztem egy tekintet, de nem mertem megnézni ki az, hiszen mindenképpen rosszul érezném magamat, ha tudnám ki bámul. Ha Niall, Harry vagy Louis, akkor csalódott lennék, mert nem Ő. Ha Liam, akkor pedig azért, mert nem teheti. Inkább maradtam boldog tudatlanságban.
Magam elé bámulva ültem a kanapén, miközben néztem, ahogy a három idióta mellettem kapkodva lefürdik, új ruhát húz, majd eltűnik az éjszakában. Magam elé bámultam, és csak gondolkoztam az életen. Vajon miért kapják a jó emberek a rossz dolgokat? És fordítva?
Utáltam, amiért azzal kell áltatnom a rajongókat, hogy szeretem Perriet. Szeretem, de csak mint egy barátot, s az, hogy kényszerítettek az eljegyzésre csak még szomorúbbá teszi az egészet. Nem lehet egy vőlegénynek piszkos gondolata a munkatársáról, aki ráadásul még fiú is.
Éreztem, ahogy besüpped mellettem a kanapé, oldalra döntöttem a fejem, hogy egy pillanatot se mulasszak el belőle. Imádtam őt nézni, olyan tökéletes volt, a szája, a szeme, az arcának vonala, a teste, a hangja, és természetesen a belső tulajdonságai. Egyszerűen tökéletes.
- Min gondolkozol annyira? Ma olyan furcsa vagy. - a szívem hevesebben kezdett el dobogni, ahogy a tekintetünk összekapcsolódott.
- Éhes vagyok. - álltam fel hirtelen, ezzel kis meglepetést okozva Liamnek, aki kissé eltátott szájjal bámult fel rám. Bólintott egyet, felfogta, hogy nem szeretnék erről beszélni. Jobb karjával megtámaszkodott a szófán, hogy bal kezével ügyesen kihalássza a farmerzsebéből okos telefonját.
- Mit rendeljünk? - kérdezte, s éreztem a hangjában bujkáló huncutságot.
- Hawaii pizza. - vágtam rá közös kedvencünket. A rendelést leadtuk, s hiába hazudtam azzal az indokkal, hogy éhes vagyok, mégis alig tudtam kivárni, hogy végre megérkezzen a kaja.
- Rakjunk be zenét. - ajánlottam fel, s Liam heves bólogatással kezdett el keresgélni a CD-k között.
- De mit hallgassunk? - tette fel a kérdést, s végig húzta a gyűjteményen kecses ujjait.
- Mit szólnál ha a Midnight Memoriest tennénk be? Niallnél tuti van egy példány, talán ő a legnagyobb rajongónk. - újabb bólintás kíséretében kezdtünk el kutatni a szőkeség táskájában, s mint kiderült tényleg az egyik legnagyobb directionerrel volt dolgunk. A bőrönd tele volt neveinkkel és képeinkkel ellátott pólókkal, bögrékkel, és még egy órát is felfedeztünk oldalt. Természetesen az albumunk szent helyet foglalt el a legbelső zsebben. Gondolhattam volna.
Nevetve tettük be a lejátszóba a fekete alapomon fehér csillagokkal ellátott lemezt, s elindult a Best a song ever, azzal együtt Harry hangja. Felváltva énekeltük a sorokat, s közben néha-néha beszélgettünk is, jelentéktelen dolgokról. A Better Than Words és a Little Black Dress, Alive, Why don't we go there és a Midnight Memories után már pizzával együtt énekelhettünk a saját bulinkon. Természetesen előkerült az alkohol is, s nem gondoltam bele ez mekkora galibát is okozhat. A Something Great ment éppen, mikor Liam egyszer csak mindent lesöpört az asztalról, s felugrott rá. Kezét hívogatóan felém nyújtotta, én pedig hülye lettem volna nem elfogadni a felhívást. Minden részünk összeért, miközben táncoltunk, bár az évek során sem javult igazán a mozgásunk, így elég sutának tűnhettünk, de nem érdekelt. Csakis arra figyeltem, ahogy szívünk egyszerre dobog, hogy egyre szaporábban vesszük a levegőt, s ahogy arcunk egyre közelebb került egymáshoz. Louis hangja is elhalt, a pillanatnyi csöndet csak a lihegésünk törte meg. Egy örökké valóságig meredtünk egymás szemébe. Liamnek hihetetlenül barna szeme van, ezerszer el lehet benne veszni, anélkül, hogy érzékelnéd az idő múlását. A háttérben lassan kezdődött el a kedvenc számom. You and I.
- Zayn. - suttogta, ajkainkat már csak pár centi választotta csak el.
"I figured it out. I figured ut out from black and white.
Second and hours, maybe they had to take some time"
Az agyam leállt a bevitt alkohol mennyiségtől, a szívem vette át a hatalmat, csak azokra a vonzó ajkakra bírtam gondolni. Egy teljes másodperc erejéig összeérintettük ajkunkat, de ez elég volt arra, hogy észbe kapjak, és eltávolodjak életem szerelmétől.
"I know how it goes. I know how it goes from wrong and right
Silence and sound did they ever hold each other tight like us
Did they ever fight, like us"
- Kérlek. - húzott közelebb magához kétségbeesetten Liam, úgy nézett rám, mintha az élete függne azon a csókon. Én se éreztem másképpen. Közelebb léptem hozzá, s a kezemet nyújtottam felé, amit örömmel fogadott el. A karjait a nyakam köré kulcsolta, én pedig derekát fogtam át, miközben lassúzni kezdtünk a zene ütemére.
"You and I. We don't wanna be like them, we can make it till the end
Nothing can come between You and I
Not even a Gods above can separete the two of us
Nothing can come between You and I. Oh You and I"
- Liam. - suttogtam most én, de nem tudtam folytatni. Szavakkal nem tudtam kifejezni amit éreztem. Néztük egymás száját, a dolgot, melyet egyikünk sem kaphat meg. Liam egyre közelebb hajolt hozzám, nem tudott megálljt parancsolni magának. De én tudtam.
- Payno, nem lehet. Ott van Sophia, én meg...eljegyeztem Perriet. - mutattam rá a lényegre, bár ez nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is milliméterekre helyezkedjek el a tiltott gyümölcsömtől.
- Csak egy csók Zayn. - suttogta, én pedig egyszerűen képtelen voltam nemet mondani a vágyaimnak, egyszerűen ráhajoltam az ajkaira.
"I figured it out. Saw mistakes of up and down.
Meet in the middle, there's always room for common ground
I see what it's like. I see what it's like for day and night. Never together.
Cause they see things in a different light, like us. They never tried, like us."
Édesebb volt a csók, mint aminek képzeltem, de keserűbb is, hiszen benne volt az utolsó első csókunk öröme.
"You and I."
Nem akartuk abbahagyni, egyszerűen képtelenek voltunk elszakadni egymástól. Egyre jobban faltuk a másik ajkát, s bármennyire is az alkoholra akartam fogni nem ment. Túlságosan valós érzelmek voltak ezek ahhoz, hogy bármiféle ital befolyásolja. Szinte egymásba olvadtunk, mikor nyílt az ajtó, s valószínűleg 3 döbbent szempár függött rajtunk, de csak belemosolyogtam a csókba, fájdalmasan elszakadtam, és a legjobb barátaim felé néztem. Nem volt mit megmagyarázni, biztatóan összekulcsoltam a kezünket, s úgy meredtem a 3 szempárba, nem volt más hátra, mint elmesélni a történetünket. Onnantól kezdve Liammel úgy döntöttünk nem érdekel minket a barátnőnk, igazi kapcsolatra vágytunk, tele szerelemmel, amit nekem csak ő tudott megadni. Igaza lett a dalnak; senki sem állhat közénk.
Gyönyörű! Azt hittem, szomorú lesz a vége, de szerencsére nem, és nagyon tetszett! :))
VálaszTörlésnagyon szépen megírtad, izgatottan várom a további történeteid :)
xx
Először szomorúnak írtam meg, de aztán korrigáltam. Így szerintem jobb lett :) Köszönöm :)
TörlésOh, ez de jó. :3 És hogy beletetted a You&I-t is... :33 Imádtam
VálaszTörlésAz a dal nagyon közel áll hozzám, szóval kötelességemnek éreztem bele tenni :) Köszönöm :) Đ. xx
TörlésÁ, de aranyos úú. A You&I meg.. imádom azt a számot, annyira gyönyörű.
VálaszTörlésNagyon romantikus rész lett.:3
Amúgy nagyon jó lett a fejléc.:D
Szerintem is nagyn gyönyörű, érzelemmel teli dal. Köszönöm :) És én csináltam, elég béna, de nem bíznám másra :) Đ. xx
Törlés