When I was 16~Larry

Ciao mindenki :) Larry Stylinson kérésére írtam ezt a történetet. Egy kicsit más, mint a többi de ettől függetlenül, kíváncsian várom a véleményeket, és persze, remélem, hogy tetszeni fog neked Larry Stylinson :) Have a nice day :) D. xx 

ui.: FELSZERETNÉM HÍVNI MINDENKI FIGYELMÉT, HOGY AZ URL CÍMET MEGFOGOM VÁLTOZTATNI JÖVŐHÉT VASÁRNAP somebromancewith1d.blogspot.hu. ra. Addig minden alkalommal elfogom mondani, csakhogy mindenki tudjon róla. :) 

- Ma egy különleges vendégünk van, a néhai One Direction szívtiprója...Harry Styles. - a műsorvezető a göndör hajú fiúra mutatott, aki lassan sétált be a színpadra. A nézőközönség tapsolt, a ma már felnőtté érett nők és néhány férfi szíve megugrott a komoly arcra. 

Harry helyet foglalt a széken, kissé kényelmetlenül érezte magát, amiért újra közönség elé kell állnia, eléggé kiszokott ebből, még a lámpaláz is eluralkodott rajta, ahogy arra gondolt, hogy nem csak a stúdióban lévő pár száz ember nézi őt, hanem tulajdonképpen az egész világ. De nagy sóhajtással túltette ezen magát, hiszen ő vállalkozott erre.

A régi mosolyának árnyéka sem jelent meg az arcán, ahogy az emberekre nézett. Képtelen volt mosolyogni Azóta. Évek teltek el, s csak ma érezte magát késznek arra, hogy lezárja az ügyet, vagy legalábbis megpróbálja lezárni. A nőre pillantott, jelezve, hogy kezdhetik, bár egyszerűen tudta, hogy sokkal könnyebb lenne fogni közben az Ő kezét, de ez nem volt lehetséges. 

- Harry azért van ma velünk, hogy végre őszintén kitálaljon, egészen a kezdetektől. Felkészült? - a göndörke aprót bólintott, megtörten nézett a nő szemében, akinek megesett rajta a szíve, de ő is az igazságra éhezett, ahogy mindenki, amióta Harry rejtélyesen eltűnt.

- Sok híresztelést hallhattunk, ami azt igazolta, hogy már az középiskolában is biszex voltál, ebből mennyi az igaz? - vágott bele a műsorvezető. Harry a kezében lévő mikrofont piszkálta, majd felnézett. A kamerák minden elképzelhető szögben vették őt, ezzel kissé megrémítve Harryt, de ő nem hátrált meg. Tekintetét a közönség mögé irányította, és csak a feketeséget bámulta.

- Ez igaz. Volt egy fiú még a gimiben, akivel nyíltan voltam együtt, de aztán sokkal jobban éreztem magam a lányokkal, így hát el is felejtettem a kis félre lépést mindenkivel együtt. - a szívét kevesebb teher nyomta, ahogy végre bevallotta az igazat. 

- Meséljen nekünk Larry Stylinsonról, légyszíves - vágott bele rendesen a nő. Harry becsukta a szemét a mérhetetlen fájdalomra, amit ez a két szó okozott. Ujjait tördelte, szemei kétségbe esetten ugráltak egyik pontról a másikra, lábai dobolni kezdtek, a vére pedig csak úgy száguldott az ereiben. Elméjében megjelent egy kép Róla. Nagyon fiatal volt még, arcán az a hatalmas mosoly játszott, ami abban az időben jellemezte őt. Megnyugodott. Ő volt az egyetlen, aki habár csak elméjében, de képes volt megnyugtatni őt. 

- 16 éves voltam, amikor találkoztam Vele. - képtelen volt kimondani a nevét, tudta, hogy ha megtenné valami láthatatlan gát szakadna fel benne, amit képtelen lenne irányítani. - Nagyon sokat beszélgettünk már a válogató alatt is, alig pár nap alatt váltunk legjobb barátokká. - a periférikus látása miatt észlelte, hogy a mögötte lévő kivetítőn elindult egy felvétel. Azt a momentumot játszották le, amikor egy csapatba tették őket, és Ő az ölébe ugrott. - Úristen. - tört fel belőle egy nagy sóhaj, s az egész teremben szinte megállt a levegő, ahogy figyelték a reakcióját. 

- Mesélne nekünk erről? A legelső felvett Larry Stylinson pillanatról? - kérdezte a nő. Harry kezdett hozzá szokni a fájdalomhoz a szívében. A tátongó ürességhez. 

- Mindannyian nagyon örültünk, hogy tovább jutottunk. Csak Louis ismertem közelről a fiúk közül, így nem volt kérdés, hogy kit öleljek meg. Elragadott minket a hév. - valóban az a pillanat még csak az epilógus volt az ő történetükben. 

- És mi történt az X-factor alatt? - Harry elgondolkodott. 

- Valójában semmi. Annyira lekötött minket az, hogy valóra váltsuk az álmainkat, hogy nem is  koncentráltunk másra. Annál többet nem is nagyon érintkeztünk kettesben, mint hogy esténként jó éjszakát kívánjunk egymásnak, és egymás mellett aludjunk el. - halványan elmosolyodott az emlékekre, amik most Nélküle savanyú szájízt hagytak maguk után.

- Szóval egész idő alatt egymás mellett aludtak? - kérdezte a nő, hangjában érezhető volt a szarkasztika, miszerint CSAK aludtak. 

- Igen, akkor kezdődött az egész, mikor Ő rájött, hogy rémálmaim vannak. 16 éves voltam, nagyon nehezen szoktam ahhoz, hogy nem otthon vagyok, hanem hónapokig egy idegen helyen kell lennem egyedül. Mivel legjobb barátunk voltunk, ezért felajánlotta, hogy éjszaka is vigyáz rám. Sosem szegte meg az ígéretét. - újabb szomorkás mosoly játszott az ajkán.

- És egész idő alatt tényleg csak barátok voltak? Nem létezett Larry? - az újabb kérdés éppolyan ironikus volt, mint az előző. Ezt természetesen senki nem hitte el. 

- Larry Stylinson valós. Volt. - egy kis nyugalmat érzett, amint kiejtette ezt, már nagyon régóta vágyott erre, de amikor ezt megakarta tenni nem tehette. Ma már nincs mit vesztenie. 

- Fejtse ki nekünk! - kérte a műsorvezető, s mindenki tudta, hogy az egész világ szeme Harryn függ. Még azoknak is, akik nem szerették a One Direction. Mindenki tudni akarta az igazat. 

- Nem szeretném elárulni, hogy hogyan jöttünk össze. - ez volt az egyetlen dolog, amit meg akart tartani magának. Ez a kettőjük titka marad, örökre. A pillanat, amikor először ízlelhette meg a tiltott gyümölcsöket mindörökké benne fog élni, habár a helyszín nem éppen a legálombelibb. Egy szertárban történt, s talán ez a másik ok, amiért nem árulta el. Had képzeljen el mindenki olyan jelentet, amilyet akar, illúzió romboló lenne ha tudnák a valósat. Mégis az ironikus helyszín még meghittebbé tette az egészet. - Talán olyan másfél évesek lehetett a banda. - pontosan tudta a dátumot, percre pontosan, de a rajongóknak ennyi elég volt, hogy be tudják sorolni mikortól tekintettek másképp a másikra. - Akkor figyeltem fel arra, hogy milyen gyönyörű a szeme, milyen tökéletesen ívelt a szája, milyen kerek a feneke, és hogy milyen csodálatos ember is Ő. Olyan voltam, mint egy időzített bomba, az érintések, a viccek, és minden egyéb összeállt bennem. Eleinte nem tudtam mit kezdjek vele, de végül rájöttem mit is akarok, és...robbantam. És ez a katasztrófa bátorította Őt is. Kiderült, hogy Ő is ugyanígy érzett, azok az apró érintések, amik napjában ezerszer fordultak elő nem voltak véletlenek. Így hát vállaltuk a kockázatot, hogy ha titokban is, de együtt leszünk. - talán a világon minden egyes ember lélegzetét visszafojtva meredt a fiúra, akinek nem volt annál több bűne, mint hogy szeretett. 

- És azután? Eltudná mondani hogyan csináltak? Milyen volt ez az egész kapcsolat? - Harry szaván csüngött mindenki, még egy pisszenés sem hallatszott ki a sorok közül. 

- Nehéz volt. Borzasztó nehéz volt barátként viselkedni, és nem leteperni egy-egy interjú, vagy koncert során. Nagyon sokszor úgy voltunk vele, hogy nem éri meg a fáradalmakat. De aztán este, amikor minden elcsendesedett, az utálkozás, a sikítozás, minden...egymás karjában elaludni maga volt a mennyország. Az éjszaka volt az, amikor feltöltődhettünk, amikor bebizonyíthattuk mennyire szeretjük a másikat, amikor elhangzottak azok az ígéretek, amiknek emléke nappal erőt adott nekünk. De voltak sötétebb korszakok is, amikor már az ígéretek sem húzhattak ki minket a gödörből, melyet a mi súlyos titkunk ásott nekünk. Abban az időben Ed Sheeran volt, aki segített nekem megtalálni a vaksötétben a fényt. Ha látod ezt tesó, tudd, hogy nagyon szeretlek. - mosolygott az egyik kamerába, ám a szívében újabb heg nyílt fel. Már évek óta nem látta a legjobb barátját. - Szóval láthatatlan harcot vívtunk egymásért, amit tagadnunk kellett.

- De miért nem léptek elő, és jelentették be, hogy együtt vannak? - a nő értetlenül figyelte a smaragd szempárt, ami elnézően elmosolyodott. Ezt senki nem értethette rajtuk kívül. 

- Nem tehettük kockára Niall, Zayn és Liam karrierjét. Akkoriban más meggyőződése volt a világnak a melegekről. Ha elő léptünk volna az egész világ ellenünk lett volna. Így tűrtünk. - erősen szorította szék karfáját, hogy valami szilárd a földön tartsa őt. Annyira kívánta, hogy ne a karfa legyen az, hanem az Ő keze, hogy egy másodpercre érezte az apró ujjakat az övé közé kulcsolódni. Azonban a pillanat tova szállt, s ő egyedül maradt a világgal szemben. 

- És mi történt? Még mindig együtt vannak? - tette fel a következő kérdést, ami talán az eddiginél is fájdalmasabb volt.

- Elveszítettem. - nyögte halkan, s az a bizonyos gát átszakadt benne. A könnye mardosta a szemét, a testét átjárta a fájdalom, elméje egyetlen szót visszhangzott; elveszítetted, elveszítetted, elveszítetted...

- Bővebben? - a nő előrébb hajolt, mintha így többet tudna meg, ebben a pozícióban.

- Volt egy szörnyű félre értés köztünk, aminek a neve: Eleanor. Bár nem voltak együtt igazából, láttam a szerelmet csillogni a lány szemében, amikor Rá nézett. Egyik nap távolról figyeltem, ahogy ketten nevetnek, ahogy Ő átfogja El derekát, és egy puszit nyom az arcára. Tudtam, hogy az lenne a helyes, ha elengedném őt, hogy rendes élete legyen, gyerekekkel, meg mindennel, ami egy átlagos embernek járna. Egy lánnyal, aki tényleg tiszta szívéből szereti Őt. Eleanorral beszéltem, és ő bevallotta, hogy teljes szívével szerelmes Belé, és akkor tudtam, hogy nem tehetek mást, mint, hogy hagyok neki esélyt a szép jövőre. Még ha az engem örökre nyomorékká is tesz. Elengedtem. Máig nem tudom, hogy jól döntöttem-e, amiért magamat a földi poklomba száműztem, de ha Ő boldog, akkor megérte. - egytől-egyig minden ember szemébe könny szökött az őszinte vallomásra. 

- Hol élt? Mit csinált? Talált valaki mást? - záporoztak a kérdések a fiúra, aki megrázta a fejét.

- Kanadában éltem, egy kis városban, amely hamar befogadott engem, ami miatt hálás vagyok. Felépítettem egy új életet, amiben többé nem volt szerepe a médiának. Egy kisboltban voltam eladó, bár nem volt szükségem pénzkeresésre, hiszen abból, amit kerestem a bandával még az unokáim unokái is boldogan fognak élni, de borzasztóan unatkoztam. Az agyam éjjel nappal zakatolt, hosszú éjszakákat sírtam át, a testem vágyott egy bizonyos személy után. De nem kaphattam meg, hiszen így neki volt esélye egy normális életre. Csak arra vágytam, hogy boldog legyen, hogy végre lássam az arcán a mosolyt, amibe beleszerettem, de a hosszú évek titkolózása lemosta azt az arcáról. Nem kerestem többé, próbáltam magamra koncentrálni, néha hazalátogattam, de ha otthon voltam se volt jó, mert ott is minden ráemlékeztetett. Az utolsó kérdésre válaszolva pedig; nem volt senkim 16 éves korom óta rajta kívül. Ő az életem szerelme, egy ember sem hozzá fogható. - ahogy befejezte lehajtotta a fejét, válláról leesett a súly, amit már 16 éves kora óta hordoz. Többé nem voltak titkok, nem volt több hazugság. Ez jó érzéssel töltötte el.

A közönség még lélegezni sem mert egy pillanatig, majd valaki megmozdult. Harry érzékelte ugyan a mozgást, de nem törődött vele. Az alak a színpad felé tartott, az előtt megállt, s szemügyre vette a fiút, aki összetörve állta a tömeg pillantását. 

- Akkor hát ezért hagytál el? - suttogta, ami abban a csendben szinte ordításnak hatott. A göndörke felnézett, hiába nem hallotta ezt a hangot azóta, egymillió közül is felismerné. 

Valaki egy fénycsóvát irányított az alakra, aki még mindig lefagyva állt a színpad előtt, tekintete a göndörkén függött. Harry térdre borult, nem bírta tovább testét, a lelke beleroppant a látványba. -  Louis.  - ejtette ki hosszú évek után először a nevet. A fiú szinte semmit nem változott azóta, amióta utoljára látta. Természetesen az arca férfiasodott, enyhe borosta borította állkapcsát, és talán soványabb volt, mint bármikor, de ő volt az. Az ő Louis - a.

- Louis Tomlinson. - mondta a nő a mikrofonba, mire a férfi felocsúdott, és felnézett a műsorvezetőre. - Feljönne ide hozzánk? - Louis aprót bólintott, majd komoly arccal figyelte, ahogy a színfalak mögül valaki behoz neki egy széket. - Válaszolna néhány kérdésemre? 

- Talán. - mondta rekedtes hangon, amitől Harryt libabőr járta át.

- Miért van ma itt? - tette fel a kérdést a nő, amire Harry maga volt a legkíváncsibb. Egyszerűen képtelen volt levenni a szemét a szerelméről, csak úgy itta a látványát.

- Az igazat szerettem volna megtudni. - mondta tömören, kissé feszélyezte az őt vizslató smaragd szempár. 

- Szeretnénk megtudni, hogy mit csinált az alatt az idő alatt, amíg Harry Kanadában bujkált. Eleanorral volt? - jött a következő kérdés. Louis enyhén oldalra fordította a fejét. a szeme sarkából a göndörkére nézett, és úgy válaszolt.

- Eleanort körülbelül azóta nem láttam, mióta véget ért a banda. Szerettem, és tényleg jól éreztem néha vele magamat, de semmi több. Csak egy barátom volt. Eddig Los Angelesben voltam. Az Harry második kedvenc helye a világon, és abban reménykedtem, hogy talán felbukkan ott, és megbeszélhetjük a dolgainkat. Egy szó nélkül hagyott ott, csak egy levél maradt, amit maga után hagyott. - az utolsó szavait a sírás elfojtotta, azonban nem engedte, hogy a könnyek le is folyjanak az arcán, azok csupán csillogtak a kék szempárban, amik vádlóan néztek a zöldbe.  

- Mit reagál arra, amit Harry mondott indokul? - kérdezte izgatottan a nő. 

- Hogy hülye. - teljes testfelületével a szerelme felé fordult, és úgy folytatta. - Hogy gondolhattad, hogy szerethetek valaki mást rajtad kívül? Nem érdekel, hogy nem lehetnek saját gyerekeink, nekem sosem kellett a normális élet, nekem te kellesz. Mindig is te kellettél, és mindig is te fogsz. - hangja elhalt, síri csönd uralkodott mindenen. 

- Köszönjük, hogy minket néztek, holnap is tartsanak velünk. Jó estét. - köszönt el a műsörvezető, az összes kamera megállt, s mindenki a két szerelmes kereste a tekintetével.

Harry és Louis akkora azonban már rég a színfalak mögött voltak, bezárkóztak a takarító szertárba, ahol tudták, hogy nem találnak rájuk. A szűkös hely miatt nem igazán tudtak pár lépésnél távolabb állni egymástól, de nem is akartak. A testük, mint két mágnes egymáshoz vonzotta őket, az ujjaik egymás hajába túrtak.

- Maradj velem Harry, nélküled semmi vagyok. - suttogta Louis a göndörke ajkaira, aki bólintott. Most, hogy végre visszakapta esze ágában sem volt elengedni őt megint. 

- Szeretlek Boo, mindig is szerettelek. - mondta, majd végre megcsókolta őt. Akárcsak az első alkalommal, most is úgy érezte; végre hazaért. Többé nem aggódott azon, hogy Louis - nak rossz élete lesz, hiszen ott voltak egymásnak. 

A legelső csókjuk is egy szertárban történt, ami a szerelmük kezdetét szimbolizálta...És ez is ott történt, de ez teljesen mást jelentett. A szerelmük kiteljesedését.