Csak egy baleset volt~Ziam

Sziasztok :) Remélem mindenkinek klassz volt az első napja. De mindenki nyugodjon meg; így már eggyel kevesebb nap van a nyári szünetig, de amíg a többit ki kell bírni addig pedig hoztam egy történetet, aminek az alapját megint csak  Loraa adta :) Remélem tetszeni fog, és jó olvasást :) Đ. xx

Egy csodálatos péntek délután volt; csiripeltek a madarak, az utcán az iskolából boldogan hazatérő diákok hangosan nevetve készültek fel a hétvégére, a fősulisok pedig az estére hangolódva szereztek be alkoholt a közeli boltokból. Igazi nyárias idő volt, holott alig köszöntött még be a tavasz. Ezzel az évszakkal együtt jött pedig az, hogy a fák, és bokrok virágba borulnak, a méhek elkezdik gyűjtő munkájukat, az Afrikából hazatérő madarak pedig hangos ricsajjal hívják fel magukra a figyelmet. 

Ezek a dolgok miatt döntöttem tehát amellett, hogy elmegyek a lakásom alatt elterülő hatalmas parkot felfedezni, hiszen még csak nem rég költöztem a városba. 

A meleg idő lehetővé tette, hogy rövid ujjú póló, és térdnadrág párosításban lépjem át a park kovácsolt vas kapuját. Ezt már az ablakból is megfigyeltem, olyan régies hangulatot adott az egész helynek, ahogy ezen a kapun kell belépned, a rajta lévő minták feketén cikáznak összevissza fél kör alakban, néha-néha egy virágot, vagy egy betűt bele lehetett látni ha akartál, de ez a képzeletedre volt bízva. Igazán szép munkát végzett a készítője.

A fák adta árnyék takarásában sétáltam, nagyon tetszett, hogy az egész terület hatalmas volt, és apró kavicsokkal kirakott út tekergőzött benne a növények közt, egy csomó paddal és pár nagyobb sík területtel megspékelve. Ezek remek helyet adnak a piknikezésnek, vagy esetleg egy amerikai foci játéknak. 

Ahogy sétáltam olyan érzésem volt, mint ha erdőben lennék, ezt csak a párszor megszólaló autók dudája, a mentő autók szirénája, és a felettem olykor elszálló repülők cáfolták meg. 

Mindenki olyan önfeledtnek és boldognak tűnt itt, a gyerekek fogócskával, esetleg bújócskával vezették le a felesleges energiájukat, s a szüleik büszkén néztek rájuk. Voltak, akik kutyasétáltatás szempontjából jöttek ide, de láttam andalgó párosokat is. És aztán voltak olyanok, mint én; "forever alone" stílusban járták az ösvényeket. Az egyetlen, aki kilógott a sorból az egy fiú volt, aki az egyik nem messze lévő padon lógatta a fejét. Először azt hittem, hogy esetleg csak a gyász, vagy szerelmi csalódás horgasztotta őt le, de aztán észrevettem rajta a jeleket. Az inge gombjai le voltak tépve, a mellkasán feszülő fehér trikót bemocskolta a föld, néhol elszakadt az anyag. A hosszú világos kék nadrágja térdnél kidörzsölődött, és a fű, és sárfoltok rászáradtak a farmerra. Pár méter távolságból is kiszúrtam bokája természet ellenes állását, s képtelen voltam régóta orvosnak tanulóként megállni, hogy ne mérjem fel az állapotát. 

A fiú elé sétáltam, szememet a sérült testrészre függesztve. A srác felemelte fejét, a barna lelapult tincsei alól természetellenesen világítottak hajához hasonló árnyalatú szemei, arcára az elhullajtott könnycseppek sós vonalat húztak maguk után, arcára egyértelműen rá volt írva a fájdalom.

- Megnézhetem a bokád? Lehet, hogy eltört. - fordítottam a fejem az említett testrész irányába, majd leguggoltam elé, s finoman megfogtam. 

- Aú. - nyögte ki, egy mikor hüvelyk ujjamat szakszerűen végig vezettem a csont mentén. 

- Oh, sajnálom. Liam Payne vagyok, és szerintem szükséged van egy röntgenre, és egy gipszre. - bólintottam, és nem nyaggattam tovább szegény fiú bokáját. 

- Köszönöm. - suttogtaa bizonytalanul, tekintetével követte, ahogy helyet foglalok mellette. 

- És téged hogy hívnak? - mosolyogtam rá kedvesen. Elég barátkozós típus voltam kicsi koromtól kezdve, de nem úgy tűnt, mintha ő az lenne. Bizalmatlanul felelt csak a kérdésre.

- Zayn Malik. - mondta, majd jobb lábára támaszkodva felállt, s bocsánatkérően nézett rám. - Most pedig megyek, és megvizsgáltatom magamat egy igazi orvossal. - jelentette ki, majd próbált elbicegni, de segítség nélkül alig jutott két méterig. Gyorsan felpattantam mellé álltam, majd a karomat nyújtottam felé.

- Először is; egy éven belül lerakom az orvosi diplomámat, úgyhogy könnyűszerrel meg tudom mondani, hogy megrepedt a csontod. - finoman oldalba böktem - Másodszor pedig; had segítsek. Majd elkísérlek téged az orvoshoz. - ajánlottam fel, s továbbra is felé nyújtottam a támaszként használható könyökömet. Pár percig habozott, mígnem bizonytalanul, de belém kapaszkodott. 

Nagyon lassan haladtunk a park kijárata felé, sokszor megállva egy-egy padon pihenni. Először csak nekem volt köszönhető, hogy nem álltak be kínos csöndek, de aztán Zayn elkezdett feloldódni, s megmutatta nekem igazi énjét, ami egy szeretetéhes, aranyos, vicces fiút takart, aki nem utolsó sorban szívdöglesztő is. 

- És mond csak Zayn, mi történt? - tettem fel a kérdést, mikor úgy éreztem itt az ideje, a mosoly egyből lehervadt róla.

- Csak egy kis baleset volt. - mondta, de iszonyúan hazudott. 

- Aha, nah persze. Az igazat. - sandítottam rá oldalról, mire megadóan felsóhajtott.

- Pár idióta nekem esett. - sóhajtotta fájdalmas, talán lelki szemei előtt újra lepörgette a történéseket. Homlokomat aggodalmasan összeráncoltam.

- És mégis miért? - kérdeztem, mert nem jutott eszembe olyan indok, ami miatt bántani lehetne ezt a szegény fiút, maximum az, hogy túl szexi volt. 

- Nem szeretném elárulni. - pirulva lehajtotta a fejét. 

- Naaaaah. - kérleltem, nem tartott sokáig, míg a legtöbb meggyőző képességemet latba vetve rávettem arra, hogy árulja el.

- Azért, mert...izé...szóval nem igazán a lányokhoz vonzódom, és erre rájöttek. - vallotta be, a fejének árnyalatát egy érett paradicsom is megirigyelhette volna. Gyanúsan mosolyogva emésztgettem az információt. 

Szerencsére nem kellett sokat gyalogolnunk a kórház felé, aminek egyből a sürgősségi részét céloztuk meg. Egy kis protekcióval, de Zayn hívták be legelőször, én pedig biztatóan vigyorogtam rá, mígnem a fehér faajtó be nem csapódott utánuk. 

A sötét kék műanyag székek egyikén helyet foglalva vártam Zaynre, addig pedig a telefonom értelmetlen nyomkodásával ütöttem el az időt. Nem tudom mennyi idő telt el, - talán pont annyi, hogy a betegek jajgatása az agyamra menjen - amikor nyílt az ajtó, s egy hófehér gipsszel felturbózott Zayn lépett ki rajta. 

- Nagyon szexi az új gipszed. - bókoltam neki, miközben az egyik barátomtól, - aki történetesen a főorvos - csórt mankót adtam oda neki a könnyebb bicegéshez. 

- Khm...Köszi? - zavartan oldalra fordította a fejét, hogy kitérjen a tekintetem elől. 

- Figyelj Zayn. - álltam meg előtte, miután elhagytuk a kórházat. - Az előbbi dologra visszatérve; nem tudom hogyan tudhat bárki is bántani egy olyan dögös, és aranyos fiút, mint te. Különleges vagy. - suttogtam, s incselkedve közelebb hajoltam hozzá, kíváncsi voltam a reakciójára. Megbűvölten figyelte az ajkaimat, önkéntelenül is beleharapva a sajátjaiba, s lassan közelebb húzódott hozzám.

- A-a, majd csak az első randi után. - hajoltam el tőle játékosan.

- Akkor ez azt jelenti...? - nézett rám szégyenlősen.

- Hát...meghívhatnál egy vacsira, mondjuk este hétre. - bólintottam, mire ő s megismételte a mozdulatomat. Egy puszit nyomtam a szája sarkára, iszonyúan közel az ajkaihoz, csak hogy fokozzam a várakozását az első csókunkig.