Lost~Larry

Sziasztok :) Hét itt vagyok egy újabb kért sztorival, egyenesen Grétának. Nagyon remélem, hogy tetszik, próbáltam hosszúra írni. :) Bízom benne, hogy nem bánjátok, amiért csak hétvégente tudok részt hozni. Tudjátok, a suli megnehezíti ezt az egészet :/ Jó olvasást :) Đ. xx

- Hmmm, Hazz, nincs sok időnk most erre. - próbáltam magamtól eltolni a szerelememet, de túl gyenge volt ahhoz az akaraterőm.
- Nah, Boo - a fülemhez hajolt, hogy érzékien belesuttoghasson. - Még van negyed óránk, el sem hiszed, hogy mire vagyok képes negyed óra alatt. - a lehetőség olyan csábítóan hatott, hogy a szívem a szakadt meg, amiért le kell mondanom róla.
- Elhiszem Harry, de mennünk kell Nickért. Nem várakoztathatjuk meg. - A göndörke szomorúan nézett rám, de aztán pajkosan megvillant a szeme.
- Adj 5 percet, és a mennyországba repítelek. - rámarkolt a dudoromra, ami egyből elfelejtette velem a dolgunkat.
Harry pillanatok alatt lökött le az ágyra, és mászott rám, sietősen húzta le rólam a nadrágomat, s minden tudást beleadva kezdett el kényeztetni. Az ujjai és nyelve ügyes játéka miatt rekord idő alatt élveztem el. Harry diadalittas mosollyal a fején hajolt fel hozzám, hogy csókot váltsunk.
- 2 perc 17 másodperc. - jelentette ki büszkén, mire elnevettem magam.
- Komolyan lemérted, hogy mennyi idő alatt juttatsz a csúcsra? - hitetlenkedve megcsóváltam a fejem, de ő csak komolyan bólintott.
- És ez nagyon sok ötletet jutott eszembe, az egyik, hogy...- nagyon szerettem mindig is, hogy úgy beszél az intim dolgokról, min mások a bevásárló listáról, de már tényleg nem volt időnk erre.
- Hazz, hidd el szívesen meghallgatnám, hogy mi lapul abban az iszonyat perverz buksidban, de mennünk kell Nickért. - Harry csalódottan tápászkodott fel rólam, majd gyorsan felöltözködtünk, mert késében voltunk.
- Harry? - állítottam meg az ajtóban, ő hátra nézett, azokkal a gyönyörű zöld szemeivel, amik miatt sosem tudok koncentrálni. - Este, amint Nick elalszik szívesen meghallgatom az ötleteidet, és talán egyet-kettőt meg is valósíthatunk. - rákacsintottam, mire perverz mosolyra húzta a száját.
- A szavadon foglak Boo. - ajkaimba harapott, majd kézen fogva vezetett el az autóig.
Mint mindig, most is udvariasan kinyitotta előttem az ajtót. Ezt is imádtam benne; az évek során ugyanolyan udvariasan viselkedett velem, mint a legelején. Bár nem tudom, hogy tudnék-e olyat mondani, amit nem szeretek benne. Persze vannak hibái, de kinek nincsenek? Én viszont még azokat is szeretem. Imádom, ahogy minden szombat reggel palacsintát sütnek Nickkel, és azzal keltenek. Imádom, ahogy a kezdeti benyomástól eltérően minta apaként viselkedik a közös fiunkkal. De imádom azt is, ahogy ragaszkodik az ágy jobb feléhez, mert ő csak azon az oldalon tud aludni. Azt is imádom, ahogy minden két hetente nagy takarítást rendez, mert utálja a rendetlenséget. Egyszerűen teljesen oda vagyok minden egyes porcikájáért. És akkor még nem is említettem, hogy azon kívül, hogy minta apa, és kiváló férj, énekesként is 100%-an odateszi magát. Az én pasim.
- Boo, jössz? - kérdezte tétován a rekedtes hang, én pedig bólintva szálltam ki a kocsiból.
Gyors puszit váltottunk még a suli előtt, majd összekulcsoltuk a kezünket. Nick most kezdte az első osztályt, amitől eleinte nagyon féltünk, de kiderült, hogy örökölte az apja charme-át, pillanatok alatt az ujja köré csavarta a tanárokat, és az osztálytársait.
- Jó napot, Mrs. Hampston, Nickért jöttünk. - mosolyogtam rá, ő viszont nem viszonozta azt.
- Nick egész nap nem volt suliba, azt hittem beteg. - összezavarodva nézett ránk, mi pedig rá.
- Ha Nick nem volt suliba, és nem is volt itthon...
- Akkor hol lehet? - Harry befejezte a mondatomat, de most nem volt kedvem nevetni rajta. A fiam eltűnt.
- Reggel az iskola előtt kiraktuk, és láttuk, ahogy bemegy - a szerelmem idegesen a hajába túrt, s fel-le kezdett járkálni.
- Figyeljen, mi elmegyünk a nagyszülőkhöz, barátokhoz, hátha odament. Ha pedig véletlenül visszakeveredik kérem telefonáljon. - kétségbe esetten rohantunk ki az épületből, egyből a telefonjainkhoz kapva. Mindketten a szüleinknél kezdtük a keresést.
- Rendben, köszi anyu. Ha tudsz valamit hívj, szeretlek. - raktam le anyut, majd néztem, ahogy Harry is hasonlóan tesz.
- Semmi. - ingatta meg a fejét, a szemeiben könny gyűlt.
- Nem lesz gond Hazz, kérdezzük meg a fiúkat. - azzal a lendülettel tárcsáztam is Niallt. Harry szipogva nézte a műveletet.
- Weyhey. - szólt bele vidáman a szöszi, s utáltam, hogy le kell törnöm a vidámságát.
- Niall, nálatok van Nick? - kérdetem türelmetlenül. Pillanatnyi szünet állt be, ami számomra az örökkévalóságnak tűnt.
- Nincs itt, miért lenne? Nem suliba kéne lennie? - hangosan káromkodni kezdtem az újabb vakfolton.
- Nem volt egész nap, nem tudom, hogy hol van, Ni. - én is elkezdtem szipogni, alig tudtam visszatartani a könnyeimet. De muszáj volt.
- Oké, nyugodjatok meg, végig telefonálok mindenkit, akit ismerhet, addig ti menjetek el a kedvenc helyeire. A mozi, a fagylaltos, a játszóház. Tudom is én, nézzétek meg. Hívlak, hogy mi van. - hadarta el gyorsan. Igazán jó barátként viselkedett.
- Köszi Nialler, és kérlek Sophiának, és Elanornak is szóljatok. Hátha ők vitték el. Szeret velük lenni. - a szöszi helyeselt, majd lecsapta a telefont.
- Niall mondott egy jó ötletet, a kedvenc helyei. Hátha valahol ott lesz. - Harry bólintott, majd egyből gyújtást adott, és a legközelebbi helyhez vezetett.
Hiába volt jó terv ez az egész, nem vált be. Mindenhova elmentünk, a cukrászdától kezdve a játékboltig, de sehol nem találtuk mini Harryt. Gyalog indultunk vissza a kiinduló ponthoz; az iskolához. Mindkettőnk egy kis része azt gondolta, hogy talán a járdán összefutunk a gyerekünkkel.
- Boo, mi van ha elrabolták? Mi van ha már nincs is a városba? - kérdezte félve, arcán csillogtak a sós cseppek, amik sűrűn potyogtak le földre. Én is hasonlóan álltam.
- Nem tudom Hazz, de azt nem élném túl. - Hosszú ölelést váltottunk, erőt merítve a másikból. Bárcsak ilyen könnyen menne.
- Tudod mit, Boo? Szólunk a sajtónak. Sokkal nagyobb a kiterjedésük. A világ minden pontján Nickket fogják keresni. Meg persze a rendőrség. Ideje szólni nekik is. - beletörődve bólintottam, majd lehunytam a szemem, hogy egy kicsit meneküljek a valóságból, ami alig egy óra alatt mennyországból pokolba váltott.
- Apa, apu! - hallottunk meg magunk mögül egy hangot, mire mindketten oda fordultunk.
Nick jött ki a suli mellette játsziról, kézen fogva egy lányt.
- Nick te jó ég. Mindenhol kerestünk. - magamhoz öleltem olyan szorosan, ahogy csak tudtam.
- Nem csinálhatsz ilyet többet, oké? Rossz voltál. És egyáltalán hol voltál? Miért? Kivel? - hadarta Harry, leamortizálva szegény elveszettnek hitt gyereket.
- Vany, és én itt voltunk egész nap. Azt mondta, hogy nem tudja az ABC-t megtanulni. Én pedig mi mást tehettem volna, mint megtanítani neki? - vont vállat, majd rákacsintott a mellette lévő lányra, aki erre kuncogni kezdett. Te jó ég mennyire hasonlít Harryre.
- Ilyet nem csinálhatsz fiam! Erre vannak a tanárok, nem te. - Nick csibészes mosollyal vállat vont, majd egy puszit nyomott a kislány arcára, és kézen fogott minket.
- Menjünk haza - nevetett fel.
Nem értette, hogy miért aggódtunk miatta annyira, ezért otthon rendesen elbeszélgettünk vele. Miután mindenkit felhívtunk, hogy megvan Nick, és őt magát is egy hét szobafogságra ítéltük - pedig nem tehet róla, hogy az apjától nőcsábász géneket örökölt - végre minden elcsendesedett.
Ez a kedvenc részem a napban. Minden olyan nyugodt, a nappali nyüzsgés a fénnyel együtt eltűnik. Mindenki elvégezte az aznapi dolgát, ilyenkor már mindenki pihen. Én is az ágyban fekve twittereztem, amikor nyílt az ajtó. Harry lépett be rajta, nyakában egy stopperóra lógott. És ez volt az összes dolog rajta.
- Harry?! - ajkaimba haraptam, hogy ne nyögjek fel a látványra.
- Nick már elaludt. Jöttem beváltani az ígéreted. - kivette a kezemből a telefont, s eldobta valamerre. majd leterített az ágyon. Gyorsan megszabadult a felsőmtől, így amikor csókra nyújtotta a száját a stopper kettőnk közé került.
- Hajlandó vagyok tárgyalni veled. - suttogtam, de már nem igazán figyeltem a szavaimra, csak az ajkakra, amik lassú puszikkal hintették be az egész felső testem.
Természetesen semmi alkuról nem volt szó. Abban a pillanatban bármire rá tudott volna venni, és nem igazán bántam, hogy átadtam magam neki. Hisz az övé voltam, ő pedig az enyém.