Kiss Cam~Larry

Sziasztok :) Sajnálom, amiért nagyon sok Larry sztorit hozok, de mostanában rájuk vagyok kattanva, (meg Ziallre, és Zouisra). Jó olvasást :)

ui: Szeretnék még egy blogot ajánlani nektek; My saving grace, Larryvel :)

A laptop kijelzője kísérteties fénybe vonta az arcomat. Késő éjjel volt már, a szobában tökéletes sötétség honolt, de én képtelen voltam aludni. Gondoltam twitterezek egy kicsit, ha már az álom sehogy sem akar a szememre jönni.
Teljesen beleéltem magam a közösségi oldalak adta örömökbe, amikor hirtelen egy kéz csúszott a combomra. Meglepődve vezettem tekintetem a mellette fekvő fiúra, aki csukott szemmel tapogatózott értem. Elmosolyodtam a legjobb barátom ragaszkodásán, mindenki tudja, hogy köztünk egy különleges kötelék van, amit senki sem képes megmagyarázni, még mi sem.
Harry arcát a hasamra fektette, karjaival béklyót vonva körém, de nem éreztem magam bezárva, sokkal inkább szabadabbnak. Mosolyogva figyeltem, ahogy egyre jobban szorít magához, majd hirtelen változott át a nyugodt arckifejezése kétségbeesetté. Ujjai belevájtak a bőrömbe, légzése felgyorsult, érthetetlen szavakat suttogott, s arca grimaszba torzult.
- Ccsss Boo. semmi gond itt vagyok. - próbáltam megnyugtatni, de teste egyre inkább rázkódott, szinte marta karjaimat, körme apró félhold alakokat  hagyott rajtam. - Ébredj fel Boo, ébredj már. - ráztam egyre jobban őt, de nem használt. Egyre kétségbe esetten kapaszkodott belém, a hangok pedig végül összefüggővé váltak.
- Ha...rry..neee. Kérlek ne...ne hagyj itt...Szeretlek. Szü...szükségem van rád...- motyogta, nekem pedig a szívem szakadt meg, amiért én vagyok a rémálmának okozója. Lefejtettem magamról a karokat, és óvatosan pofon vágtam, hogy ébredjen fel, de csak annyit értem el, hogy elkezdte magát dobálni, ami még jobban megijesztett.
- Harry. Harry. HARRY. - mondogatta mantraként a nevem, nekem pedig majd megszakadt a szívem. - Szeretlek!
- Én is szeretlek Boo. - mondtam, majd csókot nyomtam az ajkaira végső megoldásként. Szinte varázsütésként nyugodott le a teste, s válaszolt csókomra. Csupán egy szájra puszi volt, de egy lavinát indított el bennem.
- Harry? - fedte fel a csodálatos szemeit - Csak álmodom, igaz? - kérdezte beletörődve, én pedig bólintottam.
- Csukd be a szemed Boo, itt vagyok veled. Örökké itt leszek. - suttogtam ajkaira, és figyeltem, ahogy gyönyörű szemhéjait újra becsukva süpped vissza az álmaiba, amibe én vagyok a főszereplő.

Louis

Reggel a gofri csodálatos illatára ébredtem. Harry elképesztő ember, minden reggel különféle reggelikkel ébreszt, és nem várja el, hogy viszonozzam azt. Ő a legjobb lakótárs, akit valaha kaptam, pedig ez fordítva egyáltalán nem igaz. Én vagyok a legrumlisabb, leghisztisebb ember, és mégis ezt kapom. 

- Hmmm...-összefutott a nyál a számba, ahogy az illatokhoz kép is tárult; egy nagy halom gofri rajta szép vastagon csokiöntet csöpögött, a tetején tejszínhabbal a nevem kezdőbetűje díszelgett.

- Ma különösen kitettél magadért. - dicsértem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára, és magamhoz vettem a tányért. 

Harry zöld tekintete folyamatosan rajtam függött, mintha várna valami tőlem. A bámulásával csak azt érte el, hogy szüntelenül az álmom járt a fejembe. Szinte valóságszerűen játszódott le előttem az ajkak érintése, a szavak, amikkel megnyugtat, s az a szerelemmel teli nézés. 

- Terveztem valamit mára. - mondta hirtelen Harry, s kicsúsztatta a kezem alatt az üres tányért, majd gyakorlott mozdulattal öblítette le, s behelyezte a mosogató gépbe. 

- Tényleg? - csillant fel a szemem a közös programra. A pultról elvett két jegyet, majd felém mutatta. 

- Komolyan? Köszönöm Hazza! - ugrottam a nyakába boldogan.

Az izgatottságom egész nap elkísért, szinte égett a lázban, amit a kedvenc focicsapata meccse okozott, alig várta, hogy végre ott üljön a nézőközönségben. Amikor már csak egy óra volt az indulásig az ajtóban toporogtam, s Harryt szidtam, amiért nem tud elkészülni időben. Ahogy pedig helyet foglaltak nem tudtam a helyemen maradni. 

- Nyugodj már le. - nevetett fel Hazz, én csak egy kinyújtottam rá a nyelvem nevetve.

Szinte euforikus állapotba kerültem, amikor végre felhangozott a játék kezdetét jelző síp. Szerintem úgy nézhettem ki, mint aki megnyerte a lottón a főnyereményt, de nem érdekelt. A foci az életem, sosem tagadtam, hogy mennyire odavagyok érte. 

- Végre félidő. - sóhajtott fel megkönnyebbülten mellettem Harry, szomorú voltam, amiért nem osztozik az örömömben, de egyben nagyon boldog, amiért miattam képes volt végig ülni.

- Csak nem olyan rossz. - ütöttem vállba óvatosan, mire felnevetett. 

- Gondold el ha neked kéne végig nézni egy főzőversenyt velem. - felnevetett a savanyú képemen, amit ennek gondolatára vágtam.

- Köszönöm. - suttogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára a hálám jeléül.

- Mit? - nézett rám értetlenül, olyan önzetlen...

- Amiért te mégis itt vagy, annak ellenére, hogy tisztában vagy, hogy én sikítva menekülnék el a hülye főzőversenyekről. - csak elmosolyodott és megrázta a fejét.

- Csókot, csókot, csókot! - kántálta a tömeg mögöttünk, mire felnéztem a kivetítőre, hogy lássam a szerencsés párt, amit kiszemelt a kamera. 

- Harry? - böktem meg, hiszen éppen bele volt feledkezve a látványomba, nem is látta, ahogy a kivetítőn a kettőnk arca jelenik meg. 

- Hmmm? - hümmögött, de egyáltalán nem figyelt rám.

- Nézd! - fordítottam arcát a képernyő felé, mire meglepődve nézett magával farkas szemet.

- Csókold már meg! - kiáltott fel valahonnan egy erőteljesebb hang. 

Harry egy pillanatra a szemembe nézett megerősítést várva, amit szinte kérdés nélkül adtam meg. Karjait átvetette a nyakamon, hogy közelebb húzzon magához. 

- Hé, itt vannak gyerekek is. - hallottam meg egy dühös anyukát magunk mögött, aki befogta a gyereke szemét, és megbotránkozva nézett a párosunkra. 

- Sajnálom. - mosolyodtam el halványan, majd visszafordultam a göndörke felé. 

- Sajnálom Boo, én csak...- egy szolid csókot nyomtam ajkaira, hogy elhallgattassam, majd megfogtam a kezét, és kifelé vezettem a stadionból. 

- De mi lesz a meccsel? - értetlenkedett, én viszont csak a fejemet ráztam.

- Le van szarva, gyere már! - nevettem fel, majd a kocsiig húztam. Neki nyomtam az ajtónak, majd újra szájára tapadtam.

- Ugye azt este nem csak álmodtam? - leheltem ajkaira a kérdésem.

- Nem, tényleg megtörtént. - mondta ajkaiba harapva, láttam ahogy a vágy elborítja az arcát. A vágy, amit irántam érzett. 

- És ez most megtörténik? - kérdeztem, félve attól, hogy nemsokára az éjszaka közepén felébredek, azzal a tudattal, hogy mindez csak a fejemben létezett.

- Próbáljuk ki! - nevetett fel, majd újra megcsókolt.

Valósnak tűnt a helyzet, éreztem a hajamba túró kezeket, a csóktól feldagadt ajkaimat, az egész testét, ami szinte második bőrként tapadt hozzám, mégis álomszerűen boldog voltam.
Egész életemben arra vágytam, hogy megtaláljam Őt. S most, hogy itt áll előttem, és jobban csókol, mint azt valaha is elképzeltem...elhiszem, hogy léteznek még csodák. Hiszen ő az én csodám; egy göndörhajú félisten.