I'm a fool for you~Nouis

Sziasztok :) Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! Domján Vivien kérésére írtam ezt a One Shot-ot, ami tényleg "one shot", viszont a szerelmes cuki kis történethez nem tudtam volna többet írni, viszont kárpótoljon titeket a kisregény, amivel készülök nektek. Szóval ne haragudjatok a kegyetlenül rövid sztorihoz, de most egy kicsit össze kell szednem magam. 

x

- Ó, azt nézd! - mutatott fel a szöszi nevetve az égre, s máris elkezdte találgatni a furcsa felhő mivoltát. - Szerintem egy elefántra hasonlít. - jelentette ki büszkén, s rápillantott a mellette fekvő fiúra, aki csak a fejét rázta.
- Már elnézést, de az távolról sem hasonlít egy elefántra, inkább egy...krokodilra. - csillogott fel a szeme, ahogy eszébe jutott a remek ötlete. Hunyorítva meredtek egymásra, meg sem próbálták már meggyőzni a másikat, tudták, hogy felesleges, így csak nevetve fordultak vissza a ragyogó kék ég felé, amit a bárányfelhők tettek változatosabbá. Azonban az elefánt, (vagy éppen a krokodil) már felismerhetetlenségig elmosódott új alakot felvéve.
- Kalóz! - kiáltott a szöszi, Louis pedig beletörődötten rábólintott az új megjegyzésre, hiszen nem bírta többé levenni a szemét a fiúról. Csak figyelte, ahogy a szél játszik a szőke tincsekkel, amelyek néhol egybeolvadtak az elszáradt fű sárgájával, ahogy a szemüveg takarta szemek érdeklődve tekintenek újabb, s újabb formák felé, s az ajkakat, amelyek akkor mosolyognak a legjobban, ha ránéz. Nem bírta elszakítani a tekintetét a mellette fekvő angyalról, akinek szinte glóriaként lebegett feje felett hajkoronája.
- Mi az? - kérdezte Niall, s a fiú tudta, hogyha nem lenne a szöszin a napszemüveg, akkor láthatná a nevetőráncokat összefutni a szeme alatt.
- Olyan gyönyörű vagy. - mondta ki, amitől mindketten elpirultak, főleg Niall, akinek a fejének vörössége verekedett a paradicsoméval.
- Khm...köszönöm. - akármennyire kijelentésnek szánta a bizonytalan reakcióját érződött benne a kérdés, s a hitetlenkedés.  Sosem tudta elfogadni milyen tökéletes is, legalábbis Louis-nak az volt.
- És én nem vagyok az? - kérdezte nevetve Louis, hogy oldja a feszültséget, mire természetesen Niall is felkacagott.
- Rád már nincsenek szavak. - mondta, s rákacsintott a barna srácra.
- Niall? - szólította meg a szöszit pár perccel később, ami a szöszi kíváncsi tekintetét eredményezte.
- Hmmm? - ösztönözte a fiú beszédre.
- Szeretlek. - Niall erre a szóra élesen magába szívta a levegőt, s becsukott szemmel élvezte, ahogy erre a boldogság euforikus burokba vonja. A fiú, aktiért bolondul viszontszereti őt.
- Szeretlek. - Louis megkönnyebbült erre, de nagyon zavarta az a pár perc gondolkozási idő, amit a szöszi ejtett.
- Miért nem mondtad egyből? Nem kell szánalomból mondani. - fordította el a fejét, egy kissé szomorúan meredt az egyik közeli fára, csakhogy ne kelljen a mellette fekvő fiúra néznie.
- Louis...- kezdte halkan a magyarázkodást, de az évek alatt megtanulta, hogy a szavaknál sokkal fontosabb tettek - Szeretlek. - suttogta az egyik fülébe - Szeretlek. - hajolt a másikhoz. - Szeretlek. - s apró puszikkal kezdte bevonni a fiú halvány bőrét, minden egyes pontjára azt a 9 betűst szót lehelve. - Megőrülök érted. Nem bírok józanul gondolkodni. - mondta végül, az övénél kissé világosabb kék szemekbe meredve, majd visszahanyatlott eredeti helyére
A barna fiú közelebb csúszott a barátjához, akinek nem is kellett több a pulzusszámának növekedéséhez. Louis először ujjaikat kulcsolta össze, majd fejét a szöszi vállára hajtotta, így kémlelve tovább a végtelen égboltot maguk fölött.
- Örökké ellenék itt veled. - jelentette ki, ujjaival lassú köröket írva le a vékony fehér trikóval takart kidolgozott hasra.
- Hát akkor maradjunk itt örökké. - mondta, s ujjait a fiú csípőjébe mélyesztette, mint aki nem akarja többé elengedni. S valóban; a szándéka nem volt más, mint magához láncolni a fiút, akinek barna tincsei úgy terültek el a mellkasán, mintha oda lett volna teremtve. Nem is csodálkoztak sokáig azon, hogy mennyire illik Louis feje Niall vállgödrébe, vagy a két kéz egymáshoz, vagy csak simán a két ajak tökéletes együtt működésén. Egyszerűen csak tudták, hogy megtalálták azt a személyt, akivel a lelkük össze van kötve, s boldogak voltak ezzel.
Ám nem maradhattak örökké azon a helyen, egymásba fonódott végtagokkal, vissza kellett menni a való világba, ahol a megjátszás a lételem.
- Mennünk kell. - suttogta Niall, ez a két szó szinte fizikai fájdalommal járt együtt számára.
- Csak még 5 percet. - válaszolt Louis, akárcsak egy átlagos álmos ember reggel, de ő nem volt sem álmos, sem átlagos, csupán pár perccel tovább szerette volna élvezni a technikai okok miatt kissé lerövidített örökkéjét.