You're nobody 'til somebody loves you~Ziam

Sziasztok :) Remélem mindenkinek jól telik a hete, én először is szeretnék bocsánatot kérni; a hétvégém nem úgy jött össze, ahogy terveztem, de ígérem, hogy nem sokára hozom a többi smutot, ami még írás alatt áll. 

A másik dolog, amiért tulajdonképpen ez a one shot is íródott ( Larry; a következő történet a tiéd lesz, ígérem ) ma van pontosan fél éve, hogy megismertem a legjobb barátnőmet, szóval drága Lorám; nagyon szeretlek és remélem tetszik, amit összehoztam neked:) 

Lenne még egy dolog; A nevem Lanáról Lana Doyl-ra változott, ennek csupán egy oka van. Több Lanát is láttam a blogok világában, így ez egy kis megkülönböztetés ( és a @Lana már foglalt volt twitteren :'(, de ez lényegtelen) Jaah igen, a twitter elérhetőségemet pedig megtaláljátok majd oldalt valahol, ha érdekel titeket. Ott profilképként én vagyok kirakva ( most lepődjetek meg) szóval láthatjátok hogyan nézek ki, ha kíváncsiak vagytok. 

Jó olvasást:) 

Lana x

Ui.: A szemkárosodásért felelősséget nem válalok. 

Az eddig ölelő karok a derekam körül szorosabbá váltak, s a szerelmem ujjai belemélyedtek a bőrömbe.

- Mi a baj? – az eddig vállgödrében pihenő arcomat a mellkasára támasztottam, s onnan néztem fel a csodás barna szempárba. A csoki íriszek egy pillanat alatt a bűvkörük alá vontak, ami alól sosem szabadulhattam.

- Félek, hogy egyszer csak felébredek, és te nem leszel mellettem. – suttogta rekedten, s oldalra pillantott zavartan. Zayn sosem volt az a fajta, aki beszél az érzéseiről, nagyon nehezen nyílik meg mindenki előtt, s a sok együtt töltött idő után is adódnak olyan helyzetek, amikor csakis harapófogóval lehet kihúzni belőle a dolgokat.

- Szeretlek Liam, nincs mitől félned. – egy csókot leheltem a homlokára, mire lehunyta a szemét, s ajkaira egy apró félmosoly költözött.

A délutáni napsugár lustán sütött be az ablakon, aranycsíkokat húzva a padlóra, s Zayn feje felé glóriát rajzolt, így lehunyt szempilláinak árnyéka végignyúlt az arcán. Olyan gyönyörű volt.

Még mindig emlékszem arra a napra, amikor találkoztunk. A gimiben összevontak minket az ő osztályával, míg a lányok gerendáztak mi a korláton csináltuk különböző nyakatekert mozdulatokat. Annyira féltem, amikor sorra kerültem, előttem sokkal magasabb és izmosak fiúk könnyedén lendítettek magukon párat, hogy egyszerűebbé tegyék a bal rúdon való átpördülést, azonban nekem olyan nagynak, és félelmetesnek tűnt az egész, hogy a karom megremegett, s egy végzetes pillanatban leestem és egy nagy huppanással landoltam a matracon. Egy gyönyörű barna szempárral rendelkező fiú egyből a segítségemre sietett, s az innentől történtek már történelem.

Amióta tudom, hogy szeretem valami helyreállt az életemben, mintha egy olyan darabka került volna elő, aminek a létezéséről eddig nem is tudtam, de onnantól kezdve életfeltételként működött. Csak mellette érzem magam egésznek, akármilyen nyálasan is hangozhat.

Apró puszikkal kezdtem bevonni a járomcsontján keresztül, végig a nyaka vonalán, amikor hirtelen megéreztem az erős vízsugarat hátulról a nyakamnak csapódni. A pólóm pillanatok alatt átázott, s a hajam is vizesen tapadt a tarkómra, alattam pedig Zayn morgott egyet nem tetszése jeléül.

- Húzzatok ki tubicáim, vízipisztoly csata van! – kiáltotta az örökké gyerekes Louis, s egy kissé csálén sikerült tigrisbukfenc kíséretében tovább állt.

Egyből harcra készen ugrottam fel, s magam után húztam Zayn-t is, aki nyafogva követett. Ahogy kiléptünk az ajtón egy kéz egyből befogta a számat.

- Ssssh. – Harry halál komoly arccal állt meg mellettünk, homlokára egy terepmintás kendőt kötött, s arca két oldalára egy-egy fekete csíkot festett. – Niall-el már szövetkeztünk, ő a kertben várja Lou-t, ti is velünk vagytok?

- Négyen egy ellen? – húzta fel a szemöldökét Zayn, mire Harry megrázta a fejét.

- Nem. Négyen Louis ellen.

-Akkor..persze. – nevetett fel Z, s kivette a göndör kezéből a felé tartott pisztolyt. Látványosan megforgattam a szemem, de én is elfogadtam a felém nyújtott fegyvert, s elindultunk hátulra, ahol a szöszi előkészítette a terepet.

- Naaa? – kérdezte Harry izgatottan, aki időközben már kinevezte magát csapatkapitánynak, bár hogy milyen csapatnak volt a kapitánya arról fogalmam sem volt, de az lényegtelen. A göndör egy gyors puszit nyomott a szöszi arcára, s máris összeszűkített szemekkel figyelte a hátsó udvart, amerre a legutoljára eltűnt a legöregebb tagunk. Én is egyre izgatottabb lettem én is, hevesen dobogó szívvel, lövésre kész vízipisztollyal vártam, amikor újabb hideg zuhanyt kaptam a tarkómra.

Louis ördögi kacaj kíséretében mért végig minket, a 4 teljesen átázott fiút.

- Tudjátok; nem szép dolog négyen összeszövetkezni egy ellen. De nem baj, nem számoltatok azzal, hogy én Louis Tomlinson vagyok. – újra felnevetett, s eltűnt egy ajtó mögött.

- Ezt nem úszhatja meg. – füstölgött Hazza, kisöpörte a szeméből nedves tincseit, és már futott is a fiú után.

- Jössz? – fordultam hátra, ahogy utolsónak maradva loholtam mindenki után, de a másik felemet nem éreztem magam mellett.

Válaszként egy újabb adag jéghideg vizet kaptam a nyakamba, egyenes a szerelmemtől.

- Hátba támadsz?! – hitetlenkedve lépdeltem egyre közelebb hozzá, karomat összefontam a mellkasom előtt.

- Csak ott voltál védtelenül…én pedig…naaa, ne haragudj, szeretlek. – egy bocsánatkérő vigyort villantott rám, a szívem pedig abban a pillanatban ellágyult.

Szeretni, és szeretve lenni. Nem is kell ennél több.