Kiss me, you fool~Larry

Sziasztok :) Bocsánat, hogy most jelentkezem csak, de egyszerűen nem volt időm, és remélem hogy tetszeni fog ez a zagyvaság, és van benne egy angol mondat, csak azért kellett úgy leírnom, mert azt vétség lenne lefordítanom. Jó olvasást. 

Lana x
Ui: A jövőhétre smut hétvégét tervezek, wgy Zouis, egy Larry és még egy történet, szeretnétek ti is, vagy inkább vessem el az ötletet? És a párosok megfelelnek, vagy szeretnétek mást?

Halkítsd már le azt a szart. -  kiabált ki Zayn a szöszi barátjának, aki őrült hangerővel, összevissza ugrálva, az énekessel duettezve élte át a kedvenc zenéit.

- Jól van már…- Niall morgott az orra alatt egy sort, de lejjebb halkította, pont annyira, hogy meghallja a konyhából kiszűrődő sikítást.

- Zayn? – a szőke fiú egyből futni kezdett, s minden szörnyűségre felkészült, amire csak lehetett, azonban amikor beért a helyiségbe nem látott mást, csak egy meglepődött tekintetű fiút, aki a kezében valami papírt szorongat. – Valami baj van?

- Har…Lou…Niall! – Zayn tágra nyílt szemekkel nyomta a kezébe a csontszínű lapot.                                  

Két név díszelgett kacskaringósan, beterítve az egész lapot, bandatársaik, s egyben testvéreikké avanzsált két legjobb barátjuk. Egy fekete szalag fűzte össze a két lapot, a csontszínen fekete minták kanyarogtak, még elegánsabbá téve az egészet. Niall felsikoltott, ahogy olvasni kezdte. Zayn-re nézett, s magához húzta a fiút egy hatalmas mosollyal az arcán, s büszkén szorongatta az esküvői meghívót.

Kedves Családunk és Barátaink!

Szeretettel meghívunk, hogy velünk örüljetek, amikor 2015. július 25. – én 17 órakor végre hivatalosan összekötjük az életünket. A helyszínt a mellékelt repülőjegyből megtudhatjátok.

A szertartást követően közös életünk első óráit töltsétek velünk, egy vacsorával egybekötött mulatozáson.

Szeretettel: Harold Edward Styles és Louis William Tomlinson.

Los Angeles egész lakossága élvezte a meleg, szélcsendes időt, s a szokatlanul minden egyes ember arcán mosoly ült, azonban Harry-nél és Louis-nál boldogabb ember biztosan nem volt abban a pillanatban. Elérkezett a nap, amire már 5 éve vártak, s amire már nem csak ő készülnek hónapok óta, hanem az egész világ. Minden egyes ember látni akarta, ahogy a One Direction két bandatagja örökre összeköti az életét, s mindenki legnagyobb ámulatára az emberek döntő többsége támogatta a két fiút. Az utálkozások csak néha-néha hangzottak fel, de azt is mindig elnyomta a boldog gratulációk megszámlálhatatlan sora.

Igazán boldog nap volt.

Harry még egyet szorított a nyakkendőjén, s a tükörbe nézve ellenőrizte, hogy minden rendben van-e a kinézetével. Fekete öltönyt viselt, hogy tisztelje a hagyományokat, azonban önmagát nem hazudtolta meg az ingével, amin fehér alapon furcsa fekete minták ismétlődtek. Louis az elején ki nem állhatta ezeket a ruhadarabokat, de mára már nem tudta volna elképzelni e nélkül a szerelmét, így ő maga bátorította az ’ízléstelen’ darabok viselésére. A fiú beletúrt a göndör tincseibe, amivel nem sok mindent tudott kezdeni, megfésülte, s egy fekete kalappal vitte bele a saját stílusát.

A hotel ablakához sétált, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Los Angeles homokos partjára, amit lágyan nyaldosott az elképesztően kék sósvíz. Louis mindig is tengerparti esküvőről álmodott, s Harry legnagyobb álma volt, hogy valóra váltsa azt, erre pedig, hogy Harry akaratából is teljesüljön valami, a kedvenc városában került sor. Mindig is jó kompromisszumokat kötöttek egymással, hiszen együtt lenni olyan volt nekik, mint levegőt venni.

Harry egyáltalán nem volt ideges, akkor sem, amikor meghallotta Niall hangját, aki utasította őt az indulásra. Szíve hevesebben vert, de nem az izgalom miatt, csupán az a tény késztette dupla tempóra, hogy a világ legcsodálatosabb lénye pár percen belül örökre az övé marad. Csak az övé.

Csak arra eszmélt fel, hogy a szálloda kijáratánál áll, s várja a párját, hogy együtt vonuljanak be. Kíváncsian kitekintett az üvegajtón, s mosolyogott a sok ismerős arcra. Mindenki ott volt, aki fontos volt neki, alig ötven ember, akik tényleg közel álltak a szívükhöz.

- Khm. – Harry megpördült a tengelye körül, s a világ legszebb férfijával találta szembe magát; Ő is fekete öltönyt viselt, piros nyakkendővel, azonban rajta hagyományos fehér ing feszült, s ahogy a fiú ölelésre nyitotta a karját a göndörke megláthatta hózentrógert a szíve félrevert egyet. Louis biztosan direkt csinálta.

- Gyönyörű vagy. – suttogta rekedten, tudta, hogy ez az utolsó pillanat, amit kettesben tölthetnek, mint barát- és barát, s ki akarta élvezni. Hangtalanul magához szorította a majdnem egy fejjel alacsonyabb fiút, s szavak nélkül éreztette vele azt a végtelen szerelmet, amit már oly’ hosszú évek óta táplál iránta.

- Indulnunk kell, jelenésünk van. – nevetett fel Louis, a szeme körül a nevető ráncok megjelentek, s a szeme úgy csillogtak, mint még sosem.

Louis oldalra pillantott s bólintott egyet Liam-nek, aki intett egyet a zongoránál ülő Zayn-nek, s ragyogva nyitotta ki előttük az ajtót, majd egyedül, a kezeiben tartott fehér párnát egyensúlyozva lépdelt az oltár felé, vigyázva a rábízott gyűrűkre.

Az esküvő előtt pár héttel sorsolták ki, hogy kinek milyen szerepe lesz az esküvőn, Li a gyűrűket kapta, Niall büszkén feszített Harry tanújaként, s Zayn zongorán kísérhette a bevonulásukat, majd Louis tanújaként folytathatta a szertartást. A megsértődés elkerülése érdekében, pedig kialakítottak egyfajta láncot, amiben tisztázták, hogy ki mit fog majd csinálni a másik esküvőjén. Így volt fair, s mindenki meg volt elégedve a szerepével.

Zayn után a koszorúslányok, Lux és a még totyogós Doris, akit a másik oldalról Fizzy támogatott, őket követte a két ikerpár, Phoebe és Daisy, a sort pedig Gemma és Lottie kézen fogva zárta. Elérkezett a két szerelmes ideje.    

- Készen állsz, Boo? – kérdezte suttogva Harry, s a gyönyörű kék szempárba nézett, amiben egy kicsi kétséget sem látott. Louis bólintott, mire a fiatalabbik felé nyújtotta a kezét, s ő belekarolt.

Lassan haladtak, a Zayn diktálta ütemre, így volt ideje Louis-nak feltérképezni az egybegyűlteket. Látta Ed-et, aki a vörös hajával egyből kitűnt a tömegből, s gyönyörű barátnője kezét szorongatta, elérzékenyülten tekintve rájuk, egy fehér zsepit gyűrögetve az ujjai között. Ott volt természetesen Zayn, Liam és Niall családja is, oda-odaintett az álló embereknek, és persze Simon, Paul és Lou is jelen volt, boldogan vigyorogva a két szerelmesre. A többi ember Louis csak látásból ismerte, Harry barátai lehettek, de amúgy is minden más megszűnt létezni, ahogy meglátta az első sort. Anne és Jay egymást ölelgetve az egyik kezükkel, a másikkal a szemüket törölgetve nézték a vonuló párt. Louis tisztában volt azzal, hogy ennél boldogabb már nem is lehetne a két anyuka, hiszen mindig is támogatták őket, s az mindennél többet jelentett neki, hogy nemcsak az ő, és Harry támasza, hanem egymáséi is. Egy puszit dobott a két nő felé, s fellépett két lépcsőfokot az oltárhoz, ahova a pap már beállt.

Szembefordultak egymással, s összefűzték mindkét kezüket a férfi előtt, ahogy pedig Louis szerelme tekintetébe újra felrémlett benne a férfikérés

Olyan szép tavaszi nap volt, az első olyan nap, amikor már érezni lehetett a tél végét, s minden éledezni kezdett. Harry annyira elfoglalt volt, össze-vissza repült a városok között, hol egy interjúra, hol egy partira, ahova hivatalos volt, hol stúdiókba, mindenféle világhírű énekessel, és dalszövegírókkal, sőt még a filmesekkel is tárgyalt valami szerepről, amire a turné végén került volna sort. Louis ébren várta kedvesét, aki azt ígérte neki, hogy aznap mindenképpen együtt fognak aludni, s az idősebb fiú rendületlen hite egy pillanatra sem ingott meg, annak ellenére, hogy az óra már rég túljutott az éjfélen. S a végtelen bizalom kifizetődött, hajnali három órakor meghallotta az ajtó nyitódását, s nem sokkal később megérzett egy forró testet az övéhez nyomódni.

- Sajnálom édesem, nem engedtek el, de most már itt vagyok. – suttogta, s a kócos tincsekbe puszilt, de nem számított arra, hogy szerelme élénken megfordul, s maga alá gyűri a göndörkét. – Ennyire ki vagy éhezve? – kérdezte csintalanul, s egy cinkos vigyor ült az ajkaira. Fáradtak voltak mindketten, mégis egymás hiánya annyira kikészítette őket, hogy még ebben a késői, vagy éppen korai órában sem hagyták ki az alkalmat arra, hogy fizikailag is egyesüljenek.

Forró csókokat váltottak, s egyre jobban fogytak a ruhák is, mígnem Louis teljesen meztelenül ült szerelme derekán. Lehajolt, hogy újabb csatába hívja a nyelvüket, s a nem sokkal előtte benyálazott hossz ujjakat megfogta, s magába erőltette. Harry felnyögött, a kedvese mindig meglepte őt az ágybeli teljesítményével, de ellenkezés nélkül tágította ki a fiút, aki néha-néha megeresztett egy apró nyögést a göndör szájába. Alig telt pár lökésbe, s Louis már teljesen készen állt Harry-re. Saját maga fogta meg szerelme péniszét, s a záró gyűrűhöz illesztve kezdett el ráereszkedni.

Az eddigi szexuális életükre a szenvedély, és durvaság volt jellemző, azonban abban a pillanatban nem akartak mást, csak összeolvadni, lassú csípőmozgásokkal juttatták el egymást a csúcs felé, mígnem az idősebb fiú fáradtan omlott a szerelme testére, amin az orgazmus még mindig hatással volt.

- Harry? – szinte hangtalanul szólalt meg, az mégis olyan hangosnak tűnt a késői időpont miatt, hogy a fiú egyből felkapta a fejét.

- Boo? – a szíve félrevert, a pulzusa a fülében dobolt, ahogy végre kimondta azt, amit már annyi ideje próbált, de sosem volt alkalmas. Most az éjszaka leple alatt, a szerelme karjaiban, távol a gondoktól viszont olyan egyszerűnek tűnt minden.

- Gyere hozzám.    

- Barátok, családtagok! Osztozzunk abban az örömben, hogy életre szóló kapocs kötettik Harry és Louis között. Átadom köszönetüket, amiért ma jelenlétükkel megtisztelték ezt az ünnepséget, és tanúként hallgatják végi, amint lelkük igaz hitével kifejezik egymás iránti hűségüket. Louis? – a szertartás vezető rám tekintett, ösztönözve a hűségfogadalmam elmondására.

Mielőtt bármit is mondott volna végig nézett a tömegen, az embereken, akik feltétel nélkül szerették őket, s a tekintete végül Harry-n állapodott meg. Mint mindig most is beszippantotta a menta zöld szempár, s a világa megszűnt létezni.

- Tudod Hazza, nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit kéne neked mondanom. Annyi délután vettem elő lapokat, amiben megpróbáltam papírra vetni azt a hihetetlen dolgot, amit érzek. De nem ment. Szóval igen, én vagyok az a béna, aki rögtönözik az esküvőjén. – Louis megforgatta a szemét, s mindenki felkuncogott a fiú szavain, míg Harry ajkai csak hatalmas mosolyra húzódtak, s elbűvölve hallgatta a szerelmes szavakat. – Azt hiszem valami olyasmit akartam írni, hogy már első pillanatban beléd szerettem. Azonban ez nem csak nyálas, még igaz sem lenne. Természetesen, amikor először találkoztam veled éreztem, hogy valami hozzád húz, de azt nem lehet szerelemnek nevezni, csak talán valami hihetetlenül erős köteléknek. Ahogy pedig egyre jobban megismertelek ez egyre csak erősebb és erősebb lett, azt hiszem, hogy ez ilyen szép fokozatos dolog volt. A végeredmény viszont elkerülhetetlen lett, minden egyes részemmel beléd szerettem, és én vagyok a világ legszerencsésebb embere, amiért ez viszonzásra talált. Tisztellek, mindazért, ami vagy, és amit képviselsz. Szeretlek, és nem csak azért, amiért ilyen iszonyúan dögös vagy, és jóképű, hanem az összes olyan dolog miatt, ami téged alkot, és egyedivé tesz. Büszke vagyok, amiért olyan sok helyen maximumot teljesítesz, és eközben nem veszíted el magad. Ígérem támogatni foglak mindig, amikor szükséged lesz rám, és esküszöm; megmutatom neked a szerelemem az összes létező földi bizonyítékát, amit csak tudok. Szeretlek, és ezen az sem fog változtatni, hogyha ötven éves korodra is ezeket az ízléstelen ingeket fogod hordani. Annyira szeretlek. – Louis lehajtotta a fejét, ahogy befejezte a monológját, mindenhonnan elérzékenyült sóhajok, és szipogások hallatszottak.

- Tessék, Louis. El fogok érzékenyülni. – túljátszva kezdte el törölgetni a szemét, hogy kissé oldja azt a borzasztó intenzív szenvedélyt, amit Louis szavai okoztak. Sosem volt jó az érzelmek nyilvános kifejezésében, csupán Louis-nak és a családjának tudta kifejezni azt a végtelen szeretet, ami benne lapult.    

- Harry? – a pap most Harry-t bíztatta egy apró mosollyal, aki felsóhajtott, s kissé megigazította a nyakkendőjét.

- Boo… Tudom, hogy összeillünk, mivel egyikünk sem írt semmilyen beszédet. – Louis hitetlenkedve felnevetett, és nem is lepődött volna meg, ha ennyi lett volna az egész, de Harry váratlanul tovább folytatta. - Szeretlek Louis William Tomlinson, és veled szeretném leélni az életemet, és veled szeretnék gyereket nevelni, veled akarok veszekedni, aztán kibékülni, veled szeretnék szépen lassan megöregedni, veled akarok énekelni, és zenélni, amíg világ a világ. Szeretlek, és örökre vigyázni fogok rád.  – vállat vont, s zavartan félrenézett. Louis tudta, hogy ezzel is túlteljesítette magát, s nem vágyott másra, mint ájulásig csókolni a göndört.

- Ennek még nincs itt az ideje. – húzta hátra Niall, megérezve a lehetséges kimenetelt, s Louis hátrapillantott, egy hálás mosolyt villantva felé. Megszorította a hosszú ujjakat, jelezve, hogy mennyire szereti, de ellenállt annak a kísértésnek, hogy nagyobb fizikai kontaktust létesítsen vele.

- Kérem a gyűrűket. – Liam gyorsan mozdult, s a két karikagyűrűt a pap kezébe nyomta, aki úgy kezelte az ékszereket, mintha az lenne a legnagyobb kincs a világon. És talán az is volt.

- Louis, fogadod-e Harry-t hites férjedül? – hangzott fel a döntő kérdés, Lou pedig egy pillanatig sem hezitált a válasszal.

- Igen. – az ezüst karikagyűrű rákerült a hosszú ujjakra, a méltó helyére.

- Harry, fogadod-e Louis-t hites férjedül? – mindenki Harry válaszát várta, aki nem siette el úgy a választ, mint a szerelme. Át akarta élni a pillanatot, így hosszasan bámult bele a kék szempárba, majd lehajolt, hogy egy csókot nyomjon a fiú kézfejére. Még mindig hangtalanul nyúlt a gyűrűért, s felhúzta a kedvese ujjaira azt, lassan, egyáltalán nem elkapkodva a dolgot, majd újra lenézett a fiúra, aki várta a szót, ami mindent megváltoztat, egy újabb mély pillantást váltottak, s csakis abba a transzban, amit az összekapcsolódó tekintetük okozok mindig nekik volt képes megszólalni.

- Igen.

- A rám ruházott hatalomnál fogva házastársakká nyilvánítalak benneteket. Pecsételjétek meg egy csókkal! – Harry elvigyorodott, oldalra döntötte a fejét.

- Kiss me, you fool! – a régi emlékek viharában, egyszerre nyúltak egymásért, ajkaik forró csókban egyesültek, egymásba kapaszkodtak, ahogy csak tudtak.

Végül az ujjongó tömeg felé fordultak, s ujjaikat összefűzve indultak a nem messze felállított sátor felé, ahol a hatalmas tánctér és ínycsiklandozó ételek hada várta a násznépet.

Mikor pedig végre mindenki helyet foglalt Anne felállt, hogy köszöntőt mondhasson. Párat koccintott az üvegpoharán, s egyből mindenki elcsendesült.

- Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttek a fiam esküvőjére, köszönöm a támogatást, és a rugalmasságot, amivel fogadtátok ezt a szokatlan dolgot. Fiúk. – poharát az asztalfőnél ülő két férfira emelte, akik egymás karjaiba temetkezve figyelték az anyát. – El sem tudjátok képzelni, hogy milyen boldoggá tesztek engem, annyira örülök, hogy egymásra találtatok. Látom, hogy jobb emberré teszitek egymást, és az, amit egymásból kihoztok, ami együtt alkottok valami elképesztő. Louis, te kivirágzol Harry mellett, és sosem lehetek elég hálás emiatt. Köszönöm Harry, hogy boldoggá teszed. Kívánom, hogy örökké tartson a tündérmesétek. – felemelte a poharát, amit az újdonsült pár viszonzott, majd átadta a terepet a másik anyukának.

- Meglátszik, hogy melyik az érzelmesebb család…- a fiatal anyuka úgy forgatta meg a szemét, ahogy csak Harry tudja, le sem tagadhatták volna egymást. Halk nevetés hallatszott, s a göndör még jobban magához szorította a szerelmét. - Anne már mindent elmondott, úgyhogy nekem már csak annyi a dolgom, hogy elmondjam, mennyire szeretlek titeket. Rátok. – mindenki kortyolni akart az aranyszínű pezsgőből, azonban a köszöntők még korántsem értek véget. Gemma állt fel, a kezében erősen szorongatva a poharát.

- Harry… tudod arra gondoltam, hogy most elmesélek valami gáz gyerekkori sztoridat, csak hogy egyenlítsünk a múltkoriért. – a két testvérpár szeme összevillant, mindkettőjükben rémlettek a képek, amikor Gemma legújabb barátjának kezdett el gáz babás, meztelenképeket mutogatni. – De úgy döntöttem megkíméllek, Louis úgyis tudja milyen vagy. – az említett felnevetett, mire a göndör lágyan oldalba lökte, de végül egy szerelmes csókot váltottak. – Komolyra fordítva a szót…remélem, hogy egyszer nekem is lesz olyan szerelemben részem, mint ami köztetek van. Elképesztő az a kötelék, akárhányszor csak látlak titeket elámulok rajta. Egyszerűen nem lennétek magatok egymás nélkül, Harry csak Louis-val létezik, és fordítva. Elképesztőek vagytok. Kívánom, hogy ilyen harmóniában és szerelemben éljétek le az életeteket. – Harry egy félmosoly kíséretében bólintva köszönte meg nővérének a beszédet, miközben Louis még jobban a vállába temetkezett.

A következő felszólaló Zayn volt.

- Harry, Louis… szeretném elmondani, hogy mennyire szeretlek benneteket. Az öt év alatt szinte testvéreimmé váltatok, és bár az elején kissé fura volt, hogy két ’tesóm’ szerelmes lett, de bárki rátok néz nem lát mást csak végtelen szeretetet. Tartson örökké a szerelmetek, tudjátok, hogy mi mindig itt leszünk nektek. – Z beszéde után Niall állt fel, aki a kelleténél sokkal idegesebb volt.

- Fiúk, én igazából sosem lepődtem meg rajtatok, már az első pillanattól lehetett látni, hogy ti összetartoztok. És igazából mindig is irigyeltelek titeket, mivel én is beleszerettem valakibe, akibe nem szabadott volna… sosem tudtatok róla, de minden egyes nap bátorítottatok abban, hogy bevalljam saját magamnak, és a szerelmemnek is, hogy belé estem. Szóval köszönöm, hogy felfedezhettem Zayn-ben a világom. – döbbent csönd fogadta a kisebb bejelentést, ezt kihasználva Z a szöszit a derekánál fogva az ölébe nyomta, és egy puszit nyomott az arcára. – Jaaa, és nem fogom azt mondani, hogy sokáig, mert úgyis tudom, hogy örökké együtt lesztek, ti egyszerűen nem működtök egymás nélkül. – legyintett a fiú, befejezve a mondanivalóját.

- Én is szerettem volna mondani valamit, de én se anya nem vagyok, és nem szerettem bele a bandatársamban, úgyhogy sajnálom, hogy semmi érdekeset nem tudok mondani. – Liam szégyenlősen széttárta a karját, és beletúrt a hajába. – De arról nyilatkozhatom, hogy nagyon szeretlek titeket, és nagyon sok boldogságot kívánok nektek. Mi mindig mellettetek fogunk állni. – úgy tűnt ez volt az utolsó köszöntő, így az újabb gratulációk tüzében a 3 fiú, Zayn, Liam és Niall felment a színpadra, hogy élőzenét biztosítson az ifjú párnak.

- Kérjük a két szerelmest a színpadra, hogy eljárják az első táncukat házasként! – kiáltotta Niall, s amint a két fiú készen állt, belefogtak. Ni gitározott, Zayn zongorázott, Liam pedig hangjával kísért a lassú dallamot.

A Little Things-et játszották, anélkül, hogy megbeszélték volna az ifjú párral, csak ők tudhatták, hogy ez a dal az első évfordulójukra íródott Harry jóvoltából, egyenesen Louis-nak. Ez a szám egy mérföldkövet jelentett számukra.

Louis először megforgatta a sokkal magasabb fiút, elég szerencsétlenül, úgy, mint régen, majd szerelme nyaka köré kulcsolta a kezét, míg Harry a derekát zárta bilincsbe, s így kezdtek el lassúzni. Nem váltottak egy szót sem, hiszen vannak olyan dolgok az életben, amikor egyszerűen nem kellenek szavak, csakis a két egyszerre dobbanó szívverés. Azonban a dalnak túl hamar vége lett, s a lassú dallamot sokkal ritmusosabb váltotta fel, s mindenki táncolni kezdett.

Az este borzasztó gyorsan telt, mindenki nagyon jól érezte magát, rengeteget táncoltak, ittak, nevettek, amikor a lecsonkult fiúbanda három megmaradt tagja pihent egy kicsit Ed egy szál gitárba szórakoztatta a közönséget, s egyszer-kétszer pár bátrabb vállalkozó is énekelt, de azt inkább mindenki próbálta kitörölni az elméjéből.

Éjfél is rég elmúlt már, mire mindenki kicsit csendesebb lett, a gyerekek órákkal ezelőtt hazamentek, a szülők pedig velük tartottak, mondván; had szórakozzanak a fiatalok.

- Boo, felkérhetlek táncolni? – suttogta a szerelme fölébe Harry, mire Louis bólintott, s követte a párját ki a szabadba, ahol egyedül lehettek egy kicsit.

- Hogy érzed magad, drága férjem? – Harry megbökte a házastársa orrát, mire az elvigyorodott.

- Férjem…hmm, olyan jól hangzik. Egyébként fantasztikusan. Életem legboldogabb estéje. – mai napon az ezredik futócsókot váltottak, egyszerűen majdnem kicsattantak a boldogságtól.

- Louis, olyan sokan mondják, hogy túl fiatalok vagyunk, végül is én még csak 21 vagyok…- Harry egy kissé elkomorult, neki csak ez volt az egyetlen aggálya, olyan fiatal volt még, de már házas volt.  

- Édesem, ha belegondolunk 5 éve együtt vagyunk mások ilyenkor már a második gyereket szülik. – forgatta meg a szemét Louis, és még jobban magához húzta a magas alakot.  

- Igazad van, akkor sürgősen be kell hoznunk a lemaradást. - kacsintott rá, s egy újabb csókot nyomott a rózsaszín ajkakra.

- Harry? – a másik egy hümmögést hallatott, s összekapcsolta a tekintetüket.

- Ugye szeretni fogsz örökké? – olyan kétségbe esett kérdés volt ez, mégis muszáj volt megkérdezni. Az elmúlt 5 év Harry-vel olyan volt, olyan boldog, olyan álomszerű, hogy mindig attól félt, hogy bármelyik pillanatban felébredhet. A smaragd tekintet még a sötétben is olyan őszintén csillogott, hogy tisztán kilehetett venni a csillagok és a dekorációként szolgáló lámpások fényében. Louis szíve már a válasz előtt is békességre lelt, hiszen tudta, érezte azt, ami a szeretteinek is olyan nyílvánvaló, mint a nap. Ők egymásnak vannak teremtve.

- Örökkön-örökké, és még azon is túl.