The sky is the limit~Larry

Sziasztok :) gyorsan kiteszem nektek ezt a kis történetet, amit nem régen alkottam, mert büntiben leszek egy hétig, ezért elveszik a laptopomat. Remélem tetszeni fog, és jó olvasást :) 

x

- Félek. - szorította meg Louis a mellette álló fiú kezét, aki ugyanolyan ijedt tekintettel felelt a sürgető mozdulatra.
- Nem lesz gond...- felelte, bár nem hangzott olyan határozottan, mint ahogy szerette volna. Ő maga is reszketett, izgatottságában már aludni sem tudott napok óta, s a tenyere izzadt, ahogy a várva várt pillanat egyre közeledett.
- Harry, ugye teljesen biztos vagy ebben? - a bizonytalanság és a félelem egy pillanatra eluralkodott felette, azonban ez nem tartott sokáig. Szerelme kezei a dereka köré kulcsolódtak, ujjai lágyan cirógatták kissé remegő testét.
- Ennél biztosabb sosem voltam semmiben. - suttogta, s egy apró csókot lehelt a másik ajkára, hogy megfékezze a rémületét. Harry is borzasztóan ideges volt, az oly' régóta várt cél azonban feloldotta a gátlásait, kedvesét kézen fogva kezdte húzni az ajtó felé, ami mögött a valóság várt rájuk.
A liftben lefelé menet mindkettőjük félelmét mintha csak ollóval vágták volna el, a szerelem, ami mellettük állt bizalmat öntött beléjük, s miközben az igazság felé lépkedtek csak egymásra koncentráltak. Harry arcán pajkosság csillant, ahogy az utolsó pillanatban mégis felbontotta a kapcsot kettőjük, amelyet kezük összekulcsolása jelentett, s csibészesen intett a szerelmének, hogy kövesse.
Ahogy eltervezték a hotel körül száz, meg száz fotós, rajongó és bámészkodó leste az épületet, amiben a világ legnagyobb bandájának tagjai laktak egy hétig. A sikítozás és kiabálás egyik pillanatról a másikra vált elviselhetetlenné, amint meglátták a két fiút, mindenki majd megőrült tőlük, főleg miután nem csak egy lehajtott fejet láttak belőlük, aki biztonsági őrök segítségével tör utat a tömegben.
Harry intett Lounak, hogy ő szeretne beszélni, és már az emberek elé is állt. Egyetlen kézmozdulatába tellett, s az a hatalmas tömeg egyből elcsendesedett, várva a göndör hajú szavait, aki egy megafont a mellkasához szorítva vett egy mély levegőt, majd mosolyogva beszélni kezdett.
- Sziasztok. Milyen régóta vártak a szálloda előtt? - kérdezte aggodalmasan, hiszen az idő bőven 15 C° alá süllyedt, s a nap sem volt hajlandó előbújni a felhők mögül. A tömegből néhányan ordítani kezdtek időpontokat, mire Lou és Hazz is elmosolyodott, újra feljegyezve maguknak milyen elkötelezett rajongóik is vannak. - Rátérek a lényegre mit szóltok? - nevetett fel, mire a emberek egyetértő moraj futott végig.
- Beszélne a 1989 rózsáról, amit Taylor Swiftnek küldött? - hallatszott a leghangosabb kérdés, valahonnan közelről. Harry tekintetével megkereste a férfit, akinek a kezében egy hatalmas kamera kapott helyet, majd rámosolygott.
- Nem tudom miről beszél. - jelentette ki halál komolyan. Hallott a dologról, azonban az egészhez neki semmi köze, ő biztosan nem pazarolt volna el annyi virágot egy szőke banyára. Főleg akkor nem, ha már amúgy is megvan élete szerelme. - Mielőtt bárki közbe szólna, szeretnék bemutatni valakit. Azt hiszem illene megismernie a világnak a szerelmemet, akivel már évek óta egy párt alkotunk. - újabb nagy sóhajtás csúszott ki ajkai közül, viszont hangja már nem remegett, a félelem is rég tovaszállt róla, az egyetlen, ami maradt az az igazságra éhes lelke volt. A vakuk villantak, a kamerákon a piros kis fény jelezte, hogy adásban van, s minden egyes ott lévő ember visszafojtott lélegzettel várta a mondat végét. - Boo, idejönnél kérlek? - fordult hátra az eddig takarásban lévő fiúhoz, aki boldogan ölelte magához.
Végre eljött az a nap, amikor nem kell tovább titkolózniuk, s a világ előtt fűzhetik össze kezeiket. A szerelmes pár arcán lévő mosoly letörölhetetlen volt.
- Nagyon szeretem ezt a fiút, és egy nap elfogom venni. - szólt bele, a megafonba Louis is, az ő hangja is csak a jövő okozta izgalomtól remegett meg egy kicsit. A fejében lejátszódott egy pillanat alatt az életük, amit mostantól nyilvánosan is élhetnek.
- Gyere, Boo. Azt hiszem elég nagy felfordulást csináltunk mára. - kacsintott rá a göndörke, s elkezdte befelé húzni a nála egy kicsivel kisebb alakot, de egy utolsó intésre még hátra fordultak.
S, ahogy a szerelmes pár eltűnt az ajtó mögött, a legfelső emeleti ablakra is visszahullott a függöny. Odafönt Niall boldog mosollyal tekintett a többiekre.
- Megcsinálták! - éljenzett a szöszi ír táncot lejtve a hotel szoba közepén.
- Büszke vagyok rátok! - vonta hatalmas ölelésbe a párt, akik hihetetlenül boldogan robbantak be a szobába.
- Mellettetek állunk! - vigyorgott Liam is, egy csoportos ölelésben forrtak össze, a megható pillanatot pedig Harry törte meg.
- Én is szeretek mindenkit, és hálás vagyok a támogatásaitokért, de Louval sürgős ünnepelni valónk van. - a göndörke magához húzta a szerelmét, és szenvedélyes csókba vonta. Kuncogva vette tudomásul, hogy pillanatok alatt egyedül maradtak.
- Most már szabadok vagyunk. - egy fáradt ember sóhaja volt ez, aki végre hazatért.
- Akkor most már nyugodtan megdughatsz az ablaknak döntve is. - kacsintott rá a göndörke, mire görcsbe rándult mindkettőjük ágyéka.
- Azt hiszem arra sosem fog készen állni a világ. - nevetett fel Louis, s az ágyra lökte a fiatalabbikat. Egy pillanat alatt ült a vékony csípőre, s szabadította meg az izmos mellkast a köldökig gombolt ingtől. Apró puszikkal vonta be a mintákat, aminek a fele hozzá volt köthető, egészen addig, míg el nem ért a szájáig. Hosszan, szenvedélyesen csókolta meg, belesűrítve a hosszú évek szerelmét egyetlen mozdulatba. Egy kicsit hátrahúzódott, hogy szemügyre vegye a tökéletes arcot. A zöld szemekben a szerelem lángolt, felperzselve minden annak beteljesülését hárító dolgot, a vékonyan metszett ajkai szétnyíltak, hogy levegőhöz kapkodhasson, de a sötét rózsaszín színe emlékeztette mindkettőjüket az előbbi cselekedetre.
- Most botrány lesz? - kérdezte Harry kicsit megrendülve a lenti kijelentésétől, a józan esze okokat kezdett el gyártani, ami miatt nem kellett volna megtenni, azonban vissza nem tudja forgatni az időt.
- Minden rendben lesz. - mosolyodott el Louis, fegyverként használva a saját szavait, majd egy puszit nyomott az orrára.
A két test egymáshoz bújva lelt nyugalomra, miközben tudták, hogy a falakon kívül most tulajdonképpen hatalmas káosz van, amit csak maguknak köszönhettek. Mégis szükségük volt még egy kis időre, hogy egymásból erőt nyerve felkelhessenek, és elinduljanak megvívni a saját harcaikat.
De tudták, hogy minden rendben lesz, hisz az igazság kibukott, így most már titkolózás nélkül szárnyalhatnak...a határ pedig a csillagos ég.