Don't lie to me~Larry

Sziasztok :) Nagyon szépen köszönöm a 38 feliratkozót, fantasztikusak vagytok!... Ezt a sztorit ~B-nek írtam; gyorsan gyógyulj meg :) Nem lett igazából +18. de ebbe már nem szerettem volna annyira részletesen beleírni, valahogy nem illett bele, mindenesetre remélem tetszeni fog , jó olvasást :) 

ui; nem rég találtunk Naomival egy nagyon klassz Larry blogot; Sing a little, Baby, ha gondoljátok nézzetek be, nem fogjátok megbánni. :))
xx

- Csak ne hazudj már. Se nekem, se magadnak. – kiáltott a göndör hajú fiúra, aki kicsi megszeppenve nézte a kiakadását. Louis szinte soha nem kiabált vele ezelőtt.

Vannak napok, amikor nevetnek, puszilgatják egymást, félreérthetetlen vicceket mondanak, de általában nem ez van. Harry legtöbbször megijed a hihetetlenül erős érzelmeitől, és begubózik a saját maga világágba, nem beszél senki mással, csak Gemmával, és igazi házisárkány. Igen, most is ilyen kedve volt, nem volt hajlandó Louval beszélgetni, és egyáltalán bármi nemű kommunikációt végre hajtani a fiúval.

Félt.

- Én nem hazudok, nem értem miről beszélsz. Annyit mondtam, hogy hagyj békén, nem igaz hogy nem lehet megérteni. – fordult elő tőle, s a mérges fiú már csak a kalapját láthatta, ahogy az embertömegben néha-néha felbukkan.

- Reménytelen. – sóhajtott fel csak úgy saját magának, de szerencsére nem csak ő hallotta meg.

Niall végig nézte a jelenetet, és tudta mi áll a háttérben. A göndörke szerelmes, de magának is fél bevallani. Menekül attól az érzéstől, ami Louval köti össze.

- Menj utána. – mondta a szöszi Louisnak, aki kikerekedett szemmel nézett rá. Mindig ez van, amikor Harryvel van, bele kerül egy olyan univerzumba, ahol se nem lát, se nem hall, csak ő és a göndörke létezik.

- Mi? – kérdezett vissza, habár először is hallotta.

- Gyerünk, ne várakoztasd meg őt! – nevetett, majd rákacsintott. Niall mindig is olyan ember volt, aki mindenről tudott, így nem volt meglepő, hogy a két fiú közötti ki nem mondott vonzalmat is már az elején észre vette, most csupán megelégelte a szenvedést.
Louis átvágott a táncoló tömegen, szétszakított néhány egymással túl sorosan táncoló párost, majd néhány dühös emberrel a hát mögött benyitott a mosdóba.
Elég lepukkant hely volt, egyetlen egy égő pislákolt a tükörrel szemben,  kísérteties félhomályba vonva a kis helységet.A göndörke homályos alakja kirajzolódott az apró ablak mellett, ami nyitva volt beengedve a fülledt levegőbe egy kis csípős esti fuvallatot. Harry kifelé nézett, oldalról pont látta, ahogy a csillagok beragyogják az arcát, borús érzelmek tették felhőssé az egyébként tökéletes pofiját. Louis másra sem vágyott, minthogy kisimíthassa a szereleme szemöldöke feletti ráncokat.
- Hazza...- a csukott ajtó mögött a zene hangosan dübörgött, a zajba szinte beleolvadt volna a suttogása, ha Harry füle nem lett volna erre a hangra kiélezve.
- Kérlek menj el. - mondta rekedtes hangon, rá sem nézve a megtört szerelmére, mintha ezzel végleges ítéletet adna kettőjüknek.
- Nem. - jelentette ki mégis határozottan Louis, úgy döntött többé nem hátrál meg az érzései elől, "lesz, ami lesz" alapon feldobott mindent az asztalra.
- Tessék? - smaragd zöld tekintet meglepődve pillantott a kékségekbe, akik szilárdan néztek farkas szemet vele.
- Jól hallottad Harry. Most nem úszod meg. Válaszolj; mi a bajod?! - oldalra döntötte a fejét érdeklődésének kifejezése céljából.
- Azt mondtam hagyj. - morgott egyet a göndörke, és visszafordult, hogy tovább keresse a csillagokban a válaszait.
Egy pillanat volt az egész, amíg Lou cselekedett, és karjaival satuba szorította a nála egyébként sokkal magasabb testet. Harry a fal és a fiú közé szorult, akinek az arca sötétbe borult, hiszen a pislákoló lámpa a háta mögé került. Szaporábban kezdett el lélegezni, ahogy Louis ajkait meglátta pár centire a sajátjaitól, de próbált a józan eszére hallgatni, ami azt suttogja fusson a csábításától minél messzebbre, hiszen ez nem helyes.
- Mond meg Harry, hallani akarom. - egy kétségbe esett férfi szavai voltak ezek, amik csak egyetlen kis mondatra áhítoztak, ami választ ad a kérdéseire.
- Miért vagy ennyire hihetetlenül idegesítő? - kérdezte Harry, azonban agya az idegesítő szó helyett egy teljesen másikat kreált, de azt még gondolatban is félt kimondani.
- Harry. - sóhajtott Louis, szemhéját egy pillanatra lehunyta, hogy erőt merítsen a következő percekhez. - Amióta a falhoz szorítottalak nem tudod levenni a szemed a számról. Lehet, hogy te ezt mondod, de a tekinteted elárul. Csókolj meg ha akarsz, de ne járkálj az idegeimen azzal, hogy folyton menekülsz. Itt vagyok, nincs hova futnod. - két szerelmes tekintet várakozóan kapcsolódott össze. Harryn múlott minden.
- Annyira utállak. - mondta el gyorsan, mielőtt erősen tapadt volna a rózsaszín ajkakra. Ez a pillanat már mindkettőjük elméjében lejátszódott legalább ezerszer, de abban egyetértettek, hogy a valóságban sokkal jobb dolog.
A szerepeket felcserélve most Harry nyomta Louist a falnak, átvéve a domináns fél szerepét. Ujjai a szürke póló alját kezdték el keresni, s villámgyorsan le is kapta azt a fiúról.
- Utálj jobban. - nyögte Louis, ahogy szerelme csókjai lassan vándoroltak le teste vonalán.
- Hohoho, fiúk! Megvakulok. - Niall sipítozása hangzott fel az ajtóból. Harry kuncogva konstatálta, hogy befogja a szemét.
- Mi a francokat keresel itt Niall? - kérdezte Louis, szeme szinte szikrákat szórt a szőke fiúra.
- Hát két lehetséges kimenetelét láttam csak ennek az egésznek, vagy megölitek egymást vagy...nos igen, mindenképpen a másik variációm nyert. - a szöszi még mindig szemét befogva magyarázott, elég időt hagyva ahhoz, hogy rendbe szedje magát a párocska.
- Már nézhetsz Ni. - legyintette tarkón Louis a fiút, aki nevetve nyitotta ki szemeit.
- Most pedig megyünk haza, ha megbocsátasz. - kerülték ki a szöszit kézen fogva, és figyelmen kívül hagyták a csípős megjegyzéseit.
A taxiban ülve egyfajta szexuális feszültség vette őket körbe, s alig tudták türtőztetni vágyaikat, már igazán a tűrőhatáruk szélén álltak, mire végre hazaértek már csak annyira futotta tőlük, hogy kinyissák az ajtót. A lakásba érve többé nem törődtek senkivel és semmivel, ruhadarabokból álló ösvényt maguk után hagyva értek a hálóba.
A szoba fülledt lett pillanatok alatt, a hevesen együtt mozgó testek szinte égtek az érintésért.
- Louis... - a teste ívbe feszült a vágytól, aminek a forrása szerelme egyetlen keze. - Csak csináld már! - hangzott a türelmetlen morgás, amit egy annál is türelmetlenebb nyögés követett.
Ezután már nem történt más, csak a csomag szakadása, kupak pattintása, síkosítóval bekent ujjak tökéletes kényeztetése, egyre erősödő nyögések. Egy szerelmespár egymásra találása az éjszaka leple alatt. És a legfőképpen; egy férfi félelmein való felülkerekedése.
De a legeslegjobban megérte a bátorság, hiszen kapott cserébe egy csodálatos férfit, és egy csodálatos jövőt.
Ez még csak a kezdet, és még távol a vég.