Problems~Ziam

Sziasztok:) Remélem mindenkinek jól telt ez a nap is, és boldogak voltatok, és azokkal ünnepelhettétek, akiket szerettek. Ezt a történet szintén a szülinapos barátnőmnek írtam. Alapjában véve egy másik banda tagjairól szólt, de ( Kise remélem nem haragszol meg érte ) Átírtam egy Ziam sztorivá, hogy nagyobb kedvvel olvassátok el. Kellemes ünnepeket:) 

Lana x

ui: A Larry karácsonyi oldalon már kint van a történetem, ha van kedvetek olvassátok el:)   

~Zayn

Egészen pici koromtól kezdve az emberiségre mindig is hópelyhekként gondoltam, hiszen mindegyik gyönyörű, de nem létezik két egyforma a világon. Azok a pelyhek, amik egyedül esnek le, elfeledve olvadnak el, de azok, amik együtt érnek le a Földre, egy új kaland helyszínére, együtt alkotnak valamit, valami gyönyörűt. És nem olvadnak el, mert összetartanak.

Azonban ez a láncreakció már évek óta nincs meg, s gyermeki képzelőerőm a hó nélküli teleink okát pontosan ennek tudta be. Azt gondoltam azért nem ünnepelhettünk fehér karácsonyt évek óta, mert ez az összetartás nincs meg, a makacs hópelyhek egyedül érnek a Földre, ezzel önmagukat ítélve kárhozatra.

És a legszebb az egészben, hogy tudják mi a megoldás erre, tudják, de inkább olvadnak el, elfeledve, mint összeolvadva; fekete bőrű a fehérrel, ázsiai az amerikaival, zsidó a kereszténnyel. De miért baj az, hogy mások vagyunk? Miért kell azért elítélni, bántani, sérelmezni egymást, mert egy másik dologban hiszünk? Miért fordulnak ahhoz az emberhez jobb indulattal, aki fehér bőrű, s miért tesznek előítéleteket a feketékkel szemben?

A gyűlölet napról-napra csak fokozódott, s én nem tehettem ellene semmit. Egymagam hiába keltem volna harcra a haraggal szemben, csak elolvadni tudtam volna egyedül…de nem voltam hajlandó beletörődni a hangnélküli távozásba, nem, amíg nem tudtam, hogy egyetlen ember fejébe is beleverem a hitemet.

Nem Istenben hittem, nem Jézusban, nem a feketék leigázásában, nem a melegek jogainak elvesztésében. Én egy még hihetetlenebb dologba vetettem a reményemet…az emberekbe.

Azzal is tisztában voltam, hogy a nagy gyűlöletnek és harcnak a végén az ember önmaga miatt fog elesni. Én viszont küzdöttem ez ellen, az egyetlen dologgal, amim maradt. A hangommal.

A dalaimba pedig leírtam mindent.

Fájdalmas múltam van, de végül is…kinek nincs? Régen sokszor megszégyenítettek, elítéltek…de én nem bánom. A múlt elmúlt, s a jelen most van, talán még hálás is lehetek azoknak, akik csesztettek. Miattuk tartok most itt, miattuk tanultam meg küzdeni, és nem feladni, még akkor sem, amikor már mindenki elfogyott mellőlem.

Akkor sem adtam fel a csatát, amikor a saját családom, vagy a legjobb barátom vágott át, esetleg használt ki. Az egyetlen, ami életben tartott az egy szebb jövő. Hittem abban, hogy az egyetlen ok, amiért most szenvednem kell, az az, hogy megérdemeljem a boldogságot, amit utána kapok.

De mit csináljon az ember, amikor már meg sem tudná számolni a csapásokat, amiket az élet rá mért, amikor már még egy pofon és örökre a padlóra hull, de onnan már többé nem kel fel? Mi történik akkor, amikor az eddig remélt csodás jövő porba hullik, és senki nem segít helyrehozni?

Az én búfelejtőm a cigaretta volt, nem tudtam másképp levezetni a feszültséget, amit egy újabb kudarc okozott. Letüdőztem a káros füstöt, s élveztem, ahogy átjárt a nikotin, kissé csillapítva bosszúvágyam. Egy újabb szál égett el, amit a földbe tapostam, s automatikusan vettem ki a következőt. Gyakorlottan szorítottam a szálat az ajkaim közé, egy pillanat erejéig szemeztem a parázsló végével, hogy aztán még nagyobbat szívjak belőle. A szemeit lecsuktam, hogy átadjam magam érzésnek, ám ez a pillanat sem tartott sokáig, a vállon érzett apró súly visszahozott a földre.

- Beleszívhatok? – kérdezte Liam halkan, mire bólintottam, mi mást tehettem volna? Odanyújtottam felé a csikket, s csak néztem, ahogy a káros szenvedélynek eddig nem örvendő barátom éhesen nyúl utána. Kissé undorodva, ám harciasan pöfékelte a fehér füstöt, addig, amíg el nem égett. Nem figyeltem, ahogy a csonkig égett cigaretta a földre hull, szemeimet Liam-re függesztettem, csodálkozva a diadalittas tűzre, ami a szemében égett, miközben viszonozta a pillantásomat.  

~Liam

Távolról figyeltem őt, ahogyan önmagában vívja a harcát. Valami ősi erő hajtotta a lábaimat, nem tudtam magam türtőztetni, az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebegett, hogy elsimítsam az örökösen ráncos homlokát, s megfossza, a legnagyobb káros szenvedélyétől. Tudtam, hogy a cigaretta az egyetlen dühlevezetése, azonban egyre jobban túllő a célon, nem csak a szálak fogytak elképesztő sebességgel, már a dobozokból is szép kis gyűjteménye lehetett volna, ha nem dobja ki őket. A csikkek szinte halomba álltak mellette, tudtam, hogy képtelen megnyugodni.

Nem érzékelte, ahogy mellé értem, így kihasználtam az alkalmat arra, hogy szemügyre vegyem őt.

Egy kalap volt rajta, a fotózás kedvéért, ami abban a pillanatban is tartott, de 5 emberen végig menni nem könnyű feladat, főleg ha az 5 embert 7 felől kell összeszedni. A fekete a kalap kissé oldalra billent a fején a gravitáció következtében, mivel arccal a lassan lenyugvó nap felé fordult. Arccsontja kissé kiállt, szemei alatt a sötét karikák mutatták alváshiányát, s a szemöldöke között húzódó aggódó ráncok elmélyültek, én pedig nem akartam mást, csak egy könnyű mozdulattal a karjaimba vonni, és kisimítani arcvonásait, ehelyett azonban csak vállára helyeztem a kezemet. Aprót rándult a teste az érintésemre, gyönyörű, szinte fekete szemeiben a kétségbe esett düh aranyfolyamként kavargott. Ahogy felém fordította kíváncsiságot tükröző arcát a kalap alól kilógó néhány fekete tincsbe belekapott a szél, s a kissé erősebb fuvallat táncra hívta a bőrkabátját is, olyan érzést kölcsönözve ezzel, mintha egy angyallal lépnék kapcsolatba.

A kíváncsiság keveredett a tekintetében a tömény gyűlölettel, amit a világ felé küldött.

- Beleszívhatok? – kérdeztem, mire Z kissé meghökkent, de készségesen adta nekem a félig elégett szálat. Olyan gyorsan próbáltam elszívni, amilyen gyorsan csak tudtam, igyekezve nem meg fulladni a füsttől. Csak annyit akartam, hogy ne ő károsítsa magát még jobban, nem tudtam volna tovább nézni, ahogy egy vérbeli cigi függőt megszégyenítő fogyasztási mennyiséget szív el. Nem hagyhattam, pedig tisztában voltam azzal, hogy holnapra az internet ettől fog zengeni, és mindenkitől megkapom azt, hogy menyit csalódtak bennem. Azonban ez nem érdekelt.

Ahogy kivégeztem a szálat erősen a földbe tiportam a gyűlölt kis csikket, majd felnéztem az éjsötét szempárba, aminek súlyát végig magamon éreztem, de nem mertem szembe nézni vele, csak amint teljesen eltapostam az elhasznált cigarettát.

- Gyere. – húztam magam után, egy ötlet villant be a fejembe, amit képtelen voltam kiverni onnan.

- Hova megyünk? – húzta fel a szemöldökét, de nem ellenkezett, amikor a kijárat felé kezdtem el vonszolni. Egy pillanatra azonban megtorpantam, felé hajoltam, szinte leheltem a szavakat, akárcsak egy titkot. A mi titkunkat.

- Megmutatom egy kissé másik módját az idegesség levezetésének. – rákacsintottam, s elmosolyodtam, ahogy beleborzongott szavaimba.

Egyetlen szó nélkül követett, én pedig sietve nyitottam ki előtte az ajtót, mielőtt bárki utánunk szólhatott volna. A lábamat a gázpedálra helyeztem, végig száguldva az utakon. Az út csendben telt, néha dudorásztam halkan a rádióból szóló ismerős dallamot, de eközben sem tudtam figyelmen kívül hagyni a fáradhatatlanul doboló ujjait a műszerfalon, nem volt képes lenyugodni. A szemem sarkából láttam azt is, ahogy meredten bámult ki az ablakon, a gondolataiba meredve figyelte a mellettünk elsuhanó tájat, ami egyre kopárabbá vált.

Én természetesen tudtam merre tartok, de furcsálltam, hogy a mellettem ülő, örökösen kíváncsi fiú csak szótlanul hagyja, hogy elraboljam. Nem bírtam ki, hogy az egyik kezemet óvatosan ne csúsztassam a combjára, az érintésemre egyből felém kapta a fejét, mire csak rámosolyogtam. Aprót szorítottam a puha lábain, kifejezve a mellette állásomat, majd teljes figyelmemet a vezetésre szenteltem.

Egy másik világból hoztam vissza, amikor a célunkhoz érve udvariasan kinyitottam előtte az ajtót, és kisegítettem az ülésről. Szinte kocsonyásan lógó szemekkel figyeltem, ahogy szexisen megropogtatja a csontjait, amik a kissé sokáig tartó utazástól és a szűkös helytől elzsibbadtak. Kíváncsian nézett rám, amint végig mozgatta izmait, én pedig a kezénél fogva vezettem egy kicsit közelebb a hegy széléig.

Alattunk a zöldben pompázó fák enyhén hajlongtak a gyenge szél alatt, az élénkzöld mezőket sárga és fehér virágfoltok tarkították, a végtelenségig láthattunk el, messze voltunk a várostól.

- Miért hoztál ide? – kérdezte kissé összezavarodva.

- Hogy kiadd a feszültséget, amit leszívnál. Gyerünk, ordíts Zayn, had hallja a világ mi a bajod vele. Valakit a háta mögött kibeszélni nem fair, mondd csak meg neki. – biztattam, s kissé hátra álltam, hogy figyelhessem őt.

Először kissé bizonytalan volt, s mintha az időjárás is megérezte volna azt az élénken vibráló dühöt, ami belőle áradt, a szél felerősödött, s erősen tépte az oly’ szeretett éjfekete tincseit, s a kabátjától is meg akarta szabadítani a dühös fiút, aki ebből semmit ne vett észre.

Egy pillanatig ijesztő csend állt be, majd Zayn egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a száját, miközben az elszántság eluralkodott az arcvonásain. Olyan hangosan beszélt, amennyire csak tudott, minden második szava káromkodás volt, ami megmutatta nekem, hogy milyen választékos szókinccsel is rendelkezik. De másra is fényt derítettem; első kézből is értesültem titkos szerelmem gondjairól. Amíg ő hangosan szapulta a világot én magamban, szidtam, amiért nem engedik, hogy az angyalom repüljön, amiért nem akarják észrevenni a hibákat, amiket elkövetnek, s még az én drágámon vezetik is le. Utáltam, amiért sosem fog változni a helyzet, maximum csak rosszabbodhat.

- Jobb már? – kérdeztem nevetve, ahogy a hadarás, és az ordítás hevében kicsit lihegve támaszkodott meg a térdén.

- Csak egy pillanat. – vetett rám egy angyali mosolyt, majd visszafordult a végtelen zöld terület felé. – Csesszétek meg. – suttogta, s magasra tartotta mindkét középső ujját. – Most végeztem.

Boldogan elmosolyodtam, ahogy láttam, hogy az aggodalom ráncai helyett a mosolygás miatt gyűrődik csak a szeme alatti bőr.

- Köszönöm. – kezdett el hálálkodni, de én csak vállat vontam, azonban arra nem számítottam, hogy a tömény köszönetét egy ölelésben akarja véghezvinni, amihez lendületet vett. A hirtelen belém csapódó testet nem tudtam hárítani, így mindketten a földön kötöttünk ki.

- Miért nem tartottál meg? – kacagott az ügyetlenkedésemen, a lehelete közben csikizte a nyakam.

- Mert nem számítottam egy Malik-bombára. – nevettem fel én is, azonban ezzel csak egyedül maradtam. Az én hangom is elhalt, s ezzel párhuzamosan Zayn is közelíteni kezdett hozzám.

Hogy gondolhatja bárki is, hogy oda milliméterekre tőlem a tiltott gyümölcsömet, és elvárja, hogy ne csókoljam meg. A frászt nem.

Egy pillanatig sem tudtam várni, gyorsan tapadtam az ajkaira, amik olyan csábítóak és édesek voltak, akárcsak a méz. A legnagyobb ámulatomra pedig visszacsókolt.

Olyan sokszor hallottam már azt, hogyha azzal csókolózol, akit szeretsz, akkor konkrétan felrobban a világ, és tűzijátékok fénylenek az égen. De én nem ezt éreztem. Annyira leszartam, hogy felrobban-e a világ, vagy nem, tőlem, akár egy földrengés is jöhetett volna, ha nem kell elszakadnom tőle. Azonban mindig eljön a pillanat, amikor levegőt kell venni, így friss oxigénért kapkodva váltunk el. A távolság ekkor sem csökkent közöttünk, homlokát az enyémnek támasztotta, s játékosan egy eszkimó puszival örvendeztetett meg.

- Tudod, Liam…én még mindig érzek egy kis dühöt…- kezdett bele, nem nagyon értettem a hirtelen váltást, ráadásul szemiben is csak huncut csillogást láttam. Értetlenül meredtem a sötétbarna szemeibe. – Tudod, nagyon tetszett a módszered, de nekem van egy jobb ötletem a gyűlöletem levezetésére…ahhoz viszont kellesz te is…meg egy ágy…és nem kell hozzá ruha…- a mondata közben apró csókokat hagyott a nyakamon, amitől legszívesebben hátrahajtott fejjel nyögdécseltem volna, de férfias akartam maradni, így ajkaimba haraptam.

- Tetszik az ötleted. – kacsintottam rá, amint befejezte a nyakam ostromlását, karjaival a mellkasomra támaszkodott, s halkan kuncogott rajtam. – Mire várunk? – kérdeztem türelmetlenül, mire felerősödött a csengő nevetése, s gyors mozdulatokkal felállt, majd az autóhoz rohant.

- Gyerünk Liam, vagy azt akarod, hogy egyedül csináljam? – kihívóan meredt rám, erre pedig nem tudtam mást csinálni, mint elképesztő sebességgel utolérni Zayn-t. Amint a kocsiajtónak dőlve a karjaimba kaptam újra felnevetett, azonban mivel régóta ismertem, tudtam, hogy nem őszinte, és a problémák ott lapulnak benne, csak miattam a szőnyeg alá söpörte.

Egy erőteljes mozdulattal a kocsiba löktem, hogy minél előbb bevessem a létező legjobb módszert a gondok elfelejtésére.

~Zayn

A kocsiban megint idegesen doboltam az ujjaimmal, megint kémleltem a mellettünk elsuhanó tájat, és megint azt kívántam bárcsak már odaérnénk, ám most az egyetlen, ami hajtott az a nadrágomban növekvő dudor, ami alig várta, hogy végre valaki kezelésbe vegye. Ami viszont megnyugtató, hogy nem én voltam az egyetlen, aki koncentrációs zavarokkal küzdött, Liam is ezerszer átlépte a sebesség korlátozást, néha erősebben fékezett, bénábban váltott, és kábé két percenként vetett felém egy szenvedélyes pillantást, amitől minden idegszálam elpattant, s csak az járt a fejembe, hogy hogyan fogom a számba venni.

Liam nem kertelt, amint leállította a motort, s már a házajtót is kinyitottuk egy durva mozdulattal a falnak taszított, s ágyékát az enyémnek dörzsölte, hogy megmutassa; mennyire vágyik rám. Elmosolyodott, amikor megérezte az én keményedésemet is, s az ajkaimra tapadt. A vele való csókolózásra egyszerűen nincsenek szavak, talán a csokoládéhoz tudnám hasonlítani, olyan édes, és finom, és ha egyetlen kockát megettél csak többre, és többre vágysz. Miközben felfedeztük egymás száját belülről is, ujjaimmal kitapogattam a valódi kockáit, s belekuncogtam a csókba, amint megéreztem, ahogy az izmok összehúzódnak az érintésem alatt.

Hirtelen szakadt el az ajkaimtól, de ne hagyott kétség között őrlődni, hihetetlen sebességgel szabadította meg magát a cipőjétől, zoknijától, majd a felsőt is ledobta valahova, időm sem volt feldolgozni a vetkőzést már egy szál semmiben állt előttem. Kacéran elmosolyodott, s a háló felé indult annak reményében, hogy én követem. Szinte nyálamat csorgatva indultam utána, néha fél lábon ugrálva, csak mert másképpen nem tudtam volna megszabadulni a felesleges textilektől, s mire a hálóba értem az egyetlen, amit viseltem, az a merevedésem volt.

Szíven ütött a látvány, amit elém tárult, azt hiszem örökre belevéstem a retinámba is. Liam az ágy szélén ült, farkát a jobb markába fogva pumpálta, miközben hátravetett fejjel nyögte a nevem.

Majdnem elélveztem a látványtól.

Mielőtt cseppfolyóssá váltam volna a fiútól odabotladoztam hozzá, s egy szenvedélyes csókot nyomtam az ajkaira, miközben kezét finoman lehúztam saját magáról, s én kezdtem el kényeztetni. Az ujjaimmal körbe fontam vastag, lüktető férfiasságát, s felvettem egy állandó ritmust, amit akkor is tartottam, amikor apró csókokkal vontam be a teste minden egyes centiméterét. Újra csak az ajkaira koncentráltam, nyelveink hosszú táncot jártak egymással, majd tartva a szemkontaktust egyenes vonalban haladtam lefelé. Nem bírtam megállni, hogy ne harapjak bele a V-vonalába, ami egyenesen a kedvenc testrészem felé mutatott. Nem engedtem el a tekinteté akkor sem, amikor ajkaim közé vettem a péniszét, s apró puszikkal borítottam be az érzékeny felületet. Élveztem azokat, a hangokat, amik körülvettek, a sóhajtozásait, a nyögéseit, a káromkodásokat, és a nevem folytonos ismételgetését. Éreztem, ahogy a bőre alatt pulzál a vére, szinte felforrt alattam, de én sem álltam másképp, bármelyik pillanatban robbanhattam volna, már csak a látványtól is. Éreztem, ahogy rángatózni kezd a számban, ezért gyorsan kivettem onnan, s rászorítottam a golyóira, amitől valószínűleg elrepült a csillagokig, legalábbis a teste gyönyörűen ívbe hajlott, s hangosan nyögött, miközben ondója fehér szalagként hullott a hasára.

- Istenem, Zayn, csodálatos vagy. – suttogta, miután visszatért a földre, s egy hosszú érzelmes csókba vont.

- Te meg gyönyörű. – reagáltam a dicséretére, mire elpirult.

Kíváncsian figyeltem, ahogy elnyúlik az ágyon, egészen az éjjeli szekrényig, s egy ezüstös csomagot emel ki onnan egy üveg kíséretében. Az óvszert nekem adta, míg a tubust mellénk rakta, kéz közelbe.

- Azt szeretnéd, hogy húzzam fel neked? – kérdeztem kissé félve, akármennyire vágytam arra, hogy egyesüljek Liam-mel, tudtam, hogy a vágy beteljesedése előtti kínt át kell vészelnem.
Liam újabb meglepő mozdulatot produkált, erősen a matracba passzírozva kerekedett rajtam felül, s az ajkaimra tapadt. A kupak halk pukkanását hallottam, s felkészültem a hideg krém érzésére, ám azonban az elmaradt. Kíváncsian résnyire nyitottam a szemem, s amit láttam letaglózott. Hosszú ujjaival nem engem ostorozott, hanem saját magát, figyeltem, ahogy egyre jobban tágítja magát, miközben egy percre sem hagy fel a csókunkkal.

- Li….- kezdtem el ellenkezni, hiszen akármennyire is aranyosnak találtam mindazt, ahogy átvette a fájdalmat, és az ügyetlenkedésem elkerülése végett saját magán segített, mindig is úgy gondoltam, hogy kettőnk közül ő van felül, s én részesülhetek abban az élményben, hogy megtudom, milyen mikor a testembe hatolnak.

- Sss…- mosolyodott el, s tovább folytatta a saját dolgát, nekem pedig nem maradt több erőm ellenkezni.

Liam megfogta az ezüst csomagot, akárcsak egy szex isten a fogával felbontotta. A gumit profik módjára görgette fel rám, s majd elmentem, ahogy bevonta a farkam síkosítóval. Ujjainkat összekulcsolta, miközben lassan ráereszkedett a péniszemre, először olyan erősen szorította fájdalmában a kezem, hogy azt hittem eltöri, mégsem csúszott ki semmilyen hang az ajkai közül, s rendíthetetlenül fogadta magába a férfiasságom, s a negyedénél éreztem, ahogy a záró gyűrűje megadja magát, kissé megkönnyítve ezzel a befelé hatolást.

Végül a teljes méretem eltűnt benne, s az ágyékomon ülve összeszorított ajkakkal várt. Alig tudtam megállni, hogy ne kezdjem el őrült sebességbe döfködni, hiszen annyira szűk volt, és annyira forró, azonban elvonta a figyelmemet az ő csodálatos személye. Olyan gyönyörű volt, ahogy magába fogadva a farkam harapdálta a száját, az izzadság cseppek meg-megcsillantak a homlokán, arca eltorzult a fájdalomtól, de nem szólt egy szót sem, teljességgel átadta magát nekem. S az a megadás, amit tanúsított, teljesen letaglózott, fogalmam sem volt, hogy én képes lennék-e ennyire rábízni magam egy személyre, hagyni, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, s bízni, hogy az nekem is gyönyör teli lesz.

- Csak egy pillanat, szerelmem. Ezt még szoknom kell. – nevetett fel halkan, még fájdalmában is engem akart nyugtatni. Egy gyors csókra hajoltam fel hozzá, azonban arra nem számítottam, hogy a mozdulat miatt kissé mozogni fogok benne. Félve tekintettem a behunyt szemű fiúra, aki erre felnyögött egyet. – Gyerünk már, mozogj! – utasított, én pedig a legnagyobb lelkesedéssel tettem, amit kért, bár arra azért figyeltem nehogy fájjon neki, de az arcán csak gyönyört láttam tükröződni, s csípője is mohón az enyém elé ment. Többé nem aggódtam, erősen döfködtem magam felfelé, abban az izgalmi állapotban már csak pár lökés kellett a menny megkóstolásához. Liam ment el előbb, s gyönyörködtem a látványban, amit nyújtott, s eldöntöttem, hogy a hátralévő életemben mindennap látni szeretném az én saját angyalomat, ahogy gátlástalanul átadja magát a szenvedélynek. Amint hevesen remegő teste kissé lenyugodott én is felértem a csúcsra.

- Istenem, Zayn…én nem tudok mit mondani, csodálatos volt. – lihegett a mellkasomon, én pedig egyetértően bólintottam, apró csókot nyomtam az ajkaira, csak annyi erőm maradt. Boldogan mosolyogtam a plafonra, miközben éreztem, ahogy a szerelmem a szívverésemet tapogatta ki, ami ennek hatására megduplázódott, s magamban tettem egy ígéretet. Akármilyen hülyeségeket is fogok tenni a jövőben, akármennyire is utálatos és akaratos vagyok néha, nem engedem, hogy más is lássa azt a csodás arckifejezését, miközben élvez.

Abban a pillanatban kezdődött meg a mi örökkénk.