Trying not to love you~Ziam

Ciao mindenki :) Szomorú, vagy éppen nem szomorú hírrel jöttem...A blog szünetelni fog határozatlan ideig. Sajnálom, de úgy érzem most szükségem van egy kis szünetre, hogy fejlődhessek. Tudom, hogy béna lett ez a történet, de akartam valamit hozni nektek...Nagyon remélem, hogy ezután is mellettem maradtok, és biztattok egy kicsit. Have a nice day :) D. xx
ui. Az url címet még mindig változtatásra ítélem, így jövőhét utántól már some bromancewith1d.blogspot.hu címen találhattok meg. 

A tekintetem megakadt a két alakon, amik kézen fogva sétáltak előttem. Láttam Zaynen, hogy igazán jól érzi magát, folyamatosan puszikat hintett a lány arcára, ujjaival erősen szorította a kezét, ezzel bennem mérhetetlen fájdalmat okozva.
Lehunytam a szemem, Harryhez csatlakoztam, inkább a hülye viccei, mint az  összetörött szívem darabkáit szedegetni.
- Kop-kop. - vigyorgott már előre a poénon.
- Ki az? - mentem bele, reménykedve, hogy végre valami tényleg poénosat mond.
- Li. - összezavarodtam, mit akar? Az én becenevem Li...
- Milyen Li? - kérdeztem összehúzott összehúzott szemöldökkel.
- Krumpli. - nevetett fel.
Ez most komoly?
A homlokomra csaptam, miközben oldalról érzékeltem, ahogy Niallel összepacsizik nevetve. Soha nem értettem miért nevet az egyáltalán nem vicces viccein, de valószínűleg csak a jó szíve nem engedi, hogy Harry szomorú legyen.
Végül inkább a saját gondolataimba menekültem. Örök életemre eldöntöttem, hogy nem hallgatok meg több Harry viccet.
A tekintetem önkéntelenül találta meg folyton a két szerelmest, akik előttem mentek. Nem tudtam nem rájuk figyelni, képtelen voltam rá. Csak sétáltunk a célunk felé, miközben mindenki jól érezte magát, csak én voltam magamban zárkózva. Vannak olyan napok, amikor a fájdalom, amit Zayn és Perrie szerelme ad nekem felemészt, és képtelen vagyok a boldogságra. Ez is egy ilyen.
- Hé, Liam. - fordult hátra Z, a szeme körül nevető ráncok mutatták meg boldogságát, fél kézzel átkarolta a szőke lányt, és úgy tekintett rám. - Segíts már elmesélni mit csináltunk tegnap, nem emlékszem, annyira be voltam rúgva. - nevet fel, de én megrázom a fejem.
- Bocs haver, de nálam jobban senki nem itta le magát. - az alkohol volt az, ami engedte, hogy rajta kívül másra is gondoljak egy rövid ideig.
Zayn vállat vont, majd befordult az egyik sarkon, ahol a stúdió ajtaja előtt már várt minket Paul.
- Már vagy 20 perce várunk rátok, mi tartott ennyi ideig? - Paul gyakran szeret időzített bombát játszani, így nekünk meg kellett tanulnunk bombaszakértőnek lenni, mielőtt felrobbanna itt nekünk.
- Te panaszkodsz mindig, amiért nem vagyunk egészségesebbek, tessék, most akárcsak az átlagos emberek, ezt a formát választottuk, így nem csak kalóriát égettünk, nem csak teljesítettük a kívánságodat, hogy legyünk egészségesebbek, de még a környezetet is kíméltük. Szívesen. - Louis színpadiasan hátra dobta nem létező hosszú tincseit, majd bement az épületbe, a többiek pedig nevetve követték. Lou mindig is értett ahhoz, hogy a mi javunkra fordítsa a dolgokat, hiszen csak arról volt szó, hogy mivel idegen városban vagyunk nincs itt senkinek a kocsija, és a bérelt kocsink kerekét kilyukasztottuk, a másikat meg a szórakozó helyen hagytuk, és nem fértünk volna be egy taxiba, így ezt az utat választottuk.
- Esküszöm nyugdíjba fogok vonulni. - suttogta maga elé az ő szájából túl sokszor hallott mondatot.
- Azok ősz hajszálak? - vettem a kezembe, az egyébként sötét barna tincseket.
- Mi? Látjátok mit tesztek velem? - kiáltott fel, és szerintem elrohant a mosdóba, hogy megnézze az állítólagos ősz haját.  Gyorsan beiszkoltam, hogy ne legyek ott, amikor robban.
A fiúk már a mikrofon előtt álltak, mire beértem, így én is gyorsan csatlakoztam hozzájuk. Ma a közös részeket vesszük fel, ezt a részét szeretem az egésznek a legjobban.  Az első dalnál az "Úúú-uuu" - záson kívül nem volt több dolgom, így kiélvezhettem a mellettem álló tökéletesség hangját. Zayn a dalra koncentrált, szemét becsukta, csodásan ívelt ajkaival megformálta a szavakat, amik valami varázslatként szólaltak meg. Néha nem tudatosan, de megigazította az anélkül is tökéletes tincseit, a mozdulat után visszatette kezét a mikrofonjára, s az erőfeszítés miatt, amit a magasabb hangok miatt tett, kidagadtak a karizmai. Elbűvölve figyeltem a jelenséget, ami számomra maga volt a csoda. Jobb oldalról valaki oldalba ütött, s emiatt tudtam kizökkenni csak a látványból, de így szembe találhattam magam, egy meglepődött kék szempárral. Azt hiszem lebuktam.
- Beszélnünk kell. - suttogta, én pedig lehajtott fejjel bólintottam a szöszinek.
Az idő olyan gyorsan telik, amikor valamit várunk, a másodpercek szinte óráknak tűnnek, az órák pedig egy egész örökké valóságnak...de  akkor, amikor egyáltalán nem vársz valamit már csak annyit veszel észre, hogy hirtelen bekövetkezik az a dolog.
Mintha csak pár perc telt volna el, amikor kijelentették, hogy szünet, és Niall kihúzott a mosdóba.
- Liam, te... - kezdte, de nem tudta befejezni, valószínűleg túl kínos volt neki.
- Nincs semmi velem. - mondtam nyomatékosan, reméltem megérti a célzást, hogy hagyja abba, hiszen láttam ahogy az ajtó nyílik, és pont a szóban forgó személy lép be, de nem volt szerencsém.
- De, én láttam. Beleestél Zaynbe? - kérdezte meglepődve. A tekintetemet beleszúrtam a szerelmemébe, aki lefagyva állt meg az ajtóban.
- Khm...- krákogtam, hogy Niallnek is leessen végre, hogy társaságunk van.
- Hupsz, bocsánat Li. Nem láttam tényleg. - legyintettem, holott a szívem majd kiugrott, amiért most fény derül az igazságra. - Akkor azt hiszem, most megyek...- rekord idő alatt oldalazott ki a helyiségből, így egyedül maradtam vele.
Pár percig csak nézett rám, én addig pedig próbáltam magam életben tartani. Tudtam, hogy ha elkezd utálni az érzéseim miatt, akkor teljesen összetörök.
- Igaz ez? - suttogta pár végzetes perc után. Olyan elhatározásra jutottam, ami két lehetőséget von maga után. Vagy örökre megutál az a személy, aki számomra a legfontosabb, vagy elfogadja, de soha többé nem tud úgy tekinteni rám, mint eddig. Mindkettő a szívem épségébe kerül, de nem bántam. Legalább már tisztában lesz a dolgokkal.
- Sajnálom Zayn, egyszerűen képtelen vagyok nem gondolni rád úgy. De ne utálj kérlek, nem az én hibám...Megpróbáltak elfelejteni mással, de egyszerűen nem megy. Nem tudlak nem szeretni. Tényleg nagyon sajnálom. - hajtottam le a fejem, és mire újra feltekintettem már nem állt előttem.
Panaszosan felsóhajtottam, tudtam, hogy ez lesz. Emelt fejjel vonultam ki a fürdőből, legalább nem aláznak meg teljesen, hiszen vállalom a következményeket.
A stúdióba visszaérve nagy veszekedésre lettem figyelmes. Nem értettem mi történik, olyan volt, mintha egy másik dimenzióba értem volna vissza, nem pedig oda, ahonnan elindultam.
- Komolyan mondtam Perrie. - nézett farkas szemet az imádottam a szőkével, aki elkezdett fújtatni.
- De...nem értem mi történt.
- Csak annyi, hogy veled akartam valakit elfelejteni, de már tudom, hogy ez nem fog menni. Te nem helyettesítheted őt. - miközben ezt mondta tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta, mire a szívem sokkal hevesebb dobogásba kezdett, komolyan kezdtem kételkedni abban, hogy ez valójában megtörténik-e vagy csak a képzeletem játszik velem borzasztó játékot.
- Szörnyű ember vagy. - jelentette ki Perrie, majd kiviharzott az ajtón. Zayn felém lépett, az értetlen tekintetek kereszttüzében, majd megállt előttem veszélyesen közel.
- Mit lépsz erre, Payne? - kérdezte kihívóan. Mit tehettem volna? Erőszakosan tapadtam az ajkaira, amik mosolyogva nyíltak ki nekem.
Vannak emberek, akiket próbálhatsz elfelejteni, de bármilyen módszert is vethetsz be, képtelen vagy kiverni őket a fejedből. Most már tudom miért nem lehetségesek az elkeseredett próbálkozások erre, azért nem tudod kiverni a fejedből, mert...neki ott van a helye.