Boldogság~Larry

Sziasztok :) Az első hetem nem volt éppen zökkenő mentes, se fizikailag, sem lelkileg, ezért nem igazán tudtam részt hozni, pedig hihetetlenül hiányzott az egész. Valószínűleg csak így fogok tudni részt hozni; hétvégente. Sajnálom. Remélem megértitek, és ennek ellenére velem maradtok. Jó olvasást :) Đ. xx

- Louis, húzz már bele. El fogunk késni! - kiabált rám, mire gyorsabb üzemmódba kapcsoltam. Felkaptam magamra a pólómat, a tükörbe nézve gyorsan belőttem a tincseimet, és már loholtam is le a lépcsőn. Az ajtóban Nate és Harry türelmetlenkedve vártak, de nem szóltak egy szót sem, miközben magamra szenvedtem a cipőmet.
- Kész vagy, édesem? - aprót bólintva jeleztem neki; indulhatunk. Megfogtam Nate kezét, és a kocsi hátsó ajtajához vezettem, óvatosan a gyerekülésbe ültettem, becsatoltam, majd én is helyet foglaltam az anyósülésen. Eközben Hazz bezárta az ajtót, berakta a játékokkal teli szatyrot a csomagtartóba.
-Harry mit csinálsz? - kérdeztem, mikor észrevettem, hogy kinyitja a kisfiunk felüli ajtót, majd elkezdi húzni a biztonsági övet.
- Apa, ez túl szoros. - nyafogott fel Nate, ahogy minden egyes alkalommal is.
- Bocsánat kicsim, de nem lehet laza. - a fiunk felsóhajtott és tűrte, hogy Harry még a szuszt is kiszorítsa belőle az övvel. A göndörke büszkén nézett le a kötözött sonkának tűnő gyerekre, majd ő is beszállt a kocsiba.
Ezek a becézések - amiket használt mindig ránk - elgondolkodtattak. Az édesem azt takarja, hogy édes vagyok számára, a szívem arra utal, hogy a szívében lakozok, és még sorolhatnám. És hogy én miért nem használtam egyiket sem rá? Mert ő sokkal többet jelent nekem annál,  hogy édes. Ő minden egyes jó tulajdonságot megtestesít e földön, ráadásul iszonyú szexi, de azért mégsem hívhatom szexistennek. Maximum az ágyban.
Az utat csiga lassúsággal tettük meg, minden egyes stoptáblánál megállva, minden sebességkorlátozást betartva, és egyetlen előzés nélkül. Régen nem ilyen volt, a száguldás, és törvényszegés éltette, szinte adrenalin függő volt. Emlékszem még azokra az időkre, amikor még a középsuliban folytonos gipsszel jelent meg, sosem bírta a kötözést egy napnál tovább. De aztán közelebbi kapcsolatba kerültünk, és ezzel együtt kezdett felhagyni az extrém sportokkal és a szabadság korlátainak gyakorlásával.
5 évvel ezelőtt, amikor a fiunk megszületett, és először a kezébe vette őt még jobban megváltozott. De a változás nem mindig rossz, hiába tüntetik fel negatívként. Harry onnantól fogva minta polgár lett, többé meg sem fordult a fejében életének kockáztatása puszta élvezet miatt. Pár éve megkérdeztem ennek okát, és szívet melengető választ kaptam.
"Az extrém dolgokat azért csináltam, hogy keressek valamit. Azt hittem meg lesz az a kis dolog, ami űrt hagyott bennem, ha motorozok kétszázzal, vagy magas helyekről ugrálok le, esetleg egy rendőrségi összetűzés alkalmával rátalálok arra a bizonyos dologra. De nem így volt. A bennem tátongó űrt te kezdted el betölteni, és onnantól kezdve nem kellett tovább keresnem. Te voltál, aki hiányzott nekem. És amikor Nate megszületett tudtam, hogy jó példát kell mutatnom neki, azt akarom, hogy boldog gyerekkora legyen, és kiegyensúlyozott felnőtt váljék belőle. "
Ez volt a magyarázat, és és ez épp elég volt nekem.
Az autó óvatos fékezése zökkentett ki a visszaemlékezésemből. Mosolyogva fordultam hátra, hogy megnézzem Natet, aki válaszolt a vigyorgásomra.
- Készen állsz, Boo? - kérdezte, a ház felé tekintve. Megráztam a fejem, amire Hazz csengő nevetése volt a válasz.
Mindketten kiszálltunk a járműből, s még Harry a gyerek kicsomagolásával küzdött én csak vigyorogva néztem őket. A próbatétel végrehajtása után lezártuk az autót, és hárman fordultunk a ház felé. Nate közénk kerülve kapaszkodott mindkettőnk karjába. Így indultunk felfelé a lépcsőn. Megnyomtuk a csengőt, ami pár másodperccel később ki is nyílt.
- Azt hittem már sosem értek ide, gyertek. Már mindenki itt van. - szólt Anne, majd gyorsan végig puszilva minket felkapta a karjába Natet.
- Kész vagy? - nézett rám, s a nappali felé mutatott.
- Igen. - bólintottam, és beléptünk a szobába.
Tudtam, hogy a 11. évfordulónk alkalmából összegyűltek sokan lesznek, na de ennyire...Mindenki itt volt, aki valaha fontos volt nekünk; Niall, Zayn, Liam, az ötünk családtagjai, Ed, Ashton, Luke, Mikey, Calum. Boldogan tekintettem végig a tárasaságon, akik egyből megrohamoztak minket.
Visszavontam az előbbi igenem. Az ölelő karok sokaságából csak Anne hangja mentett meg, aki bejelentette az ebédet. Hangosan vonultunk ki a kertbe, ahol az előre felállított asztalok melletti széken helyet foglaltunk. Nate és Harry egymás mellett ültek, én pedig velük szemben. Finomabbnál finomabb ételek kerültek az asztalra, a hangulat a tetőfokára hágott. Mindenki nevetett, önfeledten társalgott, s az est tetőpontjaként egy torta került az asztalra, amin mi ketten voltunk, még a gimiben a kapcsolatunk elején. Pontosan 11 éve. Elképesztő.
- Hé Boo, fényképezz! - szólt oda a szerelmem, én pedig előkaptam a gépet. Az életem két értelme felé fordítottam, akik rémisztően egyformán vigyorogva meredtek rám. Letörölhetetlen mosoly játszott az arcomon, miközben egyetlen kattintással megörökítettem a pillanatot.
Lehet, hogy a kép csak emlék lesz, s a pillanat a múlt homályába vész, de a boldogságunk örökre megmarad.